2024. február 21.
UEKL: francia sztárbíró vezeti a budapesti visszavágót
Az Olympiakosz ellen a Bajnokok Ligája- és Európa Liga-döntőben is bíráskodó Clément Turpin fújja a sípot.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk az athéni 1-0-s vereség után február 22-én, csütörtökön 21.00-tól telt ház előtt fogadja az Olympiakoszt a nyolcaddöntőért vívott párharc visszavágóján. A sorsdöntő összecsapásra az Európai Labdarúgó Szövetség, azaz az UEFA a francia sztárbírót, a BL-döntős és UEL-döntős tapasztalattal is rendelkező, 41 éves Clément Turpint jelölte ki játékvezetőnek.

Clément Turpin 1982. május 16-án született a Lyon közelében található Oullinsban. 2005 óta tevékenykedik játékvezetőként, a francia élvonalban 2008. augusztus 16-án, egy Caen – Valenciennes (3-1) meccsen debütált. A 41 éves Turpin azóta csaknem 600 mérkőzést vezetett karrierje során (576). Ott volt többek között a 2016-os Európa-bajnokságon, akkor rögtön az osztrák-magyar csoportmeccset kapta meg, melyet a magyar válogatott 2-0-ra nyert meg. Emellett részt vett a 2018-as Oroszországban megrendezett világbajnokságon, majd a 2020-as Eb-n is.

Sorsdöntő összecsapások tekintetében is komoly rutinnal rendelkezik, hiszen két évvel a francia élvonalban való debütálása után ő vezette a 2010/11-es Francia Kupa döntőjét, melyet a Lille 1-0-ra megnyert a Paris Saint-Germain ellen. A 2014/15-ös idényben a francia Ligakupa fináléját is ő dirigálta, ahol a PSG Zlatan Ibrahimovic duplájával nyert 2-0-ra, majd egy évvel később a Marseille-PSG (2-4) kupadöntőt is ő kapta, akárcsak 2018-ban a PSG-Monaco Ligakupa-döntőt (3-0). A 2020/21-es szezonban ő dirigálta a Villarreal-Manchester United Európa Liga-döntőt, ahol a spanyolok büntetőkkel nyertek, majd egy évvel később hazájában, Párizsban vezethette a Liverpool-Real Madrid Bajnokok Ligája-döntőt, ahol a Real Madrid Vinícius Jr. góljával győzött, ezzel elhódította 14. BEK/BL elsőségét.

A 2022-es katari világbajnokságon két csoportmérkőzés mellett a Brazília – Dél-Korea nyolcaddöntőt is ő vezette, ahol a brazilok 4-1-re győztek.

Férfi labdarúgás,
UEFA Európa Konferencia Liga, rájátszás, 2. mérkőzés

FTC-Olympiakosz
Budapest, Ferencváros Stadion
2024. február 22. csütörtök, 21.00
Játékvezető: Clément Turpin

Cikkajánló

Vegyen bérletet focicsapatunk játékosaitól!

Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.

Fontos hírek a derbire készülő szurkolóknak!

Minden, amit az Újpest elleni idegenbeli bajnokira készülő drukkereinknek tudniuk kell.

Indul a jegyértékesítés a MOL Magyar Kupa döntőjére

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk május 9-én 18:00-kor találkozik a ZTE-vel a Puskás Arénában.

Kétgólos csatárunk lett a Paks elleni bajnoki legjobbja

Lenny Joseph megköszönte a szurkolóknak az elismerést.

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

A Paksi FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Joseph duplájával győzelem a Paks ellen

Nézze meg a Paksi FC elleni győzelmünk két gólját és legfontosabb helyzeteit - VIDEÓ!

Ki volt áprilisban az iFOREX Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Robbie Keane: „Lőhettünk volna több gólt is”

Vezetőedzőnk szerint az FTC irányította a Paks ellen vasárnap megnyert mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin