archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2018. augusztus 22.
Sztáredző a Fradiban
Klubunk szerdán hivatalos sajtótájékoztatón bejelentette: az ukrán Sergei Rebrov veszi át a Ferencváros NB I-es labdarúgócsapatának irányítását.

Az ukrán Sergei Rebrov lett a Ferencvárosi Torna Club vezetőedzője. A szakember köszöntőjében egyértelműen megnevezte első komoly célját.

- Minden csapatnál, ahol eddig dolgoztam, az első hely és a jó nemzetközi szereplés volt a cél, ez itt, a Ferencvárosnál sincsen másként. Nem szeretnék ígérgetni, de azon leszek, hogy minél jobb eredményt érjek el, és a bajnokság végén odaérjünk a Fradit megillető első helyre. Köszönöm elődöm, Thomas Doll munkáját, jó helyzetben vehetem át a csapatot, amely az első öt meccséből négyet megnyert - mondta első Fradi-sajtótájékoztatóján Rebrov.

Bemutatás

Játékosként:

Sergei Rebrov 1990-ben került a Sahtar Donyeckhez, majd két év múlva szerződtette az ukrán futball zászlóshajója, a Dinamo Kijev.

A 18 éves támadó hamar meghatározó tagja lett a kék-fehér együttesnek, a 90-es évek végén pedig már nem csak Ukrajna, hanem egész Európa rettegett a Rebrov és Andrij Sevcsenko alkotta csatárduótól. Rebrov 8 év alatt 8 bajnoki címet nyert a Dinamóval, a Bajnokok Ligájában pedig az 1998/99-es idényben elődöntőig jutott az együttessel. Egy szezonnal később a selejtezőben lőtt két gólját is figyelembe véve 10 találatig jutott a BL-ben, így a góllövőlista élén végzett holtversenyben Raullal, Rivaldóval és Mario Jardellel.

Rebrov 2000-ben az angol Premier League-be, a Tottenham Hotspur csapatához igazolt, első idényében 9 gólt szerzett. A londoniaknál bekövetkezett edzőváltás után a támadó kiszorult a kezdőcsapatból, így két évet a török Fenerbahcénál töltött kölcsönben, amellyel bajnoki címet is nyert.

Rebrov végül a Tottenham városi riválisánál a West Hamnél kötött ki, majd 2005-ben hazatért a Dinamóhoz, amelyet ismét a csúcsra vezetett. Utolsó szezonjait játékosként az orosz Rubin Kazanyban töltötte, a csapatot története első két bajnoki címéhez segítette.

Rebrov máig az ukrán bajnokság történetének legeredményesebb játékosa 123 góllal. Hazája nemzeti csapatában 75 alkalommal lépett pályára, és 15 gólt szerzett, köztük Ukrajna történetének első vb-selejtezős gólját Észak-Írország ellen. A támadó tagja volt Ukrajna eddigi egyetlen vb-csapatának: 2006-ban egy góllal járult hozzá a negyeddöntős szerepléshez.

Edzőként:

Játékos-pályafutása befejeztével Rebrov visszatért legnagyobb sikerei helyszínére, és a Dinamo Kijev tartalékcsapatának másodedzője lett. Rebrov fokozatosan lépdelt felfelé a ranglétrán, 2014-ben az első csapat vezetőedzőjévé nevezték ki.

Irányításával a Dinamo 5 év után visszaszerezte a hazai trónt a Sahtartól, veretlenül lett bajnok az együttessel, míg az Európa Ligában a legjobb nyolc közé vezette az együttest. A kijevi csapat a francia Guingamp-ot, majd az angol Evertont is búcsúztatta, mielőtt az olasz Fiorentina megálljt parancsolt Rebrovéknak.

A 2015/16-os idényben a Dinamo megvédte bajnoki címét, míg a Bajnokok Ligájában a portugál Portót és az izraeli Maccabi Tel-Avivot megelőzve a legjobb 16 közé jutott csoportjából. A Dinamo kispadján elért sikereknek köszönhetően Rebrov 2016 februárjában a clubworldranking.com rangsorában az előkelő 14. pozíciót foglalta el. Ugyanezen a listán Rebrov jelenleg a 47. helyen áll, vagyis a világ legjobb 50 trénere között jegyzik az FTC új vezetőedzőjét.

2017-ben a Dinamo Kijev nem hosszabbította meg a már klublegendának számító Rebrov szerződését, aki a szaúdi Al Ahli trénere lett. A dzsiddai csapattól kevesebb mint egy év után távozott, mostantól pedig már a Ferencváros vezetőedzője.

Rebrov segítője a spanyol Alberto Bosch lesz, aki 2014 és 2017 között a Dinamo Kijev utánpótlásedzője volt. Bosch korábban az Espanyol, majd a Dnipro csapatánál dolgozott, az elmúlt idényben pedig az orosz élvonalbeli Ahmat Groznij másodedzője volt.

Névjegy

Sergei Stanislavovich Rebrov
Születési idő, hely: 1974. június 3., Horlivka (Szovjetunió, ma Ukrajna)

Csapatai játékosként: Sahtar Donyeck (1990-1992), Dinamo Kijev (1992-2000), Tottenham Hotspur (2000-2004), Fenerbahce (2002-2004, kölcsönben), West Ham United (2004-2005), Dinamo Kijev (2005-2008), Rubin Kazany (2008-2009)
Sikerei játékosként: 9-szeres ukrán bajnok, 7-szeres Ukrán Kupa-győztes, Ukrán Szuperkupa-győztes, török bajnok, 2-szeres orosz bajnok, BL-gólkirály, ukrán gólkirály

Csapatai edzőként: Dinamo Kijev (2014-2017), Al Ahli (2017-2018)
Sikerei edzőként: 2-szeres ukrán bajnok, 2-szeres Ukrán Kupa-győztes, Ukrán Szuperkupa-győztes


Cikkajánló

Újra Fradi Zóna Örökzöld! Ezúttal a VVK-sikerrel!

Második adásunkban Rákosi Gyula és Horváth László idézi fel emlékeit a 60 évvel ezelőtti VVK-döntőről.

Bönig: „Öröm látni, hogy az FTC újra ott van Európában”

Korábbi német labdarúgónk az ex-Fradi-csatárral is együtt játszik és mindig naprakész az FTC-ből – INTERJÚ

Legyen ön a 8000. bérletesünk, nyerjen Vespa motort!

A 8000. bérletes visszakapja bérlete árát, a többiek között Vespa motort sorsolunk ki!

„Robbie-val beszéltük, hogy mindenhol nyernünk kell!”

Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!

Szerződést hosszabbítottunk Gróf Dáviddal

Télen igazolt kapusunk továbbra is a Ferencváros sikereiért fog dolgozni.

Csere a szakmai stábban, távozik Rory Delap

Pályaedzőnk helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, Stephen Glass veszi át.

Keane: „Nem lesz könnyű a fiúknak, de élvezni fogják”

Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!

Orosz Pál: „Egyik csapat sem örült, hogy minket kapott”

Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin