2020. október 1.
Újabb két játékosunk kapott válogatott meghívót
Blazic, Uzuni, Dvali, Mak és Tokmac után, Haratinra és Zubkovra is számít hazája válogatottja.


Középpályásunk, Ihor Haratin ismét meghívást kapott az ukrán nemzeti csapatba, amely októberben előbb Franciaország válogatottja ellen játszik felkészülési mérkőzést, majd a német és a spanyol válogatott ellen csap össze a Nemzetek Ligája A divíziójában.

Előbbivel október 10-én, utóbbival október 13-án. Haratin a válogatott szeptemberi mérkőzésein is ott volt a csapatban, a spanyolok elleni 4-0-ra elveszített találkozón kezdőként lépett pályára.

Mellette másik játékosunkra, Oleksandr Zubkovra is számítanak az ukránok. Zubkov sérülése miatt nem volt ott hazája válogatottjában a szeptemberi mérkőzéseken, ezúttal azonban újra meghívót kapott a nemzeti csapatba.

Cikkajánló

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Megérkeztünk Milánóba

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin