2020. január 15.
U21-esekkel a német 4. osztályban
Negyedik edzőtábori ellenfelünk a Köln U21-es, azaz második csapata, amely a német negyedosztályban szerepel.

Labdarúgócsapatunkra három igencsak kiélezett mérkőzés után csütörtök 16.00-tól egy papíron könnyebb találkozó vár a német élvonalbeli Köln U21-es együttese ellen. A gárda jelenleg a Bundesliga-csapat tartalékegyütteseként funkcionál.

A Köln a hivatalos honlapján is U21-esként jelöli a csapatot, de nem minden játékosa 21 éven aluli, egy kapus (Mateusz Trochanowski), két védő (Marius Laux és Lukas Nottbeck), egy középpályás (Vincent Geimer) és két csatár (Lucas Musculus és Gabriel Boakye) is túlkoros.

Éppen ezért nem meglepő, hogy a felnőttek között szerepelnek, méghozzá a Regionalliga Westben, ami Németországban a negyedosztálynak felel meg. Jelenleg az ötödik helyen állnak 31 ponttal, 13 egységgel lemaradva az éllovas Rödinghausen mögött, miután november 9-e óta nem nyertek mérkőzést. Azóta két vereség és három döntetlen a mérlegük.

A kölniek legeredményesebb játékosa a hat gólig jutó északmacedón középpályás, Darko Churlinov volt, akit azóta már szerződtetett a VfB Stuttgart. A csapat legértékesebb játékosa Ismail Jakobs, akit a Transfermarkt 800 ezer euróra értékel.

Cikkajánló

Ezekkel a játékosokkal kezdjük meg az UEL-selejtezőt

Borbély Balázs kijelölte férfi labdarúgócsapatunk keretét a Vojvodina elleni selejtező első körére.

FTC-Qarabag 1–0 - rövid összefoglaló

Íme, az ausztriai edzőtábor második mérkőzésének gólja és néhány helyzete - VIDEÓ!

Lisztes Krisztián: „A hivatásomnak érzem a labdarúgást”

Születésnapi interjú korábbi labdarúgónkkal, az FTC utánpótlás-menedzserével.

Három labdarúgónk is távozott

Fortune Bassey, Ismail Aaneba és Shay Shadirac sem folytatja az FTC-ben.

„Az eredménynél fontosabb, hogy játékban előreléptünk”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs így látta a Qarabag elleni 1-0-s győzelmet.

Sikeres főpróba, legyőztük a Qarabagot

Megnyertük az azeri csapat elleni utolsó felkészülési meccsünket Ausztriában.

Hosszabbított a Fradi Nagy Olivérrel

Az eddig Soroksáron szereplő hátvéd a jövőben a Ferencváros felnőttcsapatában játszik – VIDEÓ!

Távozik Ibrahim Cissé

A francia védő két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert a Fradival.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin