2019. július 29.
Tokmac: „Egyre jobban összeszokunk Zubkovékkal”
Tokmac Nguen már Vallettában nyilatkozott a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzéssel kapcsolatban.

Mint beszámoltunk róla, labdarúgócsapatunk hétfőn reggel elindult Vallettába, ahova kora délután sikeresen megérkezett. Szélsőnkkel, Tokmac Nguennel már Máltán beszélgettünk.

- Remekül érzem magam, kicsit fáradt vagyok, de minden rendben. Nehéz meccsre számítok, különösen, hogy egy gólt szereztek, ezért mindent megtesznek majd, hogy ledolgozzák a hátrányukat. Mindenre fel kell készülnünk! A legfontosabb, hogy továbbjussunk holnap, ehhez pedig nagyon koncentráltnak kell lennünk - mondta Tokmac.

A hotelbe érkezést követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov külön is elbeszélgetett Tokmac-kal, kíváncsiak voltunk, miről egyeztettek.

- Semmi különösről, titkosról nem beszélgettünk, csak arra volt kíváncsi, milyen állapotban vagyok, illetve egy kicsit beszélgettünk a holnapi meccsről is. Nagyon szeretnék gólt szerezni, már az első meccsen is megvolt rá a lehetőségem, rossz érzés, hogy akkor nem jött össze. Úgy érzem, egyre jobban összeszokunk a támadósorban Skvarkával és Zubkovval, akinek igyekszem minél több területet teremteni, mert nagyon gyors és okos játékos, aki nagy veszélyt jelent az ellenfélre. Az lenne a legjobb, ha a gólom mellett még egy gólpasszt is adhatnék neki!

Rebrovra, valamint egy játékosra ma este még sajtótájékoztató vár, majd edzés következik a Centenary Stadionban, ahol a kedd esti összecsapást is játsszák a Valletta ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A párharc a 3-1-es első mérkőzés után folytatódik.

Cikkajánló

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin