2021. december 13.
Távozik Peter Stöger, férfi labdarúgóink vezetőedzője
Mai nappal távozik az FTC labdarúgócsapatának vezetőedzője, Peter Stöger és két külföldi segítője.

Zsinórban három bajnoki címet nyert és a tavalyi szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott labdarúgócsapatunk irányítását idén június elején vette át Peter Stöger. Az 55 éves osztrák edző korábban a német sztárcsapatot, a Borussia Dortmundot a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette, szintén rendkívül sikeres volt a Kölnnél, amelyet a német másodosztályból feljuttatott a Bundesligába, majd ott óriási bravúrt elérve az ötödik helyre, ezzel az Európa Liga csoportkörébe juttatta. De nyert korábban osztrák bajnoki címeket és Osztrák Kupákat is.

Peter Stöger irányításával labdarúgóink ebben a szezonban is sikerrel vették az akadályokat a nemzetközi porondon, a 32 csapatosra szűkített Európa Liga csoportkörébe jutott az FTC, még a BL selejtezőben legyőzve többek között a cseh Slavia Praha együttesét. A rendkívül erős EL csoportkörben a Bayer Leverkusen, a Real Betis és a Celtic mögött ugyan csak a 4. hely jutott csapatunknak, azonban az utolsó fordulóban hazai pályán sikerült felülmúlni a csoportelső németeket. A bajnokságban sokáig az élen állt Peter Stöger gárdája, amely most egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a második helyen várja az idei záró fordulót, a Honvéd elleni hazai találkozót.

A hétvégi fordulóban a csapatot az eddigi segítő edző, Máté Csaba irányítja, valamint az edzéseket is ő tartja az új vezetőedző kinevezéséig. Az új vezetőedzőt az FTC igyekszik mielőbb megnevezni.

Az FTC köszöni Peter Stögernek és két külföldi segítőjének, Gerhard Fellnernek, valamint Alexander Badénak az elért sikereket és hasonló eredményeket kíván további edzői pályafutásához!

Cikkajánló

FTC-Real: így látták a főszereplők!

Nézze meg a meccs góljait és helyzeteit és játékosaink első reakcióit az emlékezetes mérkőzés után - VIDEÓ!

„Rengeteget nyert a Fradi a Real Madrid elleni meccsel”

Hegedűs Henrik, klubunk vezető adatelemzője értékelte szakmai szemmel a szombat esti felkészülési mérkőzést.

José Mourinho köszönetet mondott a Ferencvárosnak

A Real Madrid vezetőedzője a két csapat szombati mérkőzése után nyilatkozott.

Borbély Balázs: „Sok-sok pozitívuma volt a mérkőzésnek”

Vezetőedzőnk mellett Dibusz Dénes értékelte a Real Madrid elleni felkészülési meccset.

Szoros meccset játszottunk a Real Madrid ellen

Labdarúgócsapatunk felkészülési mérkőzésen 2-1-re kapott ki a spanyol sztárcsapattól.

A Real Madrid koszorúzott a Szent István Bazilikában

A Ferencváros elleni mérkőzésre érkező küldöttség tagjai ellátogattak Puskás Ferenc sírjához.

FTC–Real Madrid: parkolási lehetőség

Szurkolóink számára a szombati mérkőzés idején is elérhető az MVM Dome parkolója.

Keller József a mai játékosoknak: „Élvezzék a játékot”

Labdarúgócsapatunk korábbi hátvédjével a Real Madrid látogatása kapcsán készítettünk interjút.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin