Távozik magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk ghánai védője, Abraham Frimpong.
A 27 éves futballista 2018 nyarán szerződött az FTC-be, első tétmérkőzését az Európa Liga selejtezőjében a Maccabi Tel-Aviv ellen játszotta 2018. július 12-én. Bemutatkozó idényében 13 bajnokin lépett pályára, ezzel tevékeny részese volt a 30. bajnoki cím megszerzésének.
Az előző szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjében és az Európa Liga csoportkörében is megmutathatta magát, majd másodszor is magyar bajnok lett - ebben a szezonban 19-szer szerepelt az NB I-ben.
A csupaszív játéka miatt szurkolóink által is nagyon kedvelt labdarúgó 2020 nyarán újabb BL-selejtezőkön szerepelhetett, segített kiharcolni a BL csoportkörébe jutást, és pályára léphetett a Barcelona, valamint a Juventus ellen is.
Abraham Frimpong minden sorozatot figyelembe véve 81 mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros színeiben, két gólt szerzett, két bajnoki cím mellett megjárta az Európa Liga és a Bajnokok Ligája csoportkörét is.
Köszönünk mindent, Frim!
Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.
Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.
A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.
Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.