2021. március 31.
Szerződést hosszabbítottunk három fiatal tehetségünkkel
Hajdú Roland, Iyinbor Patrick és Orosz Marcell továbbra is a FTC-ben folytatja pályafutását.

A Ferencvárosi Torna Club 2021. március 31-én szerződést hosszabbított a klub utánpótlásában játszó három fiatal tehetségével, Hajdú Rolanddal, Iyinbor Patrickkal és Orosz Marcellal.

Hajnal Tamás szerint ezekben a fiatalokban megvan a kellő tehetség ahhoz, hogy ott legyenek a felnőtt csapat keretében és az NB I-ben.

- Látjuk ezekben a játékosokban, hogy középhosszú távon megvan a potenciál bennük, hogy a felnőttcsapatba, az NB I-be is eljussanak. Szeretnénk az útjukat továbbra is tervszerűen, átgondoltan kísérni. Lehetőség lesz akár kölcsönadásra is, gondolhatunk itt a Soroksárral való együttműködésre vagy más együttesekre. Az elsődleges cél, hogy NB I-es játékosok váljanak belőlük.

2018-ban kötött profi szerződést a FTC-vel a még mindig csak 18 éves Hajdú Roland. Fiatal támadónk a 2020/21-es szezonban az NB III-ban szereplő FTC II-ben és a klub U19-es csapatában is alapembernek minősült. Előbbiben 25 mérkőzésen háromszor volt eredményes, míg az U19-ben kilenc mérkőzésen hét gólt szerzett a jelenleg is futó idényben.

A 19 éves Iyinbor Patrickra az NB III-ban szereplő második csapatban számított a ferencvárosi szakvezetés, ahol eddig 17 bajnoki mérkőzésből 14-en is a kezdőben kapott helyet, melyeken eddig kétszer talált az ellenfelek kapujába.

 

 

Orosz Marcell ugyancsak három éve kapott profi szerződést a Ferencvárosi Torna Clubtól. A 20 éves védő két társához hasonlóan alapembernek számít a Máté Csaba irányította FTC II-ben, ahol 18 alkalommal volt a kezdőcsapat tagja, és a Dunaújváros 2-0-s legyőzésékor talált először a kapuba ebben az szezonban.

 

Cikkajánló

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld mintás FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Braga elleni visszavágón

Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Megérkeztünk Portugáliába

Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.

Osváth Attila válogatott meghívót kapott

A szövetségi kapitány, Marco Rossi kedden hirdette ki keretét a márciusi meccsekre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin