2020. március 4.
Szerződést hosszabbítottunk védőnkkel
Marcel Heister az új szerződése aláírását követően nyilatkozott a FradiMédiának - videó!

A jövőben is magyar bajnoki címvédő és listavezető labdarúgócsapatunkat erősíti Marcel Heister, aki szerdán aláírta új szerződését klubunkkal.

A jelenlegi szezonban a hazai bajnoki és kupamérkőzések mellett a nemzetközi kupaselejtezők során és az Európa-liga csoportkörében is pályára lépő, német-horvát kettős állampolgárságú hátvéd 2018 nyarán csatlakozott a Fradihoz. Azóta előbb élvonalbeli ezüst-, majd aranyérmet nyert zöld-fehérben, több európai kupamérkőzésen is szerepelt.

Pályafutása

A 27 éves Marcel Heister Németországban született, ám horvát felmenőkkel is rendelkezik. Pályafutását ifistaként a TSV Gammertingenben, az SSV Reutlingenben, majd a Hoffenheim U19-es csapatában kezdte, felnőttként először a Hoffenheim második csapatában kapott lehetőséget.

Nyolc évvel ezelőtt, tehát 2012-ben a horvát Zadarhoz szerződött, ott két szezon alatt 31 mérkőzésen két gólt is szerzett. Két évvel később Horvátországon belül váltott, az Istrához került, ahol több játéklehetőséget kapva 64 mérkőzésen három gólig jutott. Négy éve az izraeli Beitar Jerusalem labdarúgója lett, a csapatnál alapemberként számítottak rá - a Beitart a Fradi hívó szavára hagyta el.

Marcel Heister ballábas balhátvéd, a Ferencvárosban eddig 57 mérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett. Új szerződésének aláírását követően először a Fradi Médiának nyilatkozott.

Cikkajánló

Még kaphatók vendégjegyek a zalaegerszegi meccsünkre

A mieink március 7-én, szombaton játszanak a ZTE FC ellen Zalaegerszegen.

Zalaegerszegen a Fradi-minibusz!

A szombati bajnoki előtt és alatt is elérhető lesz a Fradi Shop kínálata a ZTE Aréna vendégparkolójában.

Ihor Haratin: „Sikerült javítani a játékunkon”

Ukrán középpályásunk szerint együttesünk egyik erőssége a csapategység, amely akár aranyat is érhet.

Ki lenne az, aki…? – egy kihagyhatatlan kvíz

Ki öltözik a legtovább? Ki nyomkodja legtöbbet a telefonját? Ki lenne a legjobb humorista? Ki a legbátrabb?

Rebrov széke, a Fradi-öltöző titkai és exkluzív vacsora

Exkluzív élményprogramunk keretében szurkolóink oda is bejuthattak, ahova csak nagyon kevesen - videó!

FTC-Kisvárda: parkolási információk

Parkolójegyét kizárólag online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon tudja megváltani!

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin