2021. július 5.
Peter Stöger: „Az egész csapat nagyon motivált”
Peter Stöger és Myrto Uzuni vett részt a Prishtina elleni BL-meccset felvezető hétfői sajtótájékoztatón.

Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk kedden 18.00-kor a koszovói bajnok Prishtina együttese ellen hazai pályán, a Groupama Arénában kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája idei selejtezőjében. Az 1. forduló első, budapesti mérkőzése előtt hétfőn vezetőedzőnk, Peter Stöger és az FTC gólerős játékosa, Myrto Uzuni sajtótájékoztatón beszélt az esélyekről.

- Jó napot! – kezdte magyarul az FTC trénere, Peter Stöger, aki ezt követően angolra váltott. –Nagyon várjuk a holnapi mérkőzést, amellyel véget is ér a felkészülésünk, amely nem a legkönnyebb időszak volt a játékosok számára. A labdarúgók egy kicsit talán fáradtak, ettől függetlenül várják már, hogy tétmérkőzésen bizonyíthassanak. Összességében úgy gondolom, hogy jó felkészülési időszakon vagyunk túl, mindenki fitt, fizikailag jó állapotban van. Mind a négy felkészülési mérkőzésünket megnyertük, hármat ráadásul olyan ellenféllel szemben, amely szintén érdekelt a nemzetközi porondon.

Ezt követően Myrto Uzuni vette át a szót vezetőedzőnktől.

- Szerintem nagyon jól alakult számunkra a felkészülési időszak, jó mérkőzéseket játszottunk és eredményesek is voltunk – jelentette ki albán labdarúgónk, aki az új idényre készült legújabb hazai Fradi-mezben jelent meg a sajtóeseményen. – Erős mentalitású edzőnk van, aki nagyon jól felkészítette a csapatot. Kedden szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni, győzelemmel megajándékozni a szurkolóinkat.

Myrto Uzuni magabiztosan nyilatkozott a keddi sajtótájékoztatón

Újságírói kérdésre válaszolva Peter Stöger elmondta, hány gólt vár a csapattól.

- Annyi gólt szeretnénk szerezni, amennyit csak lehetséges. Az talán kijelenthető, hogy mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de tiszteljük az ellenfelet, amelynek mindkét előselejtezős találkozóját láttuk, így tudjuk, hogy jó, fizikálisan erős együttessel találkozunk. A gólszerzés az ő feladata lesz – mutatott Stöger egy mosoly kíséretében a mellette ülő Myrto Uzunira. – A lehető legjobb összetételű csapatot fogom pályára küldeni, ám ahhoz, hogy sikeresek legyünk, elengedhetetlen a türelem is. Láthattuk az Európa-bajnokságon is, hogy ez a mentalitás vezethet sikerre.

Akadt olyan újságíró a kérdezők között, aki arra volt kíváncsi, hogy Stöger milyen érzésekkel várja, hogy tétmérkőzésen is bemutatkozhasson a Groupama Aréna közönségének.

- Lehet, hogy kívülről ez nem mindig látható rajtam, de belülről nagyon fel vagyok tüzelve, motiváltan várom a keddi mérkőzést. Ez egy remélhetőleg hosszú sorozat első állomása lesz, hiszen a célunk, hogy a Ferencváros ismét nemzetközi kupasorozat csoportkörében szerepelhessen. Nem vagyok az a típusú edző, aki fel-alá rohangál a mérkőzés közben, ettől függetlenül igyekszem a saját módomon irányítani a csapatot. A keddi selejtező számomra is új szituáció lesz. Játékosként és edzőként is sok nemzetközi mérkőzésen vettem már részt, ám ez lesz a bemutatkozó tétmeccsem az új klubomnál, ahol tiszta lappal indulok. A célunk elérni a csoportkört és folytatni az elmúlt évek sikerszériáját, de ezzel tisztában vannak a labdarúgók is. Motivált vagyok, mert tudom, hogy mennyire fontos a siker a Ferencvárosnak és a szurkolóknak is.

Végezetül Stöger beszélt a szakmai stábhoz a múlt héten csatlakozott másodedzőről, Gerhard Fellnerről is.

- Már a munkám kezdetén is úgy terveztem, hogy egy kicsit kivárok, hogy kiderüljön, miben kell még hozzátenni a stábhoz, amely nagyon jó szakemberekből áll. Vártunk 3-4 hetet, hogy az új segédedzőt idehozzuk. Ő amellett, hogy a legmagasabb licensszel rendelkezik, sokat segít az elemzésben.

Az FTC idei első tétmérkőzésére szóló jegyek kaphatók személyesen a Groupama Aréna jegypénztárainál vagy online a meccsjegy.fradi.hu-n is!

Férfi labdarúgás, Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló

Bajnoki ág, első mérkőzés

FTC–Prishtina (koszovói)

2021. július 6., kedd 18.00

Helyszín: Budapest, Groupama Aréna

Jegyek: személyesen a Groupama Aréna jegypénztárainál (H-P.: 10.00-18.00; Szo.: 9.00-13.00) vagy online, a meccsjegy.fradi.hu-n

Cikkajánló

Távozik a Fraditól Cebrail Makreckis

A hátvéd három évig szolgálta a Ferencvárosi Torna Club felnőtt labdarúgócsapatát.

Dibusz Dénes: „Jó felkészülés volt, jó úton haladunk”

Labdarúgócsapatunk kapusa szerint az elmúlt hetek elvégzett munkája kellő önbizalmat adhat a folytatásra.

Ezekkel a játékosokkal kezdjük meg az UEL-selejtezőt

Borbély Balázs kijelölte férfi labdarúgócsapatunk keretét a Vojvodina elleni selejtező első körére.

FTC-Qarabag 1–0 - rövid összefoglaló

Íme, az ausztriai edzőtábor második mérkőzésének gólja és néhány helyzete - VIDEÓ!

Lisztes Krisztián: „A hivatásomnak érzem a labdarúgást”

Születésnapi interjú korábbi labdarúgónkkal, az FTC utánpótlás-menedzserével.

Három labdarúgónk is távozott

Fortune Bassey, Ismail Aaneba és Shay Shadirac sem folytatja az FTC-ben.

„Az eredménynél fontosabb, hogy játékban előreléptünk”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs így látta a Qarabag elleni 1-0-s győzelmet.

Sikeres főpróba, legyőztük a Qarabagot

Megnyertük az azeri csapat elleni utolsó felkészülési meccsünket Ausztriában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin