Egy fontos szereplővel bővül Borbély Balázs vezetőedzőnk szakmai stábja. 36-szoros bajnok férfi labdarúgócsapatunk felkészítésében a jövőben Stefan Pánik fogja segíteni Borbély Balázs munkáját.
A két szakember jól ismeri egymást, hiszen a Fradi már a harmadik klub lesz, ahol a szlovák szakember vezető erőnléti edzőként fog részt venni a futballcsapat felkészítésében. A közös munka még a szlovák élvonalban, vagyis a Niké Ligában szereplő dunaszerdahelyi DAC csapatánál kezdődött 2023-ban, ahova Pánik a Slovan Bratislavában töltött nyolc évet követően igazolt át.
A Dunaszerdahelyen összekovácsolódó páros ezt követően Győrben, az ETO-nál is együtt dolgozott, a munkájuk eredménye a 2025-26-os szezonban bajnoki címben csúcsosodott ki.
A 38 éves Stefan Pánik a győri munkájával párhuzamosan, az idén nyári labdarúgó világbajnokságra kijutó cseh nemzeti válogatott stábjában is erőnléti edzőként dolgozott.
Első munkanapja után a FradiMédia stábjának nyilatkozott:
– Mozgalmas nap volt így rögtön az elején, de egyben nagyon élveztem is. Jó érzés a Fradi családhoz tartozni. Örömmel jöttem a csapathoz annak ellenére is, hogy a cseh válogatott stábjának is a tagja voltam, így döntenem kellett, hogy a világbajnokságra megyek, vagy ide jövök. Az én hitvallásom viszont az, hogy ha csinálsz valamit, akkor azt csináld száz százalékkal, vagy sehogy. Szóval itt vagyok, ez elég egyértelmű válasz szerintem.
Az első nap orvosi ellenőrzései és fizikai tesztjei után keddtől már napi két edzéssel készül a 2026-27-es idényre a csapat.
Férfi labdarúgócsapatunk augusztus 17-én játszik a ZTE FC vendégeként.
Nézze meg a meccs góljait és helyzeteit és játékosaink első reakcióit az emlékezetes mérkőzés után - VIDEÓ!
Hegedűs Henrik, klubunk vezető adatelemzője értékelte szakmai szemmel a szombat esti felkészülési mérkőzést.
A Real Madrid vezetőedzője a két csapat szombati mérkőzése után nyilatkozott.
Vezetőedzőnk mellett Dibusz Dénes értékelte a Real Madrid elleni felkészülési meccset.
Labdarúgócsapatunk felkészülési mérkőzésen 2-1-re kapott ki a spanyol sztárcsapattól.
A Ferencváros elleni mérkőzésre érkező küldöttség tagjai ellátogattak Puskás Ferenc sírjához.
Szurkolóink számára a szombati mérkőzés idején is elérhető az MVM Dome parkolója.