2022. március 18.
Továbbra is a Fradiban a védelem egyik oszlopa
Eldar Civic meghosszabbította szerződését a Ferencvárosi Torna Clubbal.

Pénteken újabb megállapodást írt alá a Ferencvárossal a rutinos és sokoldalú villámgyors balbekk, Eldar Civic. A bosnyák válogatott játékos két UEFA Európa Liga-, egy Bajnokok Ligája-csoportkör, valamint két magyar bajnoki cím után továbbra is Sztanyiszlav Csercseszov rendelkezésére áll majd.

A bosnyák balhátvéd sportigazgatónk, Hajnal Tamás szerint továbbra is komoly segítségére lehet a Ferencvárosnak.

- Nagyon örülünk, hogy sikerült megállapodnunk Eldarral, boldoggá tesz minket, hogy továbbra is csapatunk tagja lehet – kezdte Hajnal Tamás. - Ő egy nagyon jó minőséget képviselő balhátvéd, legnagyobb kvalitásai közé tartozik, hogy rendre veszélyes beadásokkal segíti a társakat, szezononként rengeteg gólt készít elő. Tudjuk azt is, hogy miben kell még fejlődnie, ezen fogunk dolgozni. Közös célunk, hogy a folytatásban is olyan sikeresek legyünk, mint amilyenek az elmúlt három évben voltunk. Szeretnénk, hogy ha Eldar ebben továbbra is fontos szerepet töltene be – zárta gondolatait sportigazgatónk.

A cseh sztárcsapattól a Bajnokok Ligája főtáblájáig

Civic 2019 nyarán érkezett Budapestre a 12-szeres cseh bajnok Slavia Prahatól. A bosnyák válogatott védő első idényében azonnal alapemberré nőtte ki magát. Érkezése után aktív szerepet vállalt a csapat BL-selejtezős menetelésében, majd három mérkőzésen is pályára lépett az Európa Liga főtábláján (2-szer a CSZKA Moszkva, egyszer az Espanyol ellen). Ugyanebben az idényben a bajnokságban 25-ször húzta magára az FTC mezét. A szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett.

Regnáló bajnokként az együttes ismét a Bajnokok Ligája selejtezőjében indult. Civic a Djurgarden, a Celtic, a Dinamo Zagreb, majd a Molde elleni első összecsapáson is a kezdőben kapott helyet. Az idegenben elért 3-3-as döntetlen, majd a hazai pályán lejátszott 0-0 azt jelentette, hogy a Ferencváros 25 év után ismét kiharcolta a Bajnokok Ligája csoportkörében való szereplés jogát. A legrangosabb európai kupasorozat főtábláján a mieink a Barcelonával, a Juventussal és a Dinamo Kijevvel kerültek egy csoportba, de Civic csak az első, Barcelona elleni kinti mérkőzésen lépett pályára.

Civic a 2020/21-es bajnoki idényben megszerezte első gólját a Fradi színiben. Egy ZTE ellen idegenbeli összecsapáson szerzett labdát az ellenfél tizenhatosának előterében, majd ballal parádésan tekert a hosszú felsőbe.

Íme, Civic káprázatos gólja a Zalaegerszeg ellen

Balhátvédünk a bajnokságban 18 alkalommal lépett pályára, melyeken a ZTE ellen lőtt gólja mellett kiosztott hat gólpasszt is, ezzel pedig oroszlánrészt vállalt a 32. bajnoki cím megszerzésében.

Az újabb bajnoki aranyérem azt jelentette, hogy a Fradi ismét megküzdhet az európai kupaporondon való szereplésért. Egészen a Bajnokok Ligája-playoff köréig ment a csapat, ahol végül a Young Boys bizonyult jobbnak, de Civic hat mérkőzésen kapott lehetőséget, melyeken két gólpasszt jegyzett. Ezt követően ismét az UEFA Európa Liga következett, ahol bosnyák védőnk a Bayer Leverkusen, és a Real Betis ellen is pályára lépett, valamint a Celtic elleni mindét összecsapáson ott volt a kezdőcsapatban.

Az idei szezonban az eddig lejátszott 24 bajnoki mérkőzésből Civic tizenhét alkalommal lépett pályára, ebből tizennégyszer a kezdőcsapat tagjaként, ráadásul ezeken a találkozókon öt gólpasszt is kiosztott.

Cikkajánló

Vereséggel kezdtük a Nemzetek Ligáját

A Ferencváros játékosa, Osváth Attila nem lépett pályára a botrányos körülmények között véget érő meccsen.

Bérletesek Napja: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.

Matús Bero: „Remélem, rengeteg közös emléket szerzünk”

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin