2021. október 27.
Sima győzelmet arattunk a kupában
Labdarúgóink 7-0-ra nyertek a Tököl vendégeként és bejutottak a legjobb 16 közé a MOL Magyar Kupában.

Férfi labdarúgócsapatunk a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában a Pest megyei I. osztályú Tököl VSK-hoz látogatott szerdán. Peter Stöger a Bogdán – Besic, Kovacevic, S. Mmaee, Cabraja – Somália, Loncar, Zachariassen, Marin – Uzuni, Zubkov kezdőt küldte fel a pályára.

I. félidő

A mieink indították útjára a labdát.  A 11. percben a balszélről végezhettünk el szabadrúgást. A beadást a hazaiak kapusa még ki tudta ütni, ám a labda így pont Oleksandr Zubkov elé került, aki jobbal, nagy erővel vágta a kapuba azt. Nem sokkal később tizenegyeshez jutottunk, amit Myrto Uzuni magabiztosan értékesített (0-2). Három perccel később ismét büntetőt kaptunk és albán támadónk ekkor se hibázott, majd Kristoffer Zachariassen megszerzete első gólját csapatunkban (0-4)

A 40. percben gyönyörű jelenetet láthattunk. Somália ívelte át balra a labdát, amit Uzuni akrobatikus mozdulattal tett a kapura, ám Szabó Zsombor védeni tudott. Egy perccel később azonban már ő is tehetetlen volt és Zubkov is megszerezte a második gólját a meccsen , ahogy a félidő utolsó másodperceiben Zachariassen is, így a szünetre 6-0-s vezetéssel mehettünk.

 

II.félidő

Peter Stöger frissített a csapaton a szünetben. A második félidőre érkezett Zeljko Gavric, Csontos Dominik és Szánthó Regő is Zubkov, Besic és Kovacevic hagyta el a pályát. Uzuni közel járt a mesterhármashoz, ám a Tököl frissen beállt kapusa, Koman Konstatin bravúrral mutatkozott be, majd Szánthó lövését is kivédte. A 61. percben Marin helyét Vécsei Bálint, míg Uzuniét Róbert Mak vette át. 

A 80. percben Zachariassen csúsztatta kapura a labdát egy szöglet után, ám nem született meg a norvég középpályás harmadik találata. Három percel később aztán Mak is feliratkozott a gólszerzők közé, ezzel kialakítva a 7-0-s végeredményt. Csapatunk sima győzelemmel jutott be a MOL Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé.

MOL Magyar Kupa, 4.forduló
Tököl VSK-FTC 0-7 (0-6)
FTC: Bogdán – Besic (Csontos, 46.), Kovacevic (Szánthó, 46.), S. Mmaee, Cabraja – Somália, Loncar, Zachariassen, Marin (Vécsei 61.) – Uzuni (Mak, 61.), Zubkov (Gavric, 46.)
Gólok: Zubkov (12., 41.), Uzuni (15., 18.), Zachariassen (26., 45.), Mak (83.)

Cikkajánló

Így látta Lenny Joseph Haiti első vb-meccsét

Nem sokon múlt, hogy hőssé váljon Haiti első vb-meccsén. A lefújás után értékelte a találkozót.

Lenny Joseph vereséggel mutatkozott be a vb-n

McGinn góljával Skócia 1–0-ra legyőzte Haitit, amelyben csereként pályára lépett a Fradi csatára.

Távozik Mohammed Abu Fani

A technikás izraeli válogatott az elmúlt három év több nagy sikerének volt egyik főszereplője.

Nyerjen zenélő, táncoló Fradi-kaktuszt!

Vége a magányos meccsnézéseknek, ha önre mosolyog a szerencse legújabb TikTok-játékunkban.

Leltár miatt három napra bezár a Fradi Shop

A zárva tartás a webshopot is érinti, de június 19-től ismét a megszokott rend szerint vásárolhatnak.

Stefan Pánik: Lenny rengeteg tapasztalatot fog szerezni

Klubunk vezető erőnléti edzője a világbajnokságra készülő cseh labdarúgó-válogatottról is mesélt.

"Remélem, hogy a történet még csak most kezdődik"

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

Osváth a kezdőben, bombagólokkal jött a siker

Osváth Attila újra bizalmat kapott, a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re verte Kazahsztánt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin