2023. január 10.
Szerződést hosszabbítottunk Lisztes Krisztiánnal!
A 17 éves tehetség továbbra is az FTC kötelékében fejlődhet.

Január 6-án, pénteken szerződést hosszabbítottunk fiatal tehetségünkkel, Lisztes Krisztiánnal, aki korábbi kiváló labdarúgónk, idősebb Lisztes Krisztián fia. 

Az alma nem esett messze a fájától, hiszen az ifjabbik Lisztes is remekül bánik a labdával, fiatal kora ellenére pedig már négy mérkőzésen is pályára lépett első csapatunkban. Lisztes Krisztián még 2011-ben az Újpesti Haladás FK-ban lett igazolt sportoló, majd többek között a Dalnoki Akadémia, az MTK és fiókcsapatunk, a Soroksár után került klubunkhoz 2017-ben. Azóta végigjárta utánpótláscsapatainkat és ahogy írtuk, már a felnőtt együttesben is pályára lépett több alkalommal. 

Az NB I-ben az előző bajnoki szezon utolsó, Gyirmóton rendezett találkozóján debütált és ezzel tagja lett a klub 33. bajnoki címét megszerző csapatnak.

Alig pár hónappal később az ifjabbik Lisztes a nemzetközi kupaporondon is átesett a tűzkeresztségen, az ír bajnok Shamrock Rovers elleni idegenbeli UEFA Európa Liga-rájátszás párharc második mérkőzésén.

A 17 éves fiatal tehetség a további fejlődés érdekében a jelenlegi szezont az NB II-ben szereplő partnercsapatunknál, a Soroksárban tölti, ahol eddig 16 meccsen három-három gól és gólpassz a mérlege.

Lisztes Krisztián szerződéshosszabbítása után rögtön interjút is adott a FradiMédiának:

 

Cikkajánló

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Feldobta a csapatot a Celtic elleni győzelem”

Asszisztens edzőnk, Szalai Áron nyilatkozott a Nyíregyháza Spartacus elleni vasárnapi bajnoki meccsünk előtt.

Daniel Arzani: „Jó érzés, hogy gólt is szereztem itt!"

Gólszerzőink értékelték labdarúgócsapatunk győzelmét az UEL főtábláján, a 3-1-es skóciai siker után – VIDEÓ!

Daniel Arzani lőtte a nap gólját az Európa Ligában

A csütörtöki játéknapon ausztrál támadónk találatát találták a legszebbnek.

Fantasztikus európai sorozatban van a Ferencváros

Kilenc mérkőzés óta veretlen csapatunk az idei kupakiírásban. Egyedülálló ez a teljesítmény Európában.

Európaszerte a Fradi győzelméről írnak a sportlapok

A Celtic ellen aratott 3-1-es idegenbeli győzelem után a olasz, spanyol és francia lapok dicsérik a mieinket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin