Tóth István 1891. július 28-án született Budapesten. A Keleti pályaudvar melletti, úgynevezett „nyolcházban” nevelkedett. Itt nevezték el őt barátai először Potykának, később Potyának.

Junior éveit a BTC-ben töltötte, 1906-tól pedig az újonnan megalapított Nemzeti SC-ben játszott, amellyel 1909-ben meg is nyerte a másodosztályú bajnokságot. 1907-ben az első osztályban bronzérmes lett, ebben az évben pedig a válogatottban is bemutatkozhatott, ahol összesen tizenkilenc mérkőzésen szerepelt, és nyolc gólt lőtt. Tagja volt az 1912-es stockholmi olimpiát megjárt keretnek.

1912-ben került a Ferencvároshoz, és tizennégy éven át, 1926-ig a zöld-fehéreket erősítette. A Fradival kétszer nyert bajnokságot és Magyar Kupát. Összesen 372 mérkőzésen szerepelt csapatunkban, 128 gólt szerzett.

Játékos-pályafutását a Ferencvárosban fejezte be, ezt követően az egyik legjelentősebb magyar labdarúgóedző lett. Az 1920-as években kezdeményezője volt az első trénerkollégiumnak. Ő volt hazánkban az első, aki edzőnaplót vezetett, valamint számos, addig nem használt elemet épített be az edzéseibe, mint például a bemelegítés, vagy a téli alapozás.

Ő volt a Ferencváros első hivatásos edzője. 1925-től 1930-ig irányította csapatunkat, ezalatt három bajnokságot, egy KK-t és két Magyar Kupát nyert a csapattal. 1929-ben az ő irányításával 3-2-re legyőztük az egy évvel később az első világbajnokságot megnyerő uruguayi válogatottat. Ezt követően dolgozott két olasz csapatnál, a Triestinánál és az Internazionalenél is. 1943-ban újabb egy évig volt a Ferencváros edzője.

Tóth Potya István a második világháború alatt tartalékos tiszti szolgálatot teljesített. 1944-ben elárulták, és letartóztatták, majd raboskodnia kellett. 1945. február 6-án, 53 éves korában a nyilasok kivégezték.

Tóth Potya István edzésnaplója megtekinthető a Fradi Múzeumban, valamint a Groupama Arénában az egyik skybox az ő nevét viseli.

Emlékét megőrizzük!