2025. augusztus 29.
Sztárcsapatokkal csapunk össze az UEL-ben!
Többek között a Fenerbahce és a Nottingham Forest ellen is megmérkőzünk az Európa Liga főtábláján.

Augusztus 29-én, pénteken Monacóban kisorsolták az UEFA Európa Liga-főtábla párosításait, a mieink a 39.000-es UEFA-együtthatójuknak köszönhetően a második kalapból várták az ellenfeleket, minden kalapból két-két ellenfelet kapott Robbie Keane együttese, amely a tavalyi évben bevezetett változások jegyében négyszer itthon, négyszer pedig idegenben játszik majd.

Az egyes, vagyis a papíron legerősebb együtteseket tartalmazó kalapból végül a skót Rangerst és az osztrák Salzburgot kaptuk, a kettes kalapból a cseh Viktoria Plzent és a török Fenerbahcét, míg a harmadik kalapból a bolgár Ludogorecet és az angol Nottingham Forrestet, a negyedikből pedig a görög Panathinaikoszt és a belga Genk együttesét kaptuk.

A sorsolás értelmében itthon játszunk a Rangers, Viktoria Plzen, a Ludogorec és a Panathinaikosz ellen, míg idegenben lépünk pályára a Salzburg, a Fenerbahce, a Notthingham Forest és a Genk ellen.

A pontos meterendet és a kezdési időpontokat a következő napokban fogja közzé tenni az UEFA.

Minden, amit a lebonyolításról tudni kell

A kupasorozat lebonyolítása nem változik az előző idényhez képest, azaz a 36 főtáblára került csapatot négy, kilences kalapba sorsolják koefficienspontok alapján. Minden csapat két ellenfelet kap mindegyik kalapból, azaz összesen nyolcat. Mindegyik ellenféllel egyszer mérkőzünk meg, néggyel itthon, néggyel idegenben.

Az alapszakaszban elért eredmények alapján kialakult tabella első nyolc helyezettje rögtön továbbjut a nyolcaddöntőbe, míg a 9–16. helyezettek oda-visszavágós párharcot játszanak a 17–24. helyezett csapatok valamelyikével a legjobb 16 közé jutásért.

Az UEFA Európa Liga mérkőzésnapjai

Alapszakasz

1. forduló: 2025. szeptember 24. és 25.
2. forduló: 2025. október 2.
3. forduló: 2025. október 23.
4. forduló: 2025. november 6.
5. forduló: 2025. november 27.
6. forduló: 2025. december 11.
7. forduló: 2026. január 22.
8. forduló: 2026. január 29.

Egyenes kieséses szakasz

Rájátszás a legjobb 16 közé jutásért: 2026. február 19. és 26.
Nyolcaddöntő: 2026. március 12. és 19.
Negyeddöntő: 2026. április 9. és 16.
Elődöntő: 2026. április 30. és május 7.
Döntő (Isztambul): 2026. május 20.

Cikkajánló

Ki lesz az Év Fradi-futballistája? - Szavazzon!

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Múzeum

A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Shop

A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.

Zachariassen lett a ZTE elleni győztes meccs legjobbja

Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.

Robbie Keane: Mindig többet, és többet akarok

A Ferencváros edzője az idény utolsó mérkőzése után bővebben is értékelte a mögöttünk hagyott hónapokat.

Tökéletes tekerések, bombagólok, fejesek a szezonban

Nézze meg videós összeállításunkban a Fizz Liga 2025/26-os szezonjának mind a 67 Fradi-gólját - VIDEÓ!

Ilyen volt a Fradi Élményműhely első féléve

Sportolj és tanulj velünk nyáron is a Fradiban!

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

A ZTE FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin