Nemrég ünnepelte 60. születésnapját korábbi kiváló labdarúgónk, Szeiler József, aki az FTC színeiben három-három alkalommal nyerte meg a bajnokságot, a Magyar Kupát és a szuperkupát is. Az eredményeket sosem adják ingyen, és korábbi kapusunk esetében ez a mondat hatványozottan igaz, ugyanis Szeiler József karrierjét és magánéletét egymás után érték az olyan kihívások, amelyekbe mások valószínűleg belerokkantak volna, és feladták volna az álmaikat. Ám ő meg akarta mutatni, hogy igenis megcsinálja, bármiféle akadályokat is görget elé az élet. Végül neki lett igaza, egy sikeres sportkarriert követően bevásárlóközpont-igazgató, ingatlan menedzser és televíziós szakértő lett, emellett pedig akár egy épület felépítését is rá bízhatjuk.

- Nemrég ünnepelte a 60. születésnapját, hogyan telt?

- Munkával, ugyanis a születésnapom most hétfőre esett, arra a napra, amikor Bánki Józseffel együtt szakértőként működünk közre egy sportcsatorna labdarúgó összefoglalóiban. Ezt a napot annak idején megbeszéltük, hogy sosem cseréljük el, hiszen nem hagyhatunk ilyenkor két bajnokság 19 meccsére egy kommentátort egyedül felkészülni. Ezek az összefoglalók, mindig hétfőn mennek, így én most munkával ünnepeltem. Van egy civil munkám is, keddtől csütörtökig 8 órákat, de hétfőn és pénteken csak négy órát dolgozom, hogy tudjak készülni a televíziós feladataimra, még csak koccintani sem tudtam a feleségemmel, ez is hétvégére csúszott. Az 50. születésnapot sikerült Lisszabonban kettesben ünnepelnünk, de igazából nem szeretek nagy felhajtást csapni, nem vagyok az a típus, aki 100 embert összecsődít. Az ember nem érzi magát idősnek, de azért ilyenkor átérzi, hogy mennyire szalad az idő.

- Hány sms, ünnepi köszöntés érkezett a telefonjára?

- Nagyon sok. Mivel tagja vagyok a magyar öregfiúk-válogatottnak, az ottani csapatmenedzser szorgosan vezet egy szülinapi adatbázist és ha látja, hogy az adott nap születésnapja van valakinek, akkor reggel már köszönti is, amit mindenki lát, így onnan 50-60 ember is gratulált. Ez most egy kerek szám volt, így sokan is tartották fontosnak, hogy írjanak. Telek Manci, Szűcs Misi, Keller Józsi, Bánki Dodi, tényleg rengetegen. Élő adásban is felköszöntöttek, azt is sokan láthatták.

- Említette a régi csapattársakat, gondolom a jó kapcsolat megmaradt.

- Mi valóban egy brigád voltunk, kiegészülve Lisztes Krisztiánnal, Zavadszky Gáborral, Hrutka Janival, Páling Zsolttal, Nagy Zsolttal, de az egész akkori csapatot felsorolhatnám, és ez volt a mi titkunk. Sajnos a Fradi meccseire a televíziós munkámból fakadóan kevesebbet tudok kijárni, mint amennyit szeretnék.

- A mai napig együtt fociznak, ha tehetik, igaz?

- Így van, nagyon közel állunk egymáshoz, többekkel együtt játszunk a Fradi veteránfiúkban is, de sajnos most sérült vagyok, nem tudok játszani, de a veteráncsapatban például Telek Mancival, Keller Józsival hetente találkozok, vagy amikor nyáron az öregfiúkkal hírverő meccsekre megyünk akkor is. 

- Mi a mostani diagnózis, miért nem léphet pályára?

- Még a tavalyi idényben, egy tavaszi bajnokin volt egy rossz ütközésem egy 110 kilós emberkével, akinek sikerült a bal lábfejemre rálépnie és közben kiütni a térdemet. Abban a pillanatban azt hittem, hogy nekem ott minden elszakadt. Pár hét után elmentem az orvoshoz, kiderült, hogy a bal térdemben el van deformálódva mind a két porc, illetve négyes szintű kopás van benne. Azt mondták, hogy felejtsem el a focit, de vagyok olyan makacs, hogy elkezdtem más típusú edzéseket végezni oktató segítségével, ami erősíti a combizmokat. Sikerült jó szintre hoznom magamat, tudtam is játszani, de sajnos két jó meccs után megint megroppant a térdem. Most az interjú előtt éppen a rehabilitációról jöttem haza, spining edzésem volt. Nagy szüksége van ránk a csapatnak, Keller Józsi és Telek Manci is megsérült és ez sajnos látszik az eredményeken. Hogy kell-e műteni, vagy bármi ilyesmi szükséges-e, azt nem tudom, de most is elszánt vagyok, hogy újra tudjak focizni. Hihetetlen nagy élmény a veteráncsapattal és az öregfiúkkal játszani és járni az országot.

Még a veterán, illetve az öregfiúk előtt számos siker érte aktív karrierében, de hogyan indult pályafutása ?

- Akkoriban mindenki focizott. Ez ma már elképzelhetetlen. A sulimban olyan tanár volt, aki szerette a focit, minden osztálynak volt saját csapata, folyamatosan zajlottak a bajnokságok, télen pedig a tornateremben játszottunk. Választhattunk csapatneveket és mindig úgy volt, hogy az 5. és a 6. osztály, illetve a 7. osztály és a 8. osztály volt egy csoportban és egymás ellen játszott. Tavasszal és ősszel pedig odakint mentek a bajnokságok, mindenki focizott. 

- Mikor kezdett körvonalazódni, hogy több van ebben, mint egyszerű iskolai mozgás?

- Akkor Pesterzsébeten éltem, ahol a lakosság 90% fradista volt, természetesen én is a Fradinak szurkoltam, mindig Zsiborás Gabi akartam lenni, aki közel 400 meccsen védett a csapatban, bajnokságot és Magyar Kupát is nyert. Sok sportot kipróbáltam, cselgáncsoztam, atletizáltam, röplabdáztam, de a foci volt a nagy szerelem. Végül sikerült bekerülnöm a Budapesti Vegyiművek serdülő csapatába, ahol Kerekes Jenő volt a nevelőedzőm, aki a Fradi ifiben is játszott és rögtön mondta, hogy tehetséges vagyok, ő kezdett el velem külön is foglalkozni. Ekkor Szigeti Feri bácsi, aki legendás edzője volt a Fradinak, már nézegette a tehetségeket, ő szúrt ki engem 15 évesen. Ekkor már a Budapesti Vegyiművek felnőttcsapatában védtem. Akkor azt mondta, hogy menjek a Fradiba próbajátékra és megnézünk.

- Egyből kapus akart lenni?

- Nem, én is mezőnyben kezdtem, mint szinte mindenki. Keresztapám kapus volt Zala megyében, egy kisebb csapatban. Gyerekként sokat voltam náluk és mindig kapura lőttem neki és mindig nagyokat nevettem azon, ahogy vetődik és ugrál, ez annyira megmaradt bennem, hogy elhatároztam lehet, hogy én is kapus leszek.

- Ráadásul egy egészen jó kapus, ha az emberre már 15 évesen felfigyelnek a Fraditól.

- Elképesztő élmény volt. Az első edzésen többek között Albert Flóri bácsi, Perlaki Pista bácsi és Horváth Laci bácsi is ott volt, emlékszem 1981 december eleje volt. A Népligetben, ahol most a kapusok szoktak edzeni, ott akkoriban egy füves terület volt, mobilkapukat állítottunk fel, és az ifi keret volt elosztva, amely egymás ellen játszott. Én álltam az egyik kapuban, és az edzés végén nem mondtak semmit, csak elém tették az átigazolási lapot, hogy írjam alá. Így kerültem a Fradi ifi C-be, amit ma U16-nak hívunk. Innentől végigjártam a ranglétrát, nagy fradistaként egy régi álmom teljesült be.

- Lehetett ezt fokozni?

- Ez a lépés csak tovább erősített, ugyanis Zsiborás Gabi nekem a másodunokatestvérem volt. Mielőtt a Fradiba kerültem, előtte meglátogattam őt a rokonokkal, akkoriban épp sérült volt, nem tudott edzeni. Ekkor kérdeztem őt, hogyan tudnék bekerülni a Fradiba. Azt javasolta, hogy menjek el egy kis egyesületbe, ott megmutathatom magam, felfigyelhetnek rám. Miután ez megtörtént én az ifiben védtem, Zsiborás Gabi pedig a felnőttben. 18 éves se voltam, amikor az én szempontomból megtörtént a csoda. A tartalékcsapatban az Eger ellen játszottunk és jelezték nekem, hogy az NB I-es csapatunk második kapusa megsérült. Szólt Vincze Géza bácsi, hogy megyek az első csapathoz. Zsiborás Gabit melegíthettem be a meccs előtt, és ezzel egy álmom teljesült. Nyilván nem volt egyszerű az utam, mire a felnőttbe kerültem, de amikor többször kölcsönadtak akkor is igyekeztem mindig a legjobbamat nyújtani. A Pénzügyőrben sikerült olyan jól játszanom, hogy onnan a Veszprémhez kerültem, megnyertük az NB II-t 1988-ban. Vissza is kerültem a Fradihoz, ha nem is 1988-ban, de hamarosan ott voltam az első csapatban.

- A siker az esetében finoman szólva sem volt tálcán kínálva, sokszor valóban egy hajszál választotta el attól, hogy minden összedőljön, amiért addig küzdött.

- Kicsit menjünk vissza az időben, 1985-ben az ifi világbajnokságra készültünk a magyar válogatottal Leninvárosban, ami ma Tiszaújváros. Óriási pech volt, hogy Petry Zsolt az edzőtáborban furunkulusos lett, nem tudott védeni, aztán a Diósgyőr elleni edzőmeccsen Rózsa Zsolti rosszul ütközött, konkrétan behorpadt a homloka. Azon a meccsen én védtem az első félidőt, és az övé volt a második, de az eset után szóltak, hogy azonnal menjek vissza, mert védenem kell. Nagyon jól ment a meccs, utána a Nyíregyháza ellen is játszottunk és úgy nézett ki, hogy én fogok védeni a világbajnokságon.

- Aztán mi történt?

- Az egyik hétvégén szabadnapot kaptunk az edzőtáborban, a barátnőm, aki azóta a feleségem, a közös barátainkkal lejöttek meglátogatni. El akartunk menni közösen a miskolctapolcai barlangfürdőbe. Egy régi Daciával mentünk, de már csak arra emlékszem, hogy a forró aszfalton fekszem, emberek szaladgálnak körülöttem. Azt mondták, hogy óriási balesetünk volt, egy ZIL teherautóval ütköztünk, csoda, hogy életben maradtunk és örüljek, hogy valószínűleg csak a lábam törött el. Úgy éreztem, itt volt a lehetőség, hogy megmutassam mire vagyok képes, aztán jött ez…

- Innen is sikerült visszatérnie, ám a sors pár évvel később sem volt Önhöz kegyes…

- Heretumorom volt, amit először nem vettek észre. Minden egy lövéssel kezdődött. Egy edzésen egy nehéz labdával eltaláltak ott és gyulladás alakult ki. A sportkórházban nézegettek, azt mondták, hogy nem lesz vele baj, viszont ugyanazon az oldalon van egy sérvem, amit műteni kell. Pont ekkor kerültem be a csapatba, ekkor kezdtem el védeni, és lettem elsőszámú kapus, kértem, hogy ne műtsenek most meg, várjuk meg az őszi bajnokság végét, ebbe bele is mentek. Eltelt másfél hónap, és közben kifejlődött egy rosszindulatú tumor. A 90-es évekről beszélünk, akkor az volt a protokoll, hogy előbb eltávolítják a beteg testrészt, és a biztonság kedvéért 1-2 hónap múlva az azonos oldali nyirokcsomókat is. Ennek az egyik oka az volt, hogy megnézzék, nincs-e áttétem, ha pedig van, akkor a másik oldali nyirokcsomókat is el kell távolítani.

- Hogyan zajlott mindez?

- Karácsonykor volt a kis műtét, februárban pedig a másik. A kórházban még december elején megvizsgáltak, hogy a lágyéksérvműtétet megcsinálják, akkor látták ezt a problémát. Azt mondták felejtsem el a sérvműtétet, mert akkoriban 15-20% volt ennek a betegségnek a halálozási aránya, mondták, hogy felejtsem el a focit is, itt komolyabb dologról, az életemről van szó. Első körben megcsinálják a hereműtéttel a sérvműtétet is, utána meglátjuk, hogy mi lesz. Könyörögtem az orvosoknak, hogy csinálják meg a sérvműtétemet is. A testen egymáshoz közel volt a két operálandó terület, mondtam az orvosoknak, hogy amikor felépülök, nem akarok azzal időt vesztegetni, hogy vissza kell jönnöm, még egy másik műtétre. Egészen elképedtek a kérésen, de végül egy másik kórházból jött egy régi orvos ismerősöm, így egyszerre sikerült mind a két műtétet elvégezni rajtam, sikerült kibuliznom ezt is magamnak.

- Mi adott erőt akkor, amikor tényleg nemcsak a karrierje, de talán az élete is veszélyben volt?

- A tudatosság. A szüleim, illetve az egész családom elég szerencsétlen volt. Nagypapám korán meghalt, nagymamám egyedül nevelte a gyerekeket, édesapám is nagyon korán meghalt, anyu egyedül nevelt engem és a testvérem. Édesanyám is nagy túlélő volt, ezt tőle örököltem. Emellett én jó gyerek voltam, nem volt velem baj az iskolában, tudatos voltam az élet minden területén. Amikor jöttek a bajok, tudatosan kerestem azokat az embereket, akik tudnak segíteni ebben és megfogadtam a tanácsaikat, jó beteg voltam. Mindent megcsináltam, amit az orvosok ajánlottak. Amikor volt a második műtét, és eltávolították a nyirokcsomókat a szervezetemből, akkor a hasfalamat szeméremcsonttól szeméremcsontig felvágták, átvágták a teljes hasizmomat, az összes belső szervemet, a beleket a testem mellé, egy tepsibe tették, 5 órán keresztül folyadékban mozgatták, hogy ne ragadjanak össze, így hozzáfértek a bordák mögötti zsírszövetekhez, amelyekből kivették a nyirokcsomókat és átnézték, van-e további áttét. Hála az égnek nem volt, de így is 5 órás, súlyos műtét volt. Ezért mondták az orvosok, kizárt, hogy egy ilyen műtét után élvonalbeli kapus legyek, sőt, hogy egyáltalán valaha a kapuba álljak. De én addig mentem, kerestem, amíg olyan orvost nem találtam, aki azt mondta, hogy meg fogja csinálni a műtétet, és csak rajtam múlik az, hogy leszek-e még profi kapus.

- Mibe tudott kapaszkodni a legnehezebb pillanatokban?

- Mondták, hogy néhány napig nagyon fáj a műtét helye, ezért a kórházi ágyam mellé csináltam egy nagy faliújságot, amire kiraktam képeket egy-egy védésemről, csapatképeket, eredményeket. Amikor jöttek a nagy fájdalmaim, csak néztem a képeket, és azt mondtam magamnak, hogy ezt el akarom érni és el is fogok jutni oda újra. Ez volt februárban. Nyilasi Tibor volt akkor az edző 1993-ban, szeptemberben már én voltam a Fradi elsőszámú kapusa.

- Olyan borzalmas dolgokon ment keresztül és tért vissza sikeresen, amit nem sokan mondhatnak el magukról.

- Talán a legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy a súlyos betegségemből, a műtétekből, az autóbalesetem ellenére mégiscsak elsőszámú kapus tudtam lenni a Fradiban. Sok pályatársamat figyeltem, akik hasonló betegségek és sérülések után már nem tudták folytatni a pályafutásukat. Az akaraterőm és a mentalitásom segített mindenen túljutni, hiszen ezek a problémák külön-külön is derékba törhettek volna egy-egy pályafutást. A másik olvasata a dolgoknak, hogy ezek a válságok rádöbbentettek, hogy több lábon kell állni. Büszke vagyok rá, hogy futballistaként négy diplomát is szereztem és zökkenőmentes volt az átmenet a karrieremből a civil életembe. Ez kihat az ember egész életére, a családra, a jókedvre, a vidámságra. Remélem, hogy testben is megőrzöm a kondíciómat, igyekszem példaként járni a világban. Fanatizáltam magam, hogy a tudatosság az a dolog, ami az embert segíteni tudja, én még a rossz dolgokban is igyekszem megtalálni a jót.

- Ahogy elmondta, eléggé elfoglalt a mindennapokban. Ma miben találja meg a jót, ha nem dolgozik?

- Ez az utóbbi időszakban az építkezés volt. Balatonalmádiban vettünk egy pici telket, régóta járunk le oda, mindig ott béreltünk egy kis apartmant, de úgy megszerettük a környéket és hogy mindig jó társaság jött ott össze, hogy gondoltuk, érdemes lenne hosszabb távra is berendezkedni. 2020-ban vettünk  egy kis telket, viszont a Covid-időszak alatt sehol sem lehetett munkaerőt találni, mindenki építkezett. Éppen ezért tanulmányozni kezdtem a YouTube-on, hogyan lehet a nulláról felhúzni egy házat. Megterveztem, megtanultam, hogyan kell alapozni, a földmunkát, az alapozást, és amiket gépekkel meg lehetett csinálni, azt megcsináltam, a falazáson és a tetőn kívül szinte mindent saját magam. Igaz 4 évig tartott, de nagyjából erre a nyárra el is készültünk. Kiképeztem magam ugyanígy asztalosnak és burkolónak, jól szigetelek és festek, ez lett a hobbim. 

- Kreatív hobbi…

- Ez a világ mindig érdekelt, szerettem kézzel alkotni. Biztosan abban is örömét leli az ember, ha elméleti síkon alkot, de én a kézzel fogható dolgokat jobban szeretem. Barkácsolni, kertészkedni, ilyesmik. Mindig szerettem azokat a dolgokat, amiknek fizikailag látható, megfogható eredménye van. Minden szabadidőmet a telken töltöttem, engem ez kapcsolt ki, gondolkodom is, hogy szívesen építenék még egy házat, ha már nyugdíjas leszek. Megtanultam mire kell figyelni, mit hogy kell csinálni, sok tapasztalatot szereztem. Barátaim mondták is, hogy minek dolgozol még szabadidődben is, de én mondtam nekik, hogy engem ez kapcsol ki.

Szalagyi Áron