2024. október 30.
UEL: a legsikeresebb ukrán csapat ellen folytatjuk
2020-ban a Bajnokok Ligája csoportkörében, kétgólos hátrányból felállva szereztünk pontot a Dinamo ellen.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Nice elleni nagyszerű hazai UEL-siker után az ukrán rekordbajnok, a Dinamo Kijev ellen lép pályára november 7-én, csütörtökön 21.00-tól.

A legsikeresebb ukrán csapat

A Dinamo Kijev 16-szor nyerte meg az ukrán bajnokságot, korábban pedig 13 alkalommal lett aranyérmes a szovjet ligában – mindegyik mutató rekordnak számít. Az együttes az Ukrán Kupát 13 alkalommal hódította el, a Szovjet Kupában pedig 9 alkalommal diadalmaskodott. A Kupagyőztesek Európa Kupájában (KEK) kétszer is csúcsra ért a gárda, 1975-ben a Ferencvárost, 1986-ban pedig a spanyol Atlético Madridot legyőzve a döntőben.

Két Aranylabdással is büszkélkedhetnek

A Dinamo két aranylabdás futballistával büszkélkedhet: egyikük a többek között kétszeres KEK-győztes és UEFA Szuperkupa-győztes Oleh Blohin, aki 1975-ben érdemelte ki a legrangosabb egyéni elismerést (abban az esztendőben, amikor a döntőben éppen az FTC-t legyőzve nyert KEK-et klubjával), másikuk pedig a szintén KEK-győztes, UEFA Szuperkupa-győztes, KEK-gólkirály Ihor Bjelanov (1986).

Korábbi vezetőedzőnk játékosként és edzőként is szolgálta a klubot

Korábbi vezetőedzőnk, Sergei Rebrov két ízben játékosként, majd később a csapat edzőjeként is szolgálta az ukrán együttest. Az FTC-vel három bajnoki címet nyert, Európa Ligát és Bajnokok Ligáját is megjárt szakember játékosként kilenc bajnoki címet, hét Ukrán Kupát nyert az együttessel, majd vezetőedzőként további két-két bajnoki- és kupaelsőség is szerepel a neve mellett.

Közel 82 millió eurós kerettel nézünk szembe

A labdarúgás statisztikáival, a játékosok és a csapatok értékeivel foglalkozó német szakportál, a Transfermarkt 81.70 millió euróra becsüli az ukrán együttes keretét. A legértékesebb játékos(ok) Mykola Shaparenko és Vladiszlav Vanat, akik egyaránt 10-10 millió eurót érnek. Őket a 30 éves Georgij Buschan és Volodimir Brazhko követi a maguk 7-7 miiliós árával. Ezzel szemben az FTC-t 59.33 millióra becsüli a német portál, míg a legértékesebb játékos a nyáron szerződtetett Matheus Saldanha (8 millió euró). A képzeletbeli dobogóra Mohammed Abu Fani és Kristoffer Zachariassen fért fel. Előbbi értékét 6, míg utóbbiért 4.5 millió euróra becsülik.

A 34 esztendős Andrij Jarmolenko az ukrán együttes legtapasztaltabb játékosa. Korábban játszott a német Borussia Dortmundban és az angol West Ham Unitedben is. Előbbi csapatban 26 tétmeccsen 6 gólt jegyzett, a londoni együttesben pedig 86 találkozón 13 találatot ért el. A Dinamo Kijevben összesen 370 mérkőzésen szerepelt, 149-szer volt eredményes, s kiosztott 95 gólpasszt is.

Magyaros meccstörténelem

Négy évvel ezelőtt, 2020. október 28-án a Bajnokok Ligája csoportkörében találkoztunk a Dinamo Kijevvel. A Groupama Arénában kétgólos hátrányból álltunk fel, Tokmac Nguen és Franck Boli góljának köszönhetően 2-2-es döntetlennel végeztünk, míg a második meccsen hazai pályán a kijeviek 1-0-ra győztek.

Ezt megelőzően 1975-ben a KEK-döntőben mérkőzött meg a két együttes, a fináléban 3-0-s ukrán győzelem született. 1989 szeptemberében az UEFA-kupa első fordulójában a Dinamo Kijev kettős győzelemmel (4-0, 2-1) ejtette ki az MTK-t.

A vezetőedző

A Dinamo Kijevet Olekszandr Sovkovszkij irányítja. A 49 esztendős szakembert 2023 novemberében nevezték ki az együttes vezetőedzőjének. Kapusként 1994 és 2016 között erősítette a kijevieket, akikkel 14-szer nyert bajnoki címet, 10 alkalommal pedig az Ukrán Kupát is elhódította. Négyszer megválasztották a szezon legjobb kapusának is.

Összesen 133 nemzetközi mérkőzésen védte a Dinamo kapuját, ezek közül 109-et a Bajnokok Ligájában játszott le. Az ukrán válogatottban 92 alkalommal lépett pályára.

Cikkajánló

NB I: örökrangadóval indítjuk a fizz liga új idényét

A július 26-i hétvégén kezdődik az NB I új idénye, 2026. május 16. a 33. forduló hivatalos játéknapja.

„Három hét alatt rendbe raktuk magunkat”

36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe – VIDEÓ!

Szerződést hosszabbítottunk Lipcsei Péterrel

Klubunk legendája továbbra is a kis Fradi, a Soroksár vezetőedzőjeként dolgozik.

Tíz éves a Kocsis Sándor Sportközpont

Az évforduló alkalmából megkoszorúztuk egykori legendánk szobrát a Groupama Arénánál.

„Még egy Vasas-szurkoló is vett a könyvemből!”

Klubunk a Duna-korzón, az 54. pavilonnál várja az érdeklődőket a 96. Ünnepi Könyvhéten.

Távozik Owusu Kwabena

A ghánai támadó három bajnoki címet nyert a Ferencvárossal.

Új labdarúgónkkal jön a Fradi Zóna Plusz új része

A Fradi Zóna Plusz adásában labdarúgócsapatunk legfrissebb igazolásával, Daniel Arzanival beszélgetünk.

Vb-t megjárt ausztrál szélsőt igazoltunk

A 26 éves Daniel Arzani a Melbourne Victory együttesétől érkezik a Ferencvárosba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin