Nem akárki látogatta meg a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzésre készülő címvédő férfi labdarúgócsapatunkat. A klubunktól januárban távozó saját nevelésű középpályás, Tóth Alex a magyar válogatott két felkészülési mérkőzésére érkezett haza Bournemouth-ból.
És ha már Magyarországon jár, akkor természetesen a Fradit is meglátogatta: labdarúgócsapatunk szombati edzésén a Népligetben lepte meg az egykori csapattársakat.
Alexet óriási szeretettel fogadták a korábbi csapattársak, ahogy Robbie Keane vezetőedző és persze Kubatov Gábor, klubunk elnöke, és Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke és Hajnal Tamás sportigazgató is. Alex nem jött és nem is távozik üres kézzel: az AFC Bournemouth mezeiért „cserébe” megkapta a limitált kiadású március 15-i ünnepi mezünket, rajta korábbi ferencvárosi mezszámával, a 64-essel.
„Követem az összes meccset, amit tudok. Próbálok a srácokkal is minél többet beszélni. Jó szívvel gondolok vissza a csapatra” - mondta Alex.
Hogy mit szólt Kubatov Gábortól kapott ajándékhoz, mik a tavaszra kitűzött céljai, hogy telik egy napja Angliában az kiderül a Fradi TV következő adásából, amely március 24-én, kedden kerül adásba.
Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk 3-1-re nyert a miskolciak ellen a szentélyben - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelt a DVTK legyőzése után.
Címvédő labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 29. fordulójában magabiztosan győzte le hazai pályán a DVTK-t.
Labdarúgócsapatunk középpályása a bajnokságban és az Európa Ligában is kiemelkedően teljesített.
A labdák megvásárlásával az Albert Alapítványt támogathatja.
Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.
Szurkolóink számára a péntek esti bajnoki idején is elérhető az MVM Dome parkolója.
Ezúttal pénteken 19:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.