2019. augusztus 21.
Szurkolói információk a Suduva elleni első találkozóra
Minden fontos információ a rájátszás első, idegenbeli mérkőzésére.

Bajnokcsapatunk augusztus 22-én, csütörtökön a litván Suduva ellen játszik az Európa Liga rájátszásának első találkozóján.

Az előre megvásárolt vouchereket 18.00-tól a Fradi Biztonsági Szolgálatának munkatársai segítenek belépőjegyre cserélni a vendégszektor (I és Y szektorok) bejárata előtt. Kérjük, a voucheren, illetve a belépőjegyen kívül fényképes igazolványt is hozzanak magukkal. Molinóval rendelkező szurkolóink – annak tartalmának ellenőrzése után – lehetőleg szintén igyekezzenek a lehető legkorábban belépni a stadionba.

Gépkocsival érkező drukkereink a fedett labdarúgó stadion és az ARVI Aréna között kialakított parkolóban díjmentesen hagyhatják autóikat, innen körülbelül egyperces sétával lehet megközelíteni a vendégszektor bejáratát. A kapunyitás 18.00-kor lesz.

A vendégszektor területén a kapunyitás után büfé áll szurkolóink rendelkezésére.

Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy Litvániában közterületen tilos az alkoholfogyasztás, illetve a dohányzás, valamint ARVI Aréna területén is tilos a dohányzás!

Kérjük, tartózkodjon minden trágár, kirekesztő, más népet, nemzetet hátrányosan megkülönböztető, obszcén, diszkriminatív, sértő, vagy politikai megnyilvánulástól.

A néző semmilyen pirotechnikai eszközt, füstölőt, petárdát, hanggránátot stb. nem vihet be a stadionba.

A behozott molinók semmilyen diszkriminatív, sértő, erőszakos, obszcén, kirekesztő, politikai, sporttal nem összefüggő tartalommal nem rendelkezhetnek, önkényuralmi jelképeket, illetve más népet, nemzetet hátrányosan megkülönböztető kifejezéseket nem tartalmazhatnak.

A helyszínen a tájékozódásban a Fradi Biztonsági Szolgálatának munkatársai is segítenek.

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin