2021. július 12.
Stöger: „Sokkal gyorsabban kell játszanunk”
Vezetőedzőnk szerint a zárt kapus mérkőzés egyik csapatnak sem jó. • Wingo: „Sikerre éhes a csapat”

Hétfő este a Fadil Vokrri Stadionban megtartotta sajtótájékoztatóját férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője, Peter Stöger, illetve játékosunk, Henry Wingo a kedd esti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágója előtt.

„Jó helyzetből várjuk a mérkőzést, hiszen hazai pályán 3-0-ra nyertünk. Ugyanakkor nem szabad elkényelmesednünk. Fontos, hogy még semmi sem dőlt el és a keddi 90 perc során is nagyon koncentráltan kell futballoznunk. Komolyan kell vennünk a visszavágót is, kellően motiváltan kell hozzáállni és ha ez sikerül, akkor sok helyzetünk lesz” – kezdte vezetőedzőnk.

„Mindenképpen jobban kell koncentrálni, élni kell a jó pozíció adta lehetőséggel, de ahogy vezetőedzőnk is mondta, még semmi sem dőlt el. Nehéz 90 perc vár ránk, egymást segítve kell játszanunk és akkor jönnek majd a helyzetek és a gólok is. Motiváltak vagyunk, sikerre éhes a csapat” – tette hozzá Henry Wingo.

Vezetőedzőnk újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy zárt kapuk mögött rendezik meg a mérkőzést.

„Mindenki teltházas stadionban szeretne játszani, ez része a focinak. Sajnos az utóbbi időszakban hozzá kellett szoknunk a zárt kapuhoz. Egyértelmű, hogy a hazai csapatnak nagy pluszt jelentett volna a sok néző, de úgy gondolom, annak mi is örültünk volna” – válaszolta Stöger

„Ez egyik csapatnak sem jelent előnyt vagy hátrányt. Sajnos hozzá kellett szoknunk ehhez a helyzethez, de remélem, hamarosan ez megváltozik. Holnap ha nem is ebből, inkább magunkból, az eredményes játékunkból kell motivációt merítenünk” – reagált amerikai védőnk.

Szóba került az is, hogy milyen ellenfélre számít osztrák vezetőedzőnk, illetve a játék mely területén szeretne változást látni az előző meccshez képest.

„Holnap a legfontosabb, hogy biztonságosan kell játszani, ugyanakkor azt is szeretném, hogy gyorsabbak legyünk. Sokkal kontrolláltabban kell védekezünk, de ezúttal sok helyzetet kell kialakítanunk és ezeket gólra váltani. Az előző meccsen mi voltunk a favoritok, magabiztosan nyertünk, így az ellenfelünknek kevesebb veszíteni valója van. A Prishtina fizikaliag erős, technikailag pedig képzett csapat. A legerősebb csapattal állunk majd fel kedden, én és a csapat is profiként áll majd hozzá a visszavágóhoz” – zárta gondolatait Peter Stöger.

Cikkajánló

Így utaztunk Koszovóba a BL-selejtezőre - GALÉRIA

Férfi labdarúgócsapatunk hétfő délelőtt sikeresen megérkezett Pristinába. Íme, az utazás képei!

Megérkeztünk Koszovóba, a BL-visszavágóra

Labdarúgócsapatunk 15.00-kor érkezett meg Pristinába, majd este már edz is a mérkőzés helyszínén.

Tóth Alex visszatért a Népligetbe!

Korábbi labdarúgónk a válogatott mérkőzésekre tért haza, és természetesen ellátogatott a Népligetbe is.

„Nehéz mérkőzésre számítunk, de győzni szeretnénk”

Csapatunk március 22-én, vasárnap a Kisvárda vendége lesz a Fizz Liga aktuális fordulójában.

Fradi Zóna Értékelés Live a Kisvárda ellen is

Vasárnap 18:45-től várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Ekkor kezdünk négy áprilisi Fizz Liga-meccsünkön

Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.

Megvan az MK-elődöntőnk pontos időpontja

Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin