Itt az újabb remek alkalom, hogy szurkolóink különleges Fradi-ajándékot nyerjenek! Figyelje a Fradi Facebook-oldalát, ahová a Kisvárda elleni mérkőzés előtt négy órával kitesszük a "Tippelj és nyerj!” posztunkat, ez alá várjuk a pontos tippeket arról, hogy mi lesz a találkozó pontos végeredménye.
Mindig aktuális tétmérkőzésünk végeredményét kell pontosan megtippelni kommentben, klubunk hivatalos Facebook-oldalán.
Nincs más teendője, mint megvárni mérkőzésnapi posztot a Fradi hivatalos Facebook-oldalán, és bekommentelni, hogy milyen végeredményt vár az aktuális mérkőzéstől.
Kérjük, figyeljenek oda arra, hogy melyik a hazai és melyik a vendég csapat, hiszen innentől a játék minden tétmérkőzésünk előtt indul, vagyis, ha idegenben játszunk, akkor figyelni kell arra, hogy a második szám jelenti a Fradi által szerzett gólok számát!
Négy órával a mérkőzés kezdete előtt indul a játék, a kezdősípszóig várjuk a tippeket!
A tippeket mindig az adott mérkőzésünk előtt már négy órával várjuk az ekkor megjelenő, a játékra felhívó Facebook-posztunk alatt. Kizárólag ezen poszt alatt, kizárólag kommentben, egészen a mérkőzés kezdéséig várjuk a tippeket. Jelen esetben a Kisvárda elleni találkozó kezdetéig, csütörtökön 14 órától, egészen 18 óráig várjuk a végeredményeket.
Játékunk során a helyes végeredményt kommentben megtippelő szurkolóink között egy zöld-fehér-fekete csíkos Ferencváros sálat sorsolunk ki.
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a nyereményt más termékre, szolgáltatásra, egyéb kedvezményre vagy készpénzre nem lehet beváltani, illetve nem vonható össze.
A nyertes értesítése
A szerencsés nyertessel a sorsolás után 5 napon belül felvesszük a kapcsolatot. Az egyeztetést követően a nyertes játékos megadott címére futárszolgálattal küldjük nyereményét. Amennyiben a nyertes az értesítő kiküldését követő 5 napon belül nem veszi fel velünk a kapcsolatot, úgy új nyertest sorsolunk. A nyertesről, a nyeremény átadásáról fotó és cikk is készülhet.
Az adatkezelési tájékoztatót IDE kattintva olvashatja el, míg a Játékszabályzat ERRE a linkre kattintva érhető el.
Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.
Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.
December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.
Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk szerint kifejezetten jó a hangulat az öltözőben a múlt héten elért remek eredmények után.