Magyar bajnoki címvédő és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk a hétközi, Írországban lejátszott UEL-playoff visszavágó után ismét az OTP Bank Ligában lépett pályára, ahol ezúttal a Budapest Honvéd volt az ellenfél. Sztanyiszlav Csercseszov a Bogdán – Botka, Knoester, Kovacevic, Civic – Besic, Vécsei – Traoré, Mercier, Marquinhos – Boli tizenegynek szavazott bizalmat a Honvéd ellen.
I. félidő
A mieink kezdték a találkozót, és az első kísérlet hozzánk köthető: a harmadik percben Mercier lőtt jobbal, de blokkolt a védelem. Alig fél perccel később Traoré és Boli játszott össze a jobboldalon, utóbbi centerezett, mali válogatott szélsőnk azonban nem tudott lövőhelyzetbe kerülni. A nyolcadik percben egy baloldali támadás után Tamás Krisztián beadásnak szánt labdája találta el a felsőlécet.
Rendre a mieink akarata érvényesült, a vendégek csak rövid ideig tudták birtokolni a labdát, és a felezővonalat is csak ritkán tudták átlépni. A 18. percben Traoré passzolt az üresen érkező Merciernek, aki ballal próbálkozott, de lövése megpattant, így szöglet következett. A gyors ivószünet után Marquinhos tört a büntetőterületen belülre, de Szappanos jól mozdult ki.
A 30. percben Marquinhos szép passza után Boli lépett ki egy az egyben, az elefántcsontparti támadó megpróbálta átemelni Szappanost, aki bravúrral, egykézzel védett. Két perccel később Vécsei is célba vette a kaput, de lapos lövése elkerülte azt, maradt a 0-0. Az első félidő hajrájában magyar válogatott középpályásunk egy zseniális átadással indította Bolit, aki bár védőjét könnyen lefektette, Szappanos eszén nem tudott túljárni.
Pillanatokkal később azonban már a rutinos kapus sem tudott segíteni csapatán: Marquinhos nagyszerű passza után Traoré lőtt a kapuba (1-0). Az utolsó percekben még mindkét oldalon voltak lehetőség, de újabb gól már nem született, így 1-0-s előnnyel mentünk a szünetre.
II. félidő
A szünetben egy helyen változtattunk: Besic helyett Laidouni érkezett.
A fordulás után sem vettünk vissza az iramból, az első öt percben kétszer is veszélyeztettünk, de előbb mentett a védelem, majd Marquinhos centerezése ment el keresztbe, azonban így is kiharcoltunk egy szögletet. A sarokrúgás után úgy tűnt, fel tud szabadítani a Honvéd, de egy jobbról érkező beadásra Traoré emelkedett és bólintott a kapuba (2-0).
Két perccel később ismét örülhetett a ferencvárosi tábor: egy remek labdaszerzést és Mercier beadását követően Traoré meglőtte mesterhármasát (3-0). Az 59. percben Zachariassen váltotta Traorét, aki vastaps kíséretében hagyta el a pályát. A 65. percben két helyen is változtattunk: Esiti és Tokmac érkezett Marquinhos és Mercier helyére.
Két perccel később Zsótér lőtt takarásból, de Bogdán bravúrral védett, azonban a videóbíró pillanatokkal később jelezte, hogy tizenegyest lőhet a Honvéd. Zsótér állt oda, de a vendégek tizenegyese rontott, maradt a háromgólos Fradi-előny. Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Kovacevic szerzett labdát saját tizenhatosunk előterében, majd azonnal kontráztunk, de Tokmac lövését védte Szappanos.
A hosszabbítás utolsó percében egy baloldali beívelés után Prenga fejelt a kapuba (3-1), ezzel beállítva a végeredményt.
Férfi labdarúgócsapatunk remek játékkal, 10.213 néző előtt 3-1-re győzte le a Budapest Honvéd együttesét.
Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 5. forduló
FTC – Budapest Honvéd 3-1 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna
FTC: Bogdán – Botka, Knoester, Kovacevic, Civic – Besic (Laidouni, a szünetben), Vécsei – Traoré (Zachariassen, 59.), Mercier (Tokmac, 65.), Marquinhos (Esiti, 65.) – Boli (Auzqui, 77.)
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Budapest Honvéd: Szappanos – Doka, Prenga, Cirkovic, Tamás – Zsótér (Pukhtieiev, 82.), Gomis (Kerezsi, 55.), Bocskay – Kocsis (Jónsson, 55.), Lukic (Plakushchenko, 55.), Ennin (Mitrovic, 72.)
Vezetőedző: Tam Courts
Sárga lapok: Vécsei (13., 69.), Besic (37.), Boli (74.), illetve Doka (74.)
Piros lap: Vécsei (69.)
Gólok: Traoré (42., 51., 53.), illetve Prenga (90+5.)
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!