
Két és fél esztendeje, a magyar és az izraeli labdarúgás két ikonikus csapata, a Fradi és a Maccabi Tel-Aviv budapesti Európa Liga-selejtezője előtt a Fradi Múzeumban tartott közös megemlékezést a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az FTC. Az esemény után a két szervezet közösen karolta fel az egykori legendás játékos és edző, a második világháború idején az ellenállás tagjaként emberek százainak életét megmentő, 1945 februárjában emiatt mártírhalált halt Tóth Potya István emlékét.
A közös kezdeményezés eredményeképpen Tóth Potya István halálának 76. évfordulója után nem sokkal, 2021 február 16-án posztumusz kitüntetésben részesült, hivatalosan is elismerték, mint embermentőt. A Wallenberg emlékparkban tartott megemlékezéssel egybekötött táblaavatásról a FradiMédia stábja is beszámolt.
A FradiMédia egy különleges alkotással is tiszteleg a legenda emléke előtt. A kisfilmben, amelyet a Fradi TV február 23-ai adásában láthattak először, megszólal Szegedi Péter sporttörténész, Tóth Potya István unokája és dédunokája, valamint az egykori jóbarát és sorstárs Kertész Géza unokája is. Az ő segítségükkel mutatjuk be Tóth Potya életét, amelyben természetesen a futball is főszerepet játszott.
Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.
Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.
A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.
Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.