2021. június 2.
NB I: Uzuni a legértékesebb, a Fradi uralja a mezőnyt
Az NB I 20 legértékesebb labdarúgója közül 15 a Ferencvárost erősíti.

A futballpiaci ügyekben mértékadó forrásnak tekinthető Transfermarkt frissítette a labdarúgók becsült piaci értékét, ennek alapján továbbra is az FTC kerete az OTP Bank Liga mezőnyének legértékesebbje. Magyar bajnok együttesünk játékosállománya az egy évvel korábbi, 26,5 millió eurós és a januári, 30,7 milliós értéket - egyúttal a hazai csúcsot is - tovább javítva immáron 32,1 millió eurót ér!

 

A Fradi és a többiek

Az idén 2019 és 2020 után sorozatban harmadszor, összességében pedig 32. alkalommal bajnok FTC a 32,1 milliós értékkel jelentős részt vállal az NB I 124,6 millió eurós összértékéből.

A Fradi kerete önmagában többet ér, mint az ezüstérmes Puskás Akadémiáé és a harmadik helyezett MOL Fehérváré összesen.
Ez a fölény megmutatkozik a liga legértékesebb játékosait felvonultató rangsor élmezőnyében is, ahol a legjobb húsz futballista közül 15 (a 20. helyezett, június végén lejáró szerződésű Marcel Heistert is ideszámolva) jelenleg is a Ferencváros játékoskeretének tagja.

 

Myrto Uzuni nyolcszázezres ugrása

Játékosaink közül többeknek is emelkedett az értéke az előző frissítéshez képest. Jelenleg a borítóképünkön látható Myrto Uzuni csapatunk legértékesebbje, az első fradista idényében 26 NB I-es meccsen összesen 12-szer eredményes, emellett hat gólpasszt is kiosztó albán szélső értéke 2,2 millió euróról emelkedett kerek 3 millióra. Az eddigi éllovas, Tokmac Nguen továbbra is 2,8 millió eurót ér a neves szakportál szerint, őket követi a listán az Európa-bajnokságra készülő kapusunk, a 2,5 millió euróra taksált Dibusz Dénes.

Dibusz Dénes a Fradi legértékesebb magyar játékosa

 

Másfél éve nem volt ilyen értékes futballista az NB I-ben

Uzunihoz hasonló értékű labdarúgó legutóbb 2020 februárjában szerepelt az NB I-ben. Akkor az észak-amerikai profi bajnokságból érkező magyar válogatott csatár, Nikolics Nemanja becsült értéke érte el a 3 millió eurós határt, áprilisra azonban a MOL Fehérvár támadójának értéke visszaesett 2,4 millió euróra.

Az FTC tíz legértékesebb játékosa*

*A Transfermarkt adatai alapján

 1. Myrto Uzuni          3 millió euró

 2. Tokmac Nguen      2,8

 3. Dibusz Dénes        2,5

 4. Ihor Haratin          2,2      

 5. Aissa Laidouni      2

 6. Oleksandr Zubkov 2

 7. Miha Blazic           2

 8. Eldar Civic            1,5

 9. Róbert Mak           1,2

10. Franck Boli           1,1

Cikkajánló

„Az az álmunk, hogy a BL főtábláján játsszunk!”

Jonathan Levi remekül kijön új csapattársaival és élvezi a közös munkát Robbie Keane vezetőedzővel – INTERJÚ!

Fradi Zóna Értékelés a Zlín elleni mérkőzésen is

Szerdán 16.40-től várja önt Gyömbér Gábor és Dzurják József a FradiMédia hivatalos Youtube-csatornáján.

Megvan az első két forduló kezdési időpontja

Kiderült férfi labdarúgócsapatunk MTK és Kazincbarcika elleni mérkőzésének pontos időpontja.

„Csodálatos környezetben készülhetünk!”

Baráth Pétert csapattársaihoz hasonlóan lenyűgözte edzőtáborunk helyszíne, az ausztriai Lienz – VIDEÓ!

Elképesztő akciók a hétvégi garázsvásáron

Július 12-én és július 13-án garázsvásárt tartunk a Groupama Aréna felszíni parkolójában.

„Ilyenkor mindenkinek csak a foci van a fókuszban!”

Robbie Keane és Dibusz Dénes nyilatkozott a lienzi edzőtáborról – VIDEÓ!

Íme, az edzőtábori keret

30 labdarúgóval készül csapatunk július 6-a és július 15-e között az ausztriai Lienzben.

Megérkeztünk a tiroli edzőtáborba

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk tíz napot tölt el az ausztriai Lienzben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin