2021. december 8.
Stöger: „Mindenki tudja, milyen fontos meccs jön”
A Leverkusen elleni UEL-csoportmeccs előtt vezetőedzőnk mellett Miha Blazic válaszolt az újságírók kérdéseire.

Férfi labdarúgócsapatunk idei utolsó nemzetközi kupamérkőzését játssza csütörtök este 21 órai kezdéssel a Groupama Arénában. Az UEFA Európa Liga G-csoportjának 6. fordulójában a német Bayer Leverkusen lesz a vendégünk, amely már biztosan a négyes élén végez. A találkozó előtti napon tartott sajtótájékoztatón Peter Stöger vezetőedzőnk és szlovén válogatott védőnk, Miha Blazic beszélt a várakozásairól.

Egyik klubnak sem lesz már tétje a csütörtöki összecsapásnak, éppen ezért vezetőedzőnket először arról kérdezték, hogyan tudja majd motiválni csapatát.

- Semmiképpen sem kell külön motiválni a játékosokat, mindenki tudja, mennyire fontos meccs következik. Nagyon erős csoportba kerültünk, ez lesz az utolsó esélyünk pontot szerezni. Nem tudni, hogy milyen felállásában szerepel majd a Leverkusen, de jól ismerem őket, hasonló stílusra számítok tőlük, mint a németországi találkozónkon. A Bayernek a B-csapata is rendkívül erős lehet. Komolyan kell venni őket - mondta Peter Stöger.

Vezetőedzőnk sok éven át dolgozott Németországban, éppen ezért akkori karrierje is előkerült a sajtótájékoztatón.

- Kölnben én számítok az egyhuzamban leghosszabb ideig dolgozó vezetőedzőnek, amelyre büszke vagyok. Ebben az időszakban a Bayer elleni meccsek kisebb derbinek számítottak. Mindig is erős keretük volt. Rendre a bajnokesélyesek között emlegetik őket szezonról szezonra.

Vezetőedzőnk után szlovén válogatott védőnk, Miha Blazic állt az újságírók rendelkezésére, aki elmondta, hogyan lehet esélye a Fradinak a Bundesliga jelenlegi harmadik helyezettje ellen.

- Egyértelműen a top csapatok közé helyezem a Leverkusent, úgy gondolom, hogy Bajnokok Ligája szintű kerete van. Akkor lehet esélyünk ellenük, ha védekezésben csapatként tudunk dolgozni. Egyénileg pedig minél több párharcot kell megnyernünk - mondta Miha Blazic.

Az FTC-Leverkusen UEL-mérkőzésre jegyeket ITT tud vásárolni! Emellett a Fradi Shop is nagy kedvezményekkel készül az utolsó csoportmeccsünkre!

Cikkajánló

Még mindig a San Siro-i csoda hatása alatt

Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!

Ismét Daniel Arzani gólját választották a legszebbnek

Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.

Zachariassen: Ez egészen elképesztő volt!

Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!

Miénk lett a hét legjobb teljesítménye az UEFA-nál

Borbély Balázs csapata a szurkolók szavazatai alapján érdemelte ki az elismerést.

Már a Fradi vezeti az európai koefficiens rangsort!

Egyetlen csapat sem szerzett több pontot hazájának az európai kupaidényben, mint a Ferencváros.

Zachariassennél nincs jobb az Európa Ligában!

Az Európa Liga főtábláján, négy kör után klubunk norvég játékosa három góllal és három gólpasszal áll az élen.

Bamidele Yusuf a közösségi médiában kért elnézést

A Milan elleni kiállítása után a csatár a csapattársaitól és a szurkolóktól is bocsánatot kért.

„A Ferencváros átviharzott a San Sirón” – lapszemle

Az olasz lapok a Fradi álomszerű estéjéről írnak. A Milan elleni siker az egész világsajtót bejárta.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin