2022. november 14.
„Szeretnénk ezt a csapatot megtartani!”
Unokázás, család, barátok – így kapcsol ki Sztanyiszlav Csercseszov a szünetben. INTERJÚ!

Közel egy éve, 2021. december 20-án lett hivatalosan is az FTC vezetőedzője Sztanyiszlav Csercseszov. Az azóta eltelt időszakban a tréner 51 tétmérkőzésen irányította a Ferencvárost, amellyel előbb bajnok és kupagyőztes lett, majd előbb bejutott az UEFA Európa Liga csoportkörébe, onnan pedig bravúros győzelmeknek köszönhetően a sorozat nyolcaddöntőjébe is. Az orosz szakember irányításának első évében olyan történelmi jelentőségű győzelmeket arattunk, mint a pozsonyi 4-1 vagy az újpesti 6-0. Az 59 éves trénert a magánéletében is nagy boldogság érte 2022-ben, hiszen októberben megszületett az első unokája.

„A duplázásra vagyok a legbüszkébb”

- Közel egy éve a Ferencváros edzője - hogyan értékelné a mögöttünk hagyott majd’ egy esztendőt?

- Nagyon hosszú év van mögöttünk, kicsit néha úgy éreztem, mintha nem is egy, hanem legalább 10 éve dolgoznék a Ferencvárosnál. Rengeteg olyan dolog történt, ami hozzájárult ahhoz, hogy sűrű évünk legyen: bajnokok lettünk, kupát nyertünk, 30 év után sikerült legyőznünk a Slovant, a sajnálatos újpesti múltat is sikeresen lezártuk, emellett 47 év után először a tavasszal is folytathatjuk egy európai kupasorozatban. Egy év alatt teljesítettük mindazt, amit a Ferencváros szurkolói elvárnak tőlünk, erre büszkék lehetünk. Emellett az is nagyon fontos, hogy féltávnál 8 ponttal vezetjük a bajnokságot.

- Mire a legbüszkébb az eddigi ferencvárosi pályafutásából?

- A duplázásra. Természetesen bejutni egy csoportkörbe vagy onnan továbbjutni a nyolcaddöntőbe érzelmileg sokat jelent, de a legfontosabb megnyerni egy sorozatot.A bajnok edző boldogsága. Ez volt Sztanyiszlav Csercseszov első sikere a Fradival

- Van olyan, amivel kevésbé elégedett, ami miatt hiányérzete van?

- Az iváncsai kupavereséggel abszolút elégedetlen vagyok.

- Figyelemmel követi, hogy milyen visszajelzéseket kap a munkájára a nemzetközi sajtóból?

- Nem nagyon foglalkozom a sajtóhírekkel. Az újságírók írhatnak jót és rosszat is, nekem viszont az a dolgom, hogy minden érzelmet kizárva maximálisan célratörően végezzem a feladatomat.

„Szeretnénk ezt a csapatot megtartani”

- A világbajnokság miatt most a megszokottól eltérően alakul a két idény közötti szünet. Miként alakul a csapat programja?

- A válogatott labdarúgóink az utolsó idei fordulót követően csatlakoznak a nemzeti csapatokhoz, a többieknek kis szünet következik. Ami biztos, hogy december 10-től újra találkozik a keret, vár ránk egy 12 napos edzőtábor, ezt követően az ünnepek idején szünetet tartunk. Az újévet egy újabb edzőtáborral kezdjük.

- Várható, hogy újabb érkezőkkel tovább formálódik a keret a télen?

- Mindenképpen szeretnénk ezt a csapatot megtartani, még jobbá kovácsolni, úgyhogy eddig nem is gondolkodunk arról, hogy mi jöhet a jövőben. Számomra nem az a legfontosabb, hogy új játékosokat vonjunk be a keretbe, hanem hogy a meglévő keretet fejlesszük tovább.

A tréner főként a jelenlegi keretben gondolkodik a folytatásra

- Mennyi pihenőt engedélyez magának akkor, amikor a játékosok pihenhetnek?

- A labdarúgók mehetnek szabadságra, mi viszont nem teljesen. Megbeszéltük Hajnal Tamással, hogy folyamat kapcsolatban leszünk, hiszen a szakmai stáb és az edzők ilyenkor sem pihenhetnek, össze kell raknunk a programot, figyelnünk kell az átigazolási lehetőségeket, hogy csak néhány teendőt említsek.

- Mit szabad tudni az ön személyes programjáról, hogyan kapcsolódik ki?

- Most három napot Ausztriában fogok tölteni, Fredi Bobic, Krasimir Balakov és Giovane Élber társaságában egy veteráncsapat tagjaként fogok játszani. Utána Oroszországba utazom.

„Még nem láttam személyesen az unokámat, ezt szeretném minél hamarabb pótolni”

- A november 20-án kezdődő labdarúgó-vb-t fogja követni?

- Természetesen, nézni fogom. Én és az egész klub szurkol tunéziai játékosunk, Aissa Laidouni minél jobb szerepléséért!

- Mit gondol, ki nyeri a tornát?

- Nem Magyarország és nem is Oroszország, az biztos. Ezt a két csapatot 100 százalékra tudom mondani, a többi viszont még a jövő zenéje.

- A sportsikerek mellett 2022 arról is emlékezetes marad majd önnek, hogy nagypapa lett. Találkozott már az unokájával?

- Nem láttam még őt személyesen, csak fotókon, videón, szeretném ezt minél hamarabb pótolni. Már be is vásároltam az első találkozónkra, vettem neki egy fradis kis ruhát.

- Az év lezárásaként mit üzenne a szurkolóknak?

- Először is szeretnék nekik köszönetet mondani, hiszen jóban, rosszban mellettünk voltak az elmúlt egy évben. Amikor kritikát fogalmaztak meg, az úgy gondolom, hogy jogos volt. Folyamatosan, közösen tudunk tovább épülni, ezért kérem őket, segítsenek, hogy jövőre együtt megtehessük a következő lépést.

Hatos Szabolcs

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin