Amint arról beszámoltunk, a Ferencváros Marquinhos duplájával és Ryan Mmaee találatával 3-1-re verte meg az Újpest FC-t az OTP Bank Liga 18. fordulójában rendezett derbin. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- A terveknek megfelelően kezdtük a mérkőzést, kellő nyomást helyeztünk az ellenfélre. Abszolút megérdemeltük a vezetést. A második félidő első 10 percét nem kezdtük jól, ekkor gólt is kaptunk, majd cseréket vetettem be. Szerintem maximálisan megérdemeltük a győzelmet. A szurkolók és a klub számára kiemelten fontos a derbi, örülök, hogy ezt is sikerült behúznunk – kezdte értékelését a tréner, aki kérdésre válaszolva a lecserélt Tokmac Nguen és a pályát hordágyon elhagyó Owusu Kwabena állapotáról is beszélt. - Tokmac a szerdai, paksi meccs után jelezte, hogy izomfájdalommal küzd, ezért nem is szerettem volna túl nagy kockázatot vállalni vele. Owosu állapotával kapcsolatban a következő napokban okosabbak leszünk, remélem, nem komoly a sérülése.
A derbigyőzelemnek köszönhetően a Ferencváros 14 pontra növelte előnyét a bajnokságban.
- Egy nagyon szoros perióduson vagyunk túl, alig két hét alatt négy meccset játszottunk, miközben az ellenfeleink csak kettőt. A folytatásban a legfontosabb az lesz, hogy visszaálljunk a heti egymeccses ritmusra. A 14 pontos előny sok, ám a következő két mérkőzést a második és a harmadik helyezett ellen vívjuk. Szeretnénk megtartani az előnyt és felkészülni az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjére – jelentette ki Sztanyiszlav Csercseszov.
Együttesünk legközelebb február 11-én, szombaton a Kisvárda Master Good vendégeként lép pályára a bajnokságban.
Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.
Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.
A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.
A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.
Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.
A Ferencváros edzője az idény utolsó mérkőzése után bővebben is értékelte a mögöttünk hagyott hónapokat.