2024. március 14.
Talpra, Fradi! Nemzeti Nap a Puskás-meccsen
A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen Nemzeti Napot tartunk, a magyarsággal, a magyar kultúrával középpontban.

34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk március 17-én, vasárnap 14.45-től a Puskás Akadémiát fogadja a Groupama Arénában. A mérkőzésre különleges meccsnapi programokkal készülünk, ugyanis megrendezzük a Nemzeti Napot, ezzel szeretnénk a magyarság fontosságát és a magyar kultúrát előtérbe helyezni.

Kitelepüléssel készül a Nemzeti Színház, ahol kvízjátékban vehetnek részt szurkolóink, továbbá a Honvédelmi Minisztérium is jelen lesz, itt a virtuális valóság szimulátort és a lézerfegyveres célba lövést is ki lehet majd próbálni, de többféle erőpróbán is indulhatnak a bátrabbak. Az MVM a fiatalabb drukkereknek reflexfallal, óriási puzzle-lel, míg az idősebbeknek kvízjátékkal készül, amelyeken értékes nyereményekkel gazdagodhatnak az érdeklődők.

Az állatok szerelmesei a háztáji állatsimogatónkban őshonos magyar jószágokat tekinthetnek meg testközelből, mint például a rackajuhot, a parlagi kecskét, baromfiféléket, továbbá a Váci Nemzetőrök közreműködésével látványos huszárbemutatóra is sor kerül. Március 15. kapcsán történelmi kvízzel készülünk, ahol egy szerencsekerék segítségével remek nyereményeket vihetnek haza.

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum és a Fradi Múzeum együttműködésével kiállítással, kvízekkel várjuk az érdeklődőket, valamint sport és életmódmagazinunk, a Zöld és fehér főszerkesztője, Bánki József „Dodi” is dedikálni fog az MVM C2-es szektornál 13.15 és 14.15 között. A D1-es szektornál néptáncbemutató lesz megtekinthető 14.00 órától, illetve ünnepi arcfestés, csákó, valamint kokárdakészítés is várja a fiatalokat.

Tematikus programjaink mellett a jól megszokott aktivitások is elérhetőek lesznek. A felszíni parkolóban a Fradi Kamion, a kerengőn pedig a Fradi-minibusz állomásozik majd a Fradi Shop kínálatával, a Penny kitelepülésénél arcfestés és célba lövés is lesz, de a megéhezett szurkolók a Food Trucknál és az Eisberg salátakóstoltatásánál csillapíthatják étvágyukat. Az asztalitenisz szerelmeseinek kedvezve pingpongozásra is lesz lehetőség, de lesz az extrémebb sörpong, súlyemelkedés-mérés, mini csocsó, óriásszumó és selfie-box.

A kezdőrúgás előtt hangerőmérővel és Fradi-szív játékkal készülünk, míg a félidőben pólóágyúval járjuk majd körbe a Groupama Arénát.

Ha még nem vette meg jegyét a Puskás Akadémia elleni meccsre EZEN a linken megteheti!

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 25. forduló

FTC - Puskás Akadémia
Budapest, Groupama Aréna
2024. március 17. vasárnap, 14.45
Jegyek: ITT!

Cikkajánló

Hajnal: "Folytatnánk a Puskás ellen kezdett utat"

Csütörtökön jön az ETO FC elleni bajnoki összecsapás az első forduló pótlásaként.

A Bajnokok Illata a meccsnapi ajánlatban!

A derbi napján a SUPERZ. x Fradi – 36 parfüm 30 százalék kedvezménnyel lesz kapható.

Tippeljen, és nyerjen egy idegenbeli mez mintás sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az ETO FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Kölcsönbe távozott Edgar Szevikjan

Az örmény válogatott labdarúgó két évvel ezelőtt bajnok lett a Ferencvárossal.

Fradi Zóna Bemelegítés Lisztes Krisztiánnal

Labdarúgócsapatunk szélsője, Lisztes Krisztián érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

Fradi Zóna Plusz Matús Beróval

Új igazolásunk a műsorban vett fel először Fradi-mezt és elmondta egy álma válik valóra.

Kölcsönbe távozik Alekszandar Csirkovics

A szerb szélső az előző szezont is kölcsönjátékosként töltötte.

Tapasztalt szlovák középpályást igazoltunk

Az 50-szeres szlovák válogatott Matús Bero karrierje során holland, török és német csapatban is játszott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin