2025. július 24.
Távozik Cristian Ramírez
Az FTC és az ecuadori védő közös megegyezéssel szerződést bontott.

Tovább formálódik magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk kerete, ugyanis július 24-én, csütörtökön az ecuadori Cristian Ramírez és a Ferencvárosi Torna Club közös megegyezéssel felbontotta a játékos szerződését, így távozik a klubtól.

Cristian Ramírez 2023 nyarán második időszakát kezdte meg az FTC-ben (korábban 2015 és 2017 között erősítette klubunkat), amikor hat év után visszatért a magyar fővárosba. Ráadásul nem is akárhogy, hiszen az ecuadori védő rögtön egy Fehérvárnak lőtt bombagóllal jelezte, hogy ismét számíthatnak kiváló játékára.

A 22-szeres ecuadori válogatott védő a 2023/24-es szezonban összesen 40 mérkőzésen jutott szóhoz, összesen 2705 percet töltött a pályán. Ez idő alatt két gólt szerzett, egyet a bajnokságban a Fehérvár ellen, egyet pedig a UEFA Európa Konferencia Liga-selejtezőjében a Shamrock Rovers 4-0-s hazai legyőzésekor. Emellett öt gólpasszt is kiosztott, négyet az NB I-ben, egyet pedig az EKL selejtezőjében.

A 2024/25-ös idényben Ramírez továbbra is alapembernek számított előbb Pascal Jansen, majd Robbie Keane irányítása alatt is. 21 bajnokin, 3 MOL Magyar Kupa-mérkőzésen, 7 UEL-főtáblás találkozón, valamint négy BL- és 2 UEL-selejtezőn kapott összesen 2410 percet. Ezeken egy gólt szerzett, valamint három gólpasszal is segítette együttesünket.

Cristian Ramírez visszatérése után két bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencvárossal, valamint tagja volt a 2023/24-es idényben az EKL-főtáblájára, majd egy évvel később az UEL-főtáblára jutott együttesünknek.

Cristian Ramíreznek köszönjük a Ferencvárosi Torna Clubért tett szolgálatait, pályafutása következő szakaszához sok sikert kívánunk!

Cikkajánló

FTC–Kazincbarcika: parkolási lehetőségek

Szurkolóink számára a vasárnap 18.45-kor kezdődő bajnoki idején három parkoló is elérhető.

Fradi Zóna Értékelés Live a Kazincbarcika ellen is

Vasárnap 18:15-től még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Indul a jegyértékesítés a Braga elleni UEL-meccsre

Az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó labdarúgócsapatunk március 12-én fogadja a portugál együttest.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld kulacsot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kazincbarcika elleni bajnoki pontos végeredményét!

A válogatott játékos közelről tapasztalta meg a Bragát

Nikitscher Tamás és korábbi játékosunk, Rui Pedro örömmel mesélt a portugál csapat legfontosabb jellemzőiről.

„Mindegy milyen csapattal játszunk, tisztelni kell!”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane szerint ismét ki kell használni a hazai pálya előnyét a Kazincbarcika ellen is.

Élje át újra a Ludogorec elleni továbbjutást!

Kanikovszki és Zachariassen gólja és még sok helyzet az UEL-visszavágón - VIDEÓ!

Ellenfélbemutató: a Braga vár ránk a nyolcaddöntőben

A portugál csapatok ellen ritkán volt okunk örömre az európai kupákban, a Braga ellen változtathatunk ezen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin