Magyar bajnok, többszörös Magyar Kupa- és Szuperkupa-győztes, a Fradi-szív Aranymedál-díj büszke tulajdonosa. Ő Vanicsek Zoltán (nyitóképünkön Lisztes Krisztián és Nagy Zsolt társaságában), aki 1989 és 1994 között futballozott az FTC mezében. Különleges pályafutás az övé. Egyetlen bajnokin szerzett gólját éppen az Újpest ellen lőtte, és noha a kilencvenes évek elejének Fradijában nem tudott alapember lenni, a szurkolók jó szívvel emlékeznek rá – már csak az 1994-es kupadöntőt követő kiállása miatt is. Korábbi középpályásunk ma már Németországban él, csupán szurkolóként követi a sportot, és ezen a héten, március 3-án ünnepelte 55. születésnapját. Ebből az alkalomból kerestük meg, és adott exkluzív interjút a Fradi.hu-nak.

Élet a német-osztrák határ mentén

– Az interneten nagyon kevés cikket találni Vanicsek Zoltánról, önnel készült interjút pedig egyáltalán nem látni. Tudatosan kerüli a sajtót vagy egyszerűen csak nem keresik?

– Nem az én döntésem volt. Egyszer, miután eljöttem a Fradiból, volt egy cikk velem, de az már harminc évvel ezelőtt történt, azóta ritkábban kerestek.

– Német telefonszámon értem el, jelenleg is Németországban, az osztrák határ mellett, Passau térségében él. Mikor költözött el Magyarországról?

– Ezelőtt tizenhárom évvel, 2013-ban. Passauban volt kint egy barátom, én is csatlakoztam hozzá, később jött velem a családom, a feleségem és a lányom is. Azóta is itt élünk.

– A munkája miatt költözött külföldre?

– Az életem hozta így. Én nem hibáztatok senkit, csak saját magamat, amiért nem tudtam megteremteni az otthonmaradás feltételeit. Itt viszont úgy néz ki, hogy talpra tudtam állni. Dolgoztam a vendéglátásban az első kinti években, megtanultam egy kicsit németül, majd megszereztem kamionra és buszra a jogosítványt. Dolgoztam a Deutsche Bahn-nál is nagy, távolsági busszal, jelenleg pedig már másfél éve átjárok Ausztriába, gyerekeket viszek óvodába, iskolába. Reggel elviszem, délután hazahozom őket.

Magyar Zoltán hívására érkezett a Ferencvároshoz

– 1989-ben az akkor harmadosztályú Budafoktól igazolta le a Fradi. Miként emlékszik pályafutása kezdeti szakaszára?

– Tizenhat évesen már játszottam Budafokon az akkori NB III-as csapatban, tagja voltam az 1988-as bajnokcsapatnak. Annak az évnek a szilveszterén keresett meg a Ferencváros, Magyar Zoltán szakosztályvezető, aki megkérdezett, hogy lenne-e kedvem a Fradiba menni. Természetesen volt! Gyerekkoromtól kezdve jártam Fradi-meccsre a családommal, középiskolásként pedig tanítás után rengetegszer mentem mérkőzésekre. Miután Zoltán megkeresett, három hétre edzőtáborba mentünk, majd szerződést kaptam az első csapatnál. Fél évre még visszamentem Budafokra, majd nyártól a Fradi játékosa lettem.

Korabeli tablókép Vanicsek Zoltánról

– A Rákosi Gyula által felkészített Ferencvárosban 1989 februárjában debütált, tétmérkőzésen mégis másfél évvel később, 1990. szeptember 1-jén mutatkozott be. Mi történt abban a másfél évben?

– Az első csapattal edzettem, de a juniorban játszottam. Abban a szezonban egyszer voltam a padon, a Békéscsaba ellen. Miután 1990-ben Nyilasi Tibor lett az edző, nála már a 3. fordulóban bemutatkoztam, Debrecenben.

Sikerek, örökké emlékezetes pillanatok zöld-fehérben

– Szép eredménylista az öné: 1992-ben magyar bajnokságot, 1991-ben, 1993-ban és 1994-ben Magyar Kupát, 93-ban és 94-ben pedig Szuperkupát nyert, emellett tagja volt egy-egy bajnoki ezüst- és bronzérmes csapatnak is a Ferencvárosnál. Mindennek ellenére ennyi év alatt „mindössze” 39 tétmeccsen játszott. Furcsa kettősség.

– Kevés mérkőzést játszottam, de nem volt könnyű bekerülni a csapatba akkor sem. Válogatott játékosok voltak minden poszton. Amikor odakerültem, a teljesség igénye nélkül sorolom, olyan labdarúgók alkották a középpályássort, mint Dukon, Bánki, Kincses, Albert, Nagy Zsolt vagy Páling. Pár évvel később érkezett Lipcsei Peti, Fodor Imre, Détári Lajos, Rácz Laci, Koch Robi. Mindig hasonló kaliberű riválisokat kellett volna kiszorítanom. Többnyire akkor tudtam játszani, amikor ők sárga laposak voltak vagy sérültek. Ennek ellenére imádtam a Ferencvárost. Volt több megkeresésem akkoriban más kluboktól, de mindegyiket elutasítottam. Én a Ferencvárosban szerettem volna játszani, és ott is maradtam, ameddig lehetett.

Vanicsek Zoltán gólöröme a Volán FC elleni kupameccsen 1991 májusában

– Pályafutása egyetlen bajnoki címét az 1991/1992-es szezonban nyerte, az utolsó mérkőzést követő fieszta máig emlékezetes, ön viszont az évad tavaszi felét a harmadosztályban töltötte. Milyen emlékeket őriz azokból az időkből?

– Abban a szezonban csak az ősszel játszottam a Ferencvárosban, a tavaszi menetelésben nem vehettem részt. Akkoriban még volt katonakötelezettség, és besoroztak, emiatt csak a Hargita NB III-as csapatában játszhattam fél évig. A második félév tehát kimaradt, de az ünneplésnél ott voltam, amikor a csapat hazatért Miskolcról az Üllői útra. Feledhetetlen emlék, akárcsak az 1991-es győztes miskolci kupadöntő is, melyet végigjátszottam a Vác ellen.

– Igaz, hogy dolgoznia kellett a foci mellett?

– Igen, a kárpótlási hivatalban dolgoztam Nagy Zsoltival és Fonnyadt Zsoltival együtt. Fél évig tartott, négy órában dolgoztunk délelőtt, az edzés előtt, majd utána délután is.

– A címek mellett van még egy sikerélménye, amire örökre büszke lehet: Fradi-játékosként az egyetlen bajnoki gólját az Újpest ellen szerezte. Gólöröme legendás, tombolva ünnepelt a szurkolókkal a régi Üllői úti stadionban. Mennyire él elevenen az a meccs az emlékeiben?

– Március 24., és talán 1993 volt (jól emlékezett – a szerk.). Örökké őrizni fogom az emlékét. A kettes szektor felé rohantam, és nem véletlenül, az akkori szurkolókkal mi szinte együtt éltünk. Baráti viszonyt ápoltunk velük, a Simi-sörözőben az összes csibésszel együtt voltunk minden hétvégén. Az a gól csodálatos élmény volt.

Vanicsek Zoltán gólja 1:24-től látható

Megvédte a fradistákat, és ma sem cselekedne másként

– Eddig a szépre emlékeztünk, de önnel kapcsolatban meg kell emlékeznünk az 1994-es kupadöntőről is, ahol a szurkolókra indokolatlan szigorral rárontó rendőrökkel szemben ön is a drukkerek védelmére kelt. Mennyire kísértenek azóta is akkor történtek?

– Kísérteni nem kísértenek, én úgy érzem, hogy helyesen cselekedtünk Simivel és Telek Mancival. Ott egy rendőri túlkapás történt, ami szerintem mindenkiből ugyanezt hozta volna ki. Az emberek velünk szerettek volna ünnepelni a lefújás után, ezért beszaladtak a pályára. Igaz, hogy abban az évben tiltották ezt meg, de nem gondolom, hogy emiatt kardlappal meg gumibottal kellett volna össze-vissza verni azokat a fiatal lányokat, srácokat. Mi odamentünk, és segítettünk, próbáltuk megvédeni a szurkolókat.

Lovasrendőrök rontottak a csapat ünneplésére készülő szurkolókra Kispesten

– Tudva, hogy később milyen gondjai lettek ebből, ha visszapörgethetné az idő kerekét, ma is ugyanúgy cselekedne, mint akkor?

– Ma is ezt tenném. A szurkolóink miatt volt Ferencváros a Ferencváros akkor is. Ők szerettek volna velünk ünnepelni. Nem bántani akartak, csak megölelni, feldobálni minket, erre össze-vissza verte őket a rendőrség. Szerintem egy ilyen helyzetben természetes, hogy az ember odamegy és segít. Az akkori belügyminiszter felmentett minket, a következő viszont már elítélt, de ez lényegtelen, ma sem cselekednék másként.

– Az internetes enciklopédia szó szerint azt írja önről: „Tovább sikeres pályafutását nagyban negatív irányban befolyásolta az 1994-es Magyar Kupa-döntőt követő rendbontás és az abból kirobbanó botrány.” Egyetért?

– Valahol igen, de valójában magamnak, a saját döntéseimnek köszönhetem azt, ahogy alakultak a dolgaim. Fiatal voltam, a mai eszemmel sok esetben már más döntést hoznék – a szurkolóinkat ma is megvédeném, inkább a pályafutásom utáni időkre gondolok. Nekünk még nem volt menedzserünk, egy ilyen szakember segítségével ma már sokkal könnyebb volna jó döntéseket hozni.

– A Ferencvárosban 1994. május 14-én szerepelt utoljára, később viszont még megfordult több csapatban is. Sosem merült fel, hogy visszatérjen a Fradiba?

– Nem, erről nem volt szó. Remek csapat volt a Ferencvárosnál azután is, hogy távoztam. Jött a Bajnokok Ligája-menetelés, és utána is mindig jó játékosok játszottak a Fradiban.

– Van hiányérzete a játékospályafutásával kapcsolatban?

– Persze, van, de azt gondolom, hogy hálás lehetek azért, amit elértem a Fradiban. Hogy utána többször is rossz döntéseket hoztam, azért már csak magamat okolhatom, de ahogy korábban is mondtam, a mai eszemmel egy-két dolgot biztos, hogy másként csinálnék. Összességében ugyanakkor jó csapatokhoz kerültem a Ferencváros után is.

Egyetlen Fradi-meccset sem hagy ki

– Manapság mennyire követi a labdarúgást?

– Minden Fradi-meccset megnézek! Két klubot követek, a Ferencvárost meg a Liverpoolt. Mivel Salzburghoz közel élek, tavaly októberben a helyszínen láthattam a csapatot az Európa Ligában. Csodálatos győzelem volt!

– A Groupama Arénában mikor járt legutóbb?

– Tavaly augusztusban, a Ludogorec ellen kint voltam. Csodálatos élmény volt a stadion, és maga a mérkőzés is. Ritkán jutok el, de augusztusban tanítási szünet van Németországban, így én is szabad vagyok, ezt kihasználva utaztam haza. Drukkolok, és imádom a csapatot, nagyon tetszik, amit Kubatov Gábor és Hajnal Tamás irányításával a vezetőség összehozott. Látható, hogy évről évre jobban teljesít a csapat. Ez az, amikor a hozzáértés és a lehetőségek találkoznak.

Zsámbéki barátokkal, Izeli Barnával és Izeli Józseffel a Groupama Arénánál

– Azzal kezdtük, hogy immáron tizenhárom éve Németországban él. Tervez egyszer végleg visszatérni Magyarországra?

– Igen, tervben van. Hogy mikor jön el az ideje, azt még nem tudjuk, de tervezzük. A jövő mindig mozgásban van, de az biztos, hogy egyszer szeretnék hazatérni Magyarországra.

Hatos Szabolcs