A KISE együttesében nevelkedő játékos 2013 nyarán került a Ferencváros kötelékébe. A fiatal tehetség végigjárta a klub utánpótláscsapatait, majd a 2020/21-es szezonban 14 mérkőzésen kapott szerepet az NB III Közép csoportjában szereplő FTC II-ben, valamint ott volt bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk Dorog elleni kupamérkőzésének keretében.
Olivér felnőtt labdarúgócsapatunk 2021-es, marbellai edzőtáborában az Alhaurín de la Torre CF elleni felkészülési mérkőzésen pályára is lépett, majd a nyári felkészülést is felnőtt csapatunkkal töltötte. A 2022/23-as szezonban a Lipcsei Péter irányította kis Fradiban, azaz a Soroskár együttesében szerepelt kölcsönben. Fiókcsapatunkban összesen 30 tétmérkőzésen lépett pályára (29 bajnoki, 1 MOL Magyar Kupa), ezeken egy gólt és egy gólpasszt jegyzett.
Nagy Olivér a következő szezonban a bajnoki ezüstérmes Kecskemét együttesében folytatja kölcsönben.
Naby Keita a Fradiban, a csapat a spanyolországi téli edzőtáborban maradt hosszabb időre.
Sztárklubok sorát utasítottuk magunk mögé, a Fradié a világ 39. legjobb labdarúgócsapata.
A győriek elleni hazai összecsapáson le kell zárni a B3-as szektort.
Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 1-1-re végzett a dán riválissal az edzőtáborban - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk hétfőig La Mangában folytatja a felkészülést a tavaszi szezonra.
Az utolsó spanyolországi edzőmeccsen 1-1-et játszottunk a Midtjylland ellen La Mangában.
Férfi labdarúgócsapatunk február 11-én 17.30-tól a másodosztályú Csákvárt fogadja a MOL Magyar Kupában.
A Rapid Wien elleni edzőmérkőzésünkön a spori testére helyezett kamera rögzítette az eseményeket.