2021. május 6.
Szerződést hosszabbítottunk csupaszív középpályásunkkal
Továbbra is a Ferencvárost erősíti a szurkolók egyik kedvence.

A Ferencvárosi Torna Club csütörtökön szerződést hosszabbított magyar bajnok labdarúgócsapatának középpályásával, Sigér Dáviddal!

A 30 éves játékos a 2020/2021-es idényben eddig 34 mérkőzésen lépett pályára. A hazai címvédésből – óriási teherbírása és csupaszív játéka mellett - egy góllal és két gólpasszal, a BL-csoportkörös kvalifikációból pedig egy Celtic elleni, idegenben elért találattal vette ki a részét.

- Nagy öröm, hogy Sigér Dávid továbbra is a Ferencvárost fogja erősíteni. Személyében egy rendkívül profi és csupaszív játékosról beszélhetünk, aki mindig a maximumra törekszik. Bízunk benne, hogy a következő idényben is fontos tagja tud majd lenni a csapatunknak és együtt sikeresek tudunk lenni – mondta az FTC sportmenedzsere, Hajnal Tamás.

 

Pályaív

A debreceni utánpótlásban nevelkedő, később a DVSC korosztályos és tartalékcsapataiban, majd Mezőkövesden és Balmazújvárosban is futballozó Sigér Dávid 2018 nyarán csatlakozott csapatunkhoz. A 2018/2019-es szezon 5. játéknapján, a Paks ellen, a Groupama Arénában debütált a Fradiban, onnantól pedig kirobbanthatatlan volt a csapatból. Az első Fradi-góljára sem kellett sokáig várni, a 2018. november 3-án, az MTK Budapest ellen szerzett találata ráadásul igen emlékezetesre sikerült, hiszen később megválasztották az Év góljának is.

Sigér Dávid 2019 tavaszán élete első, valamint a Ferencváros futballcsapatának 30. bajnoki aranyérmének örülhetett.

A következő idényben újabb szintlépés következett csapatunk és játékosunk életében is. Sigér Dávid összesen 41 meccsen kapott lehetőséget, gólt szerzett a BL selejtezőjében a Dinamo Zagreb, illetve az UEFA Európa Liga csoportkörében az Espanyol ellen is. A hazai ligában fontos duplával jelentkezett a MOL Fehérvár otthonában 2-1-re megnyert rangadón és a DVSC elleni hazai meccsen is, emellett győztes gólt szerzett a Kisvárda elleni hazai bajnokin is. Nyolc góllal és négy góllal vette ki a részét a címvédésből és a nemzetközi kupamenetelésből.

A jelenleg is zajló szezonnak immáron kétszeres magyar bajnokként nekivágó Sigér Dávid a hazai bajnokik és kupameccsek mellett négy BL-selejtezőn és öt UEFA Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen játszott a Fradiban. Az egész idény kimenetelét meghatározta a Skóciában szerzett gólja.

Mindent sorozatot figyelembe véve Sigér Dávid mostanáig 126 mérkőzésen szerepelt csapatunkban, 15 gólt szerzett. Emellett beverekedte magát a magyar válogatottba is. Eddig 12 alkalommal ölthette magára a magyar címeres mezt, tagja volt a 2020-ról az idénre halasztott Európa-bajnoki szereplést kiharcoló, valamint a Nemzetek Ligája B-divíziójának 3. csoportját megnyert, így az elitbe feljutott nemzeti csapatnak is. Egyszer, Törökország ellen szerzett gólt.

 

„Sigi”, a szurkolók kedvence

A csütörtöki szerződéshosszabbításnak köszönhetően szurkolóink egyik kedvence marad továbbra is a Fradiban. Sigér Dávid inspiráló, tanulságos életútját tavaly az év végi ünnepek idején idéztük fel.

Cikkajánló

Vereséggel kezdtük a Nemzetek Ligáját

A Ferencváros játékosa, Osváth Attila nem lépett pályára a botrányos körülmények között véget érő meccsen.

Bérletesek Napja: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.

Matús Bero: „Remélem, rengeteg közös emléket szerzünk”

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin