2026. augusztus 8.
Szoros meccset játszottunk a Real Madrid ellen
Labdarúgócsapatunk felkészülési mérkőzésen 2-1-re kapott ki a spanyol sztárcsapattól.

Igazi futballünnep helyszíne volt augusztus 8-án, szombaton a Groupama Aréna. Labdarúgócsapatunk otthonában ugyanis nem kisebb csapat, mint a Real Madrid vendégeskedett felkészülési mérkőzésen.

A stadion megtelt, a szurkolók már két-három órával a kezdés előtt a Groupama Aréna környékén várták a csapatok érkezését.

Bár felkészülési mérkőzésnek hívtuk a találkozót, Borbély Balázs és a csapat becsülettel felkészült a híres vendég fogadására. Vezetőedzőnk azért kicsit megkeverte a kártyákat, és ugyan a már jól ismert 4-2-3-1-es felállásban küldte pályára a mieinket, de azért volt egy-két meglepetés a névsorban. A csapatunk így állt fel a kezdéshez: 

Dibusz – Osváth, Gómez, Zohoré, Cadu – Kanikovszki, Rommens – Csirkovics, Arzani, Varga Z. – Joseph

A túloldalon a Real Madrid kezdőjében pedig olyan nevek voltak, mint Eduardo Camavinga, Federico Valverde, a frissen igazolt Denzel Dumfries vagy éppen Brahim Díaz. A kétszeres Bajnokok Ligája győztes portugál vezetőedző, José Mourinho olyan sztárokat hagyott a kispadon, mint Vinícius Jr., Antonio Rüdiger vagy Bernardo Silva.

Első félidő

A mérkőzés első lehetősége az ötödik perc elején a Fradi előtt adódott Daniel Arzani révén, középpályásunk életerős lövése azonban elkerülte a madridi kaput. Nem kellett sokat várni persze a válaszra, előbb Brahim Díaz elől mentett mesterien Nathan Zohoré, majd Arda Güler lövését kísérte ki Dibusz Dénes.

A 15. percben Alexi Ciria lövése szállt a kapunk fölé. Nem volt meglepetés, hogy többet volt a a labda a spanyoloknál, mindezzel együtt egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet. Megilletődve pedig pláne nem voltunk, a 22. percben például Cadu került helyzetbe, de nem találta el jól a labdát a vendégek 16-osán belül.

A 36. percben Endrick elől mentett nagyot Dibusz Dénes, a 41. percben Mario Rivas lövésénél azonban már ő sem tudott menteni (0-1).

Második félidő

Szünetben Borbély Balázs szinte teljes sort cserélt, a mérkőzést így folytatta a Ferencváros:

Varga Á. – Nagy O., Raemaekers, Zohoré, O'Dowda – Nagy Á., Corbu, Levi – Zachariassen, Kodro, Yusuf.

Bamidele Yusuf az ötös sarkáról eleresztett lövése volt a játékrész első helyzete. A második lehetőség viszont már Varga Ádám kapuja előtt adódott, és a Camavingát váltó Alex Espi kilőtte jobb alsó sarkot (0-2).

Válaszul Kenan Kodro meg a bal alsót lőtte ki! Kölcsönből visszatért támadónk egy gyönyörű akciót fejezett be egy szép mozdulattal a Real kapuja előtt (1-2). Gólszerzőnk nem sokkal később elhagyta a pályát.

A 79. percben Valverde végezhetett el szabadrúgást, de 20 méterről Varga Ádám kapuja fölé bombázott. Tíz perccel később Edgar Szevikjan került helyzetbe, de örmény szélsőnk sem találta el a kaput. A ráadás perceiben Toon Raemaekers gyönyörűen előzte meg a tizenhatosunkon belül Vinícius Jr.-t, míg a túloldalon nem sok hiányzott, hogy Szabó Szilárd hatalmas ziccerbe kerüljön. 

Több találat viszont nem esett, így a Real Madrid 2-1-re megnyerte a két csapat 31 év után második egymás elleni találkozóját.

Felkészülési mérkőzés:

Ferencvárosi TC–Real Madrid 1-2 (0-1)

Groupama Aréna, 20 097 néző, v. Berke B.

Ferencváros (1. félidő): Dibusz – Osváth, Gómez, Zohoré, Cadu – Kanikovszki, Rommens – Csirkovics, Arzani, Varga Z. – Joseph.
Ferencváros (2. félidő): Varga Á. – Nagy O., Raemaekers, Zohoré (Lakatos 78.), O'Dowda – Nagy Á., Corbu (Keita 70,), Levi (Szevikjan 78.) – Zachariassen (Bagi 78.), Kodro (Lisztes 70.), Yusuf (Szabó Sz.78.)

Real Madrid: Lunin – Dumfries (Alexander-Arnold 46.), Martínez (Rüdiger 46.), Rivas (Huijsen 46.), Carreras (A. Fati 83.) – Valverde (Lacosta 86.), Camavinga (Espi) – B. Díaz (Bernardo Silva 46.), Güler, Ciria (Vinicius Jr. 46.) – (Sancho Cestero 46.)

Sárga lapok: Szabó Sz. (90.), ill. Alexander-Arnold (91.)

Gólszerzők: Kodro (57.), ill. Rivas (41.), Espi (49.)

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.

Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagsáról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek ITT!

Exkluzív tartalmak az FTC–Real Madrid találkozóról!

Augusztus 8-án a labdarúgás történetének legnagyobb és legsikeresebb csapata, a Real Madrid ellen lép pályára a Fradi a Groupama Arénában. A Fradi Média YouTube+-csatornáján a mérkőzés után megannyi exkluzív, a játékoskijáróban és a pálya szélén rögzített, máshol nem látható tartalommal várjuk az előfizetőket.

Nézze élőben női kézilabdacsapatunk felkészülési mérkőzéseit!

Az FTC-Toyota Kovács két felkészülési mérkőzését is élőben nézheti a Fradi Média YouTube+-csatornáján. Az augusztus 7-i, DVSC Skyline elleni találkozó után az augusztus 13-i Esztergom elleni mérkőzése is látható lesz látható lesz YouTube+- előfizetőink számára.

Cikkajánló

Nyíregyháza–FTC: indul a jegyértékesítés!

Férfi labdarúgócsapatunk szeptember 20-án, vasárnap 19:30-tól lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Osváth Attila Marco Rossi keretében

A magyar labdarúgó-válogatott négy mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Nemzetek Ligájában.

Regionális kiscsapatból meghatározó német klub

Labdarúgócsapatunk az EL ligaszakaszát a különleges történettel rendelkező Hoffenheim vendégeként zárja.

Jegyek a Ferencváros következő hazai bajnokijára

A DVSC elleni meccs belépői mellett továbbra is elérhetők bajnoki és EL-mérkőzéseinkre szóló bérleteink is.

A torinói Öreg Hölgy az európai klubfutball dámája

A Juventus története tele van sikerekkel, ugyanakkor időről időre eléri egy nagy bukás is.

Bicskére utazunk a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában

Címvédő férfi labdarúgócsapatunkra NB III-s ellenfél vár a legjobb 16 közé jutásért vívandó párharcban.

Martos Győző búcsúztatása

Az FTC örökös bajnokának búcsúztatójára szeptember 21-én kerül sor a Groupama Arénánál.

Ne állj a poznani Lokomotív útjába!

Az év utolsó Európa Liga-meccsén a lengyel futball egyik óriásának otthonában lépünk pályára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin