Január 4-én ünnepelte 70. születésnapját az FTC korábbi csatára, Szabó Ferenc, becenevén a Center, aki aktív labdarúgóként 1974 és 1977 között, valamint néhány hónapig 1980-tól 1981-ig is, azaz két külön korszakban szolgálta a Ferencvárost. Klubunk mezében mindent figyelembe véve 153 alkalommal lépett pályára, összesen 80 gólt szerzett, debütálása után alig néhány hónappal, 1974 szeptemberében pedig örökké emlékezetes teljesítményt nyújtva öt találattal vette ki a részét a Rába ETO 6-1-es legyőzéséből. Játszott az 1975-ös KEK-döntőben is, profi pályafutása viszont korán, már 28 esztendős korában lezárult. Idővel szülővárosában, a Vas vármegyei Celldömölkön telepedett le, manapság is ott él.

Időnként összejönnek a régiek

– Nemrég az FTC Baráti Kör meghívásának eleget téve az FTC-MVM Népligeti Sporttelepen járt. Milyen volt újra találkozni, nosztalgiázni a Fradihoz kötődő emberekkel?

– Nagyon kellemes volt. Mindig szívesen megyek, ha hívnak, ilyenkor jó találkozni, beszélgetni a régiekkel.

– Milyen gyakran van lehetősége részt venni ilyen eseményeken, esetleg mérkőzéseken?

– Sokszor hívnak, csak az az igazság, hogy 200 kilométerre vagyok Budapesttől, emiatt az utazás is eléggé kellemetlen, így nem mindig tudok eleget tenni a meghívásnak. Amikor valami évfordulót ünneplünk, olyankor azért el szoktam menni. Meccsekre is gyakran meghívnak. A Groupama Arénába még nem jutottam el, de megígértem, hogy egyszer el fogok menni oda. Valamikor szeretném beütemezni.

Az FTC Baráti Kör elnöke, Bálint László, Szabó Ferenc és a baráti kör tiszteletbeli elnöke, Rákosi Gyula

– Tartja a kapcsolatot a korábbi pályatársakkal?

– Igen, néha össze tudunk jönni személyesen is. Pogány Laciéknál szokott lenni kerti parti nyaranta egyszer-kétszer, de van egy másik barátom is, aki meg szokott hívni, olyankor szoktunk találkozni a korábbi pályatársakkal, például Pogány Lacival, Ebedli Zolival, Détári Dömével, Rab Tibivel, Martos Győzővel, Dzurják Csöpivel... Jó velük időnként találkozni.

Gólerős játékkal jutott el a KEK-döntőig

– Tizennyolc évesen debütált a Ferencváros felnőtt csapatában. Milyen volt akkoriban, annyi idősen megérkezni a Fradiba?

– Nem volt olyan furcsa. Az ifjúsági válogatottban addigra már együtt játszottam többekkel, például Nyíllal, szóval volt ismeretségem, nem a teljes ismeretlenségbe vágtam bele. Dalnoki Jenő akkoriban kezdte el a csikócsapatot építeni, elég sok fiatal volt a keretben. Még a Fradi előtt, 16 évesen kerültem Szombathelyre, az ottani felnőtt csapatban, az NB II-ben is volt olyan csapattársam, aki kétszer annyi idős volt, mint én. Nem volt furcsa nekem, hogy idősebbek között kellett játszanom.

– Igazi „berobbanás” volt az öné, hiszen kezdetben sorra jöttek a gólok, valamint a máig különleges öt találat is egy mérkőzésen, 1974 szeptemberében, a győriek ellen. Nehéz volt megbirkóznia a hirtelen jött sikerrel, népszerűséggel?

– Kicsit furcsa volt, de inkább a nagyvárosi környezet miatt. Rádióriport már azelőtt is készült velem, szóval a népszerűségem, az ismertségem megvolt Szombathelyen is, ahol szintén szépen termeltem a gólokat, de Budapest és a Fradi azért egy más kategória volt.

Örökre emlékezetes eredményjelző az 1974. szeptember 25-én lejátszott bajnokiról

– Az 1974/1975-ös KEK-döntőig menetelt csapatban is több gólt szerzett, a fináléban is pályára lépett. Manapság is gyakran eszébe jut a Dinamo Kijev ellen 3-0-ra elveszített döntő?

– Nem valami szép emlék, de azért gyakran eszembe jut. Gyakorta emlegetik a szurkolók is, amikor összefutok egy-két nagyobb Fradi-drukkerrel, rendre előkerül az a menetelés, főleg a döntő. Sérültek is voltak, Pusztai Lacira és Bálint Lacira sem számíthattunk, sajnos kevés esélyünk volt ott a sikerre.

– Azt olvastam, hogy a KEK-döntő utáni nyáron, egy sevillai túra alkalmával komolyan elgondolkodott a disszidáláson. Mi vezetett el idáig?

– Nem volt ez olyan komoly elgondolás. Sevillában adódott egy lehetőség, egy társamat meg engem megkeresett Szusza Ferenc és Ladinszky Attila a Betis részéről. Addig nem nagyon volt eszünkben, hogy kint maradjunk, de akkor, ott, Spanyolországban jött a lehetőség, amin elgondolkodtunk, ám végül hamar elvetettük.

– Utólag soha nem bánta meg, hogy kitartott, és itthon maradt?

– Az biztos, hogy egészen más lett volna kint, egyedül. Ki tudja, hogy alakultak volna a dolgaim? Lehet, hogy akkor sem kerültek volna el a sérülések: a térdeim elég rossz állapotban voltak, az izületeim gyengék voltak. Ezt utólag nem lehet tudni, de nem bántam meg, hogy itthon maradtam.

Túl korán lezárult az élvonalbeli pályafutás

– Magyarországon maradt, és a második, Ferencvárosnál töltött idényében tovább termelte a gólokat, később azonban sérülések hátráltatták, és végül 1977-ben távozott is a klubtól. Három évvel később, 1980-ban még visszatért, ám második korszaka már nem tartott sokáig, keveset játszott és meg is sérült, így hamarosan végleg búcsúzott az IX. kerülettől. Utólag mennyire tartja jó döntésnek, hogy akkor visszatért?

– A visszatérésemkor a régi barátok közé kerültem, és mégiscsak nyertünk egy bajnokságot, ezzel nekem meglett a második bajnoki címem is, szóval nem bántam meg. Nem tartott sokáig az az időszak, lépnem kellett, mert már megvolt a családom, Budapesten pedig egy albérletben éltünk, és saját lakásra nem volt lehetőség. Koch Robi akkoriban kezdett el bekerülni a csapatba, és elég ügyes volt, látszott rajta, hogy fog játszani, ott volt Szoki is, tehát a helyem is bizonytalan volt. Visszahívtak Szombathelyre, ahol nevelkedtem, ott megkaptuk a lakást is, így azt láttam jó megoldásnak, ha visszatérek.

Onhausz Tibor támadásban, mögötte Szabó Ferenc

– Huszonnyolc éves volt, amikor utoljára játszott az NB I-ben. Ez korai, vagy a sorozatos sérülések miatt inkább egy időszerű búcsú volt?

– Korai volt. Részben ez is a Fradihoz kötődik, ugyanis Szombathelyen egy volt Ferencváros-játékos, Rátkai Laci lett az edzőnk. Neki annak idején majdhogynem miattam kellett abbahagynia a futballt. Amikor először a szombathelyi csapathoz kerültem, 16 évesen, ő még játszott, az edző viszont engem favorizált, így míg én a pályán voltam, Laci a kispadon ült, és hamarosan abba is hagyta a futballt. Ez kicsit szerintem benne maradt. Amikor ő lett az edző, azt mondta, hogy nem számol velem, mert öreg vagyok. Huszonnyolc éves voltam.

– Erről elsőre nem az jut eszembe, hogy túlkoros lett volna…

– Az semmi. Miután távoztam, rá egy hétre leigazolta egy barátját, egy 32 éves csatárt. Ő nem volt öreg, csak én…

A válogatottság miatt van hiányérzete

– Összességében mit gondol, a pályán elérte mindazt, amire a tehetsége alapján hivatott volt?

– Szerettem játszani, focizni, de nagy célokat soha nem tűztem ki magam elé. Az már egy másik történet, hogy szerintem maradt bennem egy-két dolog, ami másképpen alakulhatott volna, többet is elérhettem volna, főleg a válogatottságra gondolok. Sajnos az nem adatott meg.

– Miként alakult az aktív pályafutása utáni élete?

– Celldömölkön fejeztem be, utána elkezdtem dologzni egy helyi gépgyárban, akkor egy darabig nem is vállaltam szerepet a fociban. Három-négy évvel később újra visszakerültem a körforgásba, vezetőként is tevékenykedtem a következő másfél évtizedben, ám a végére belefáradtam, így ismét civil állást vállaltam. Azóta nyugdíjas vagyok, a fociban már nincs semmilyen szerepem.

– A televízióban néz meccseket?

– Elég sok sportműsort követek, a meccsek közül pedig főleg a magyarokat. A Fradi mérkőzéseit mindig nézem, ahhoz kicsit jobban kötődöm. A hét elején vannak a nemzetközi gólösszefoglalók, azokat is szívesen megnézem.

Nyugalomban telnek a mindennapok

– Jelenleg is szülővárosában, Celldömölkön én. Mivel tölti a mindennapjait?

– Nem történik semmi különös. Délelőttönként ki szoktam menni a pályára, ott újságolvasás, kis beszélgetés a program, majd délben megebédelek, aztán délután van, amikor összejön egy kis kártyaparti a haverokkal. Élem a nyugdíjasok laza, egyszerű életét.

– Január elején 70 éves lett. Miként tekint a korára?

– Sajnos sokan, sőt, rengetegen vannak, akik már meg sem élték ezt a kort a régi játékostársak közül, mások pedig meg ha még élnek is, tudok róla, hogy olyan körülmények között, ami szerintem nem méltó egy volt NB I-es futballistához. Nem úgy élem ezt meg, hogy 70 éves vagyok, nincs az bennem, hogy én egy öregember lennék. Élem a magam kis nyugodt életét. Fejben nem vagyok 70 éves, az biztos, csak testben. A térdem nem nagyon bírja már az iramot.

– Miként alakult a családi élete? Lesz, aki tovább tudja vinni a Szabó nevet a futballpályákon?

Elvált vagyok elég régóta. Volt két fiunk, de sajnos az egyikük fiatalon meghalt. A kisebbik fiam Ausztriában él, ott van három lányunokám, úgyhogy a Szabó név a fociban nem nagyon megy tovább. Viszont heteken belül megszületik a dédunokám, aki fiú lesz. Ha a nevemet nem is, de a tehetségemet talán továbbviszi. Megmutatni már nem tudom neki a trükköket, de a gének talán benne lesznek.

Hatos Szabolcs