2021. augusztus 12.
Válogatott, 2-szeres szerb bajnok érkezik a Zvezdából
A szerb címvédő 20 éves, kétszeres bajnok, válogatott szélsője a mieinknél folytatja pályafutását.

Labdarúgócsapatunknak sikerült megszereznie a Crvena zvezda 20 éves, kétszeres bajnok és kétszeres szerb válogatott szélsőjét, Zeljko Gavricot.

A Transfermarkt adatai szerint a fiatal támadó az egész szerb bajnokság harmadik legértékesebb futballistája 4,5 millió euróra becsült értékével. Ezzel egyébként az NB I legdrágább futballistájává is válik rögtön, ezt a listát eddig albán játékosunk, Myrto Uzuni vezette (3 millió euró).

 

Bemutatás

Az elsősorban szélsőként, de a középpálya több pontján is bevethető Gavric a bosnyák-szerb határhoz közeli Ugljevikben született, amely Bosznia-Hercegovina része, de nagyrészt szerbek lakta. Már fiatalon csatlakozott a korábban a legsikeresebb jugoszláv egyesületnek számító, majd szintén a legjobb szerb klubbá váló Crvena zvezdához.

A felnőtt futballban a 2019/20-as szezonban debütált, de nem a Crvenában, hanem a klub fiókcsapatának számító, másodosztályú Graficarban. Itt húsz meccs alatt hét gólt is szerzett, emellett adott öt gólpasszt, így a tavaszt már az élvonalban tölthette. Az első osztályban kilenc mérkőzésen játszott, egyszer volt eredményes, és a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett anyaklubjával.

Az előző, azaz a 2020/21-es szezon teljes egészét a Crvena zvezda együttesében töltötte. Fiatal kora ellenére is nagy szerepet szánt neki a Lazio és az Inter korábbi klasszisa, Dejan Stankovic vezetőedző, Gavric ugyanis 27 bajnokin játszott, ebből 21-szer kezdőként, és meg is hálálta a bizalmat: a bajnokságban 8 gólig és 3 gólpasszig jutott. Játszott emellett egy BL-selejtezőn, valamint csereként beállva egy győztes Európa Liga-playoff, majd egy szintén nyertes EL-csoportkörös meccsen is. Az idény végén ismét volt oka az ünneplésre, a csapattal a szerb bajnokságot és a Szerb Kupát is megnyerte.

A jelenlegi szezonban két meccsen játszott, a Napredak ellen 1-0-ra megnyert bajnokin és a Sheriff ellen 1-0-ra elveszített BL-selejtezőn is csereként állt be.

Gavric folyamatos fejlődését jól mutatja, hogy nemcsak a Crvena nagycsapatába verekedte be magát, de már a szerb felnőtt válogatottban is bevetették, a Jamaika és a Japán elleni barátságos összecsapásokon kapott lehetőséget ezen a nyáron. Korábban szerepelt az U17-es Eb-n, de volt U18-as, U19-es és U21-es válogatott is.

Zeljko Gavric 4,5 millió eurós értékével a Crvena zvezda és a teljes szerb bajnokság harmadik legértékesebb labdarúgójának számít. Ezzel az értékkel rögtön az NB I legdrágább futballistája is lesz albán válogatott támadónkat, Myrto Uzunit megelőzve.

Névjegy
Név: Zeljko Gavric
Nemzetiség: szerb
Születési idő, hely: 2000. december 5., Ugljevik
Korábbi klubjai: Crvena zvezda (2018-2021), Graficar (2018/19 - kölcsönben)
Sikerei: kétszeres szerb bajnok (2019/20, 2020/21), Szerb Kupa-győztes (2021)

Cikkajánló

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin