Sűrű időszakot él át Magyar Kupa-győztes labdarúgócsapatunk, amely a magyar bajnokság mellett az Európa Ligában is érdekelt. Stefan Pánik erőnléti edzőnk arról beszélt, hogyan lehet ilyen terhelés mellett is megfelelő szinten tartani a játékosokat. Szóba került az időjárás, a regeneráció, az utazás, valamint az is, milyen fizikai célokat tűztek ki a következő mérkőzésre.
Jelenleg a magyar bajnokságban és az Európa Ligában is szerepel a csapat. Mi a legfontosabb feladat ahhoz, hogy ilyen sűrű program mellett is magas szinten maradjon a játékosok erőnléte?
Ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy azok a játékosok, akik nem kapnak teljes mérkőzésterhelést, a lehető legjobban megkapják a szükséges terhelést az edzéseken. Megpróbáljuk valamilyen módon lemásolni azoknak a játékosoknak a terhelését, akik végigjátszották a mérkőzést. Így tudjuk biztosítani, hogy mindenki megfelelően magas és alacsony terhelésű napokon menjen keresztül, és fizikailag felkészült maradjon.

A mostani időjárási körülmények között nehezebb megfelelő intenzitású edzéseket tartani?
Nem, én ezt inkább plusz ingerként fogom fel erőnléti edzőként. Természetesen ezzel is számolnunk kell, és figyelembe kell vennünk az időjárási körülményeket, de azt gondolom, hogy ez is a munkánk része. Meg kell tanulnunk ilyen környezetben is megfelelően teljesíteni.
A hidratálás ilyenkor különösen fontos. Szükséges külön ösztönözni a játékosokat arra, hogy eleget igyanak?
A játékosok ebben nagyon profik, ráadásul a táplálkozási szakemberünk is rengeteget segít. Úgy gondolom, ezen a területen nagyon jól állunk.
Hogyan lehet fenntartani az erőnléti szintet heti két mérkőzés mellett?
Ahogy már említettem, megpróbáljuk kiegyenlíteni a terhelést azoknál, akik kevesebbet játszanak. Közvetlenül a mérkőzések után extra munkát végzünk velük. Emellett kihasználjuk azokat a kisebb lehetőségeket is, amelyek a mérkőzések előtt vagy után adódnak, hogy minél több technikai ingert kapjanak. Ez ugyanis az a terület, amelyből a legtöbb hiányzik számukra. Fizikálisan jó helyzetben vagyunk, hiszen a különböző eszközök segítségével ma már szinte mindent meg tudunk mérni. Így viszonylag könnyű reprodukálni azoknak a játékosoknak a terhelését, akik nem játszották végig a mérkőzést.
Az Európa Ligában magasabb intenzitású mérkőzésekre lehet számítani, mint a magyar bajnokságban. Emiatt többet is kell futniuk a játékosoknak?
Ezt nehéz egyértelműen megmondani. Természetesen vannak olyan európai mérkőzések, amelyek intenzitásban és színvonalban magasabbak, mint egyes hazai bajnokik. Ugyanakkor a magyar bajnokságban is találunk olyan mérkőzéseket, amelyek fizikailag nagyon megterhelők. Összességében tehát nincs óriási különbség az európai és a hazai találkozók között.
Milyen volt az intenzitás szintje a Górnik Zabrze elleni UEL-visszavágón?
Elég magas és megfelelő volt. Elértük azokat a célokat, amelyeket a mérkőzés előtt kitűztünk. Vannak konkrét fizikai céljaink minden találkozóra, és csapatként ezeket nagyon jól teljesítettük. Ez egy újabb kihívás számunkra: mérkőzésről mérkőzésre arra ösztönözni a játékosokat, hogy ezeket a kisebb célokat is teljesítsék.

Vannak már konkrét fizikai célok a Trabzonspor elleni mérkőzésre is?
Természetesen. Az a cél, hogy egy kicsit tovább toljuk a határainkat, és minden egyes nap egy kicsit jobbak legyünk, mint legutóbb.
Három mérkőzés, mindegyik idegenben. Lengyelország, Zalaegerszeg és aztán Törökország. Ezek az utazások mennyiben változtatják meg a csapat megszokott rutinját?
Igyekszünk a rutint a lehető leginkább hasonlóan tartani. Hazai mérkőzéseken is hasonló a programunk, és az európai találkozókon is próbáljuk ezt követni. Természetesen az utazás önmagában is egyfajta terhelést jelent, de ha egy nappal korábban elutazunk, a játékosoknak van idejük pihenni és regenerálódni az út után. Emellett van egy aktivációs programjuk is, amely segít abban, hogy fizikailag és mentálisan is frissebben érkezzenek a mérkőzésre. A keret nagy része már jól ismeri ezt a rutint, így számukra ez nem jelent nagy változást.

Könnyebb lehet az utazás abból a szempontból, hogy ilyenkor a játékosoknak csak a futballra kell koncentrálniuk, míg otthon a családi és mindennapi teendőkkel is foglalkoznak?
Otthon is meg lehet teremteni azt a környezetet, amelyben csak a futballra kell koncentrálniuk. Reálisan nézve azonban nem gondolom, hogy ez hatalmas különbséget jelent. A játékosok ismerik magukat a legjobban, tudják, mi működik számukra, és van elegendő idejük arra, hogy fizikálisan és mentálisan is felkészüljenek. Persze a család is fontos. Ha a hétből négy napot szállodában töltesz, az otthon maradók számára sem egyszerű. De ez a csúcsteljesítmény része: néha áldozatokat kell hozni érte.
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.
Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagsáról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek ITT!
A török bajnokság legutóbbi bronzérmese nem ismeretlen ellenfél a Ferencváros számára az Európa Ligában.
A törökországi UEL-selejtezőnkre augusztus 20-án, magyar idő szerint 19:00-tól kerül sor.
A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.
Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.
Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.
Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.
A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.