2020. november 10.
Tizenegy játékosunk került be hazája válogatottjába
A magyar mellett további hat ország nemzeti csapatában szerepelhet ferencvárosi játékos.


Ahogy arról beszámoltunk, Marco Rossi négy Fradi-játékost hívott be a magyar válogatottba, amely november 12-én sorsdöntő Európa-bajnoki pótselejtezőt játszik a Puskás Arénában Izland ellen. A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra való kijutást ferencvárosi részről Botka Endre, Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő és Sigér Dávid segítheti. Az izlandiak ellen találkozó után a Nemzetek Ligája B divíziójában a magyar csapat két hazai meccsel zárja az idei évet. November 15-én a szerb válogatott érkezik a Puskás Arénába, míg három nappal később a török nemzeti csapatot fogadja Marco Rossi együttese. A magyar mellett további hat ország válogatottjában léphetnek pályára ferencvárosi játékosok.

Albán támadónk, a hétvégén a Mezőkövesd ellen gólpasszt és gólt szerző Myrto Uzuni ott lesz hazája válogatottjában, mely november 11-én Koszovó ellen játszik felkészülési mérkőzést, hogy aztán a Nemzetek Ligája C divíziójában összecsapjon a kazah és a fehérorosz nemzeti csapattal, előbbivel november 15-én, utóbbival november 18-án. Amennyiben Uzuni pályára lép, ez lesz a tízedik válogatottsága.

A Nemzetek Ligája A divíziójában szereplő bosnyák válogatottba ismét meghívást kapott hátvédünk, Adnan Kovacevic. A bosnyák csapat november 12-én Irán ellen készül fel az utolsó két Nemzetek Ligája találkozójára, ahol előbb november 15-én Hollandia ellen idegenben, majd három nappal később az olasz válogatottal, hazai pályán találkozik.

A georgiai válogatott az egyik – a magyar és a szlovák mellett - amely még kijuthat a jövő évi Európa-bajnokságra, és van a keretében ferencvárosi labdarúgó. Belső védőnk, Lasha Dvali 15. alkalommal öltheti magára hazája címeres mezét az észak-macedón válogatott elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn november 12-én. Ezt követően a georgiai válogatott a Nemzetek Ligája D divíziójában hazai pályán fogadja az örmény csapatot november 15-én, míg három nappal később az észtekkel játszik.

Szlovákia Észak-Írország ellen, Belfastban válthatja meg a jegyét a jövő évi kontinenstornára. Ebben lehet segítségére a nemzeti csapatuknak középpályásunk, Róbert Mak, aki 61. válogatott fellépésre készülhet. Ezt követően, északi szomszédunk a Nemzetek Ligája B divíziójában november 15-én fogadja a skótokat, míg november 18-án a csehek ellen, idegenben zárja a Nemzetek Ligáját.

Tizedik alkalommal lehet válogatott szlovén védőnk, Miha Blazic, akinek csapata előbb az azeri válogatottal játszik felkészülési mérkőzést, majd november 15-én a koszovói, három nappal később a görög válogatottal találkozik a Nemzetek Ligája C divíziójában.

Két ukrán játékosunk ismét bekerült a nemzeti csapatba. Ihor Haratin és Oleksandr Zubkov válogatottja előbb a lengyelekkel játszik edzőmérkőzést, ezt követően a német, majd a svájci nemzeti csapat ellen mérkőzik a Nemzetek Ligája A divíziójában, előbbivel november 15-én, utóbbival november 18-án.

 

Magyarország (Dibusz Dénes, Botka Endre, Sigér Dávid, Lovrencsics Gergő)
november 12., csütörtök, 20.45, Budapest, Európa-bajnoki pótselejtező: Magyarország-Izland
november 15., vasárnap, 20.45, Budapest, Nemzetek Ligája, csoportkör: Magyarország-Szerbia
november 18., szerda, 20.45, Budapest, Nemzetek Ligája, csoportkör: Magyarország-Törökország

Bosznia-Hercegovina (Adnan Kovacevic)
november 12., csütörtök, 18.00, Szarajevó, felkészülési mérkőzés: Bosznia-Hercegovina Irán
november 15., vasárnap, 18.00, Amszterdam, Nemzetek Ligája, csoportkör: Hollandia-Bosznia-Hercegovina
november 18., szerda, 20.45, Szarajevó, Nemzetek Ligája, csoportkör: Bosznia-Hercegovina-Olaszország

Ukrajna (Ihor Haratin, Oleksandr Zubkov)
november 11., szerda, 20.45, Chorzów, felkészülési mérkőzés: Lengyelország-Ukrajna
november 14., szombat, 20.45, Lipcse, Nemzetek Ligája, csoportkör: Németország-Ukrajna
november 17., kedd, 20.45, Luzern, Nemzetek Ligája, csoportkör: Svájc-Ukrajna

Szlovákia (Róbert Mak)
november 12., csütörtök, 20.45, Belfast, Európa-bajnoki pótselejtező: Észak-Írország-Szlovákia
november 15., vasárnap, 15.00, Trnava, Nemzetek Ligája, csoportkör: Szlovákia-Skócia
november 18., szerda, 20.45, Plzen, Nemzetek Ligája, csoportkör: Csehország-Szlovákia

Albánia (Myrto Uzuni)
november 11., szerda, 17.00, Elbasan, felkészülési mérkőzés: Albánia-Koszovó
november 15., vasárnap, 18.00, Tirana, Nemzetek Ligája, csoportkör: Albánia-Kazahsztán november 18., szerda, 16.00, Tirana, Nemzetek Ligája, csoportkör: Albánia-Fehéroroszország

Georgia (Lasha Dvali)
november 12., csütörtök, 18.00, Tbiliszi, Európa-bajnoki pótselejtező: Georgia-Észak-Macedónia
november 15., vasárnap, 18.00, Batumi, Nemzetek Ligája, csoportkör: Georgia-Örményország
november 18., szerda, 18.00, Batumi, Nemzetek Ligája, csoportkör: Georgia-Észtország

Szlovénia (Miha Blazic)
november 11., szerda, 20.45, Ljubljana, felkészülési mérkőzés: Szlovénia-Azerbajdzsán
november 15 vasárnap, 20.45, Ljubljana, Nemzetek Ligája, csoportkör: Szlovénia-Koszovó
november 18. szerda, 20.45, Athén, Nemzetek Ligája, csoportkör: Görögország-Szlovénia

Cikkajánló

Négy Fradi-játékosra számít Marco Rossi

A magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya hétfőn jelölte ki a novemberi mérkőzésekre készülő keretét.

Gyászol a Fradi-család: elhunyt Szigeti Ferenc

Életének 95. évében elhunyt férfi labdarúgócsapatunk egykori játékosa, Szigeti Ferenc.

Zaljlik a licit a DVSC elleni dedikált meccslabdákra

Abena első góljának labdája 80 ezer forintnál jár.

Így készültünk különleges anyák napi ünnepségünkre

Elnökünk ötlete nyomán, hónapokig tartó szervezést követően meghatóra sikerült az idei anyák napja – VIDEÓ!

„Mi is úgy élvezhetjük a meccset, mint az ép emberek”

Korlátok nélkül programunk nagy sikerrel zajlott április hónapban – VIDEÓ!

Ezért nem mindennapi Myenty Abena teljesítménye

Védőjátékos legutóbb 20 éve tudott duplázni labdarúgócsapatunkban az NB I-ben.

Ünnepelje 35. bajnoki címünket legújabb kollekciónkkal

Sorozatban hatodik bajnoki elsőségünk alkalmából jelent meg a BCS35 kollekció.

78 találat! NB I-es gólcsúcsot döntöttünk a DVSC ellen

A 12 csapatos labdarúgó NB I-ben egy együttes sem ért el annyi gólt, mint mi a mostani idényben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin