2024. június 15.
Varga Barna: három ki-ki meccs vár ránk
A FradiMedia exkluzív tartalmakkal jelentkezik az Európa-bajnokság alatt Németországból.

Elrajtolt a labdarúgó-Európa-bajnokság, méghozzá a házigazda Németország magabiztos 5-1-s sikerével Skócia ellen. A müncheni meccs már csak azért is fontos volt, mert az A-csoportban játszották, ahol mi is megkezdjük ma szereplésünket, 15 órától Kölnben Svájccal csap össze a magyar fociválogatott, amelyben három Fradi-játékos, Dibusz Dénes, Varga Barnabás és Botka Endre is szerepel. A FradiMédia kiküldött csapata a meccsről, az azt megelőző hangulatról is tudósít majd, és persze reakciókkal is szolgálunk majd a szurkolóknak. 


Német örömmel indult az Eb


Megtelt a Dóm-tér


Köln belvárosát pénteken ellepték a szurkolók, mi pedig bejártuk a Heumarktnál található Fan Zone és a kölni Dóm közti területet, hogy megtudjuk, ki milyen eredményeket várnak az A-csoportban. Nem volt nagy meleg, de sokan már javában hűsítővel nyugtatták torkukat a nagy éneklésekben. Magyarok, svájciak, skótok, németek békésen sétálgattak a Dóm mellett, többek örömmel osztották meg véleményüket velünk, több fradistával összefutottunk, volt, aki szerint Varga Barna góljával verjük szombaton Svájcot. Jöttek szurkolók Tatabányáról, Csongrádról, Szegedről, Budapestről, de csak elvétve volt köztük olyan, akinek egynél több meccsre van Eb-jegye, ezért szombaton a maximumot akarják kiadni magukból szurkolás terén. 

A szurkolói zóna Kölnben


A skótok magabiztos győzelmet várnak ellenünk – ekkor még nem tudták, milyen rosszul indul nekik az Eb, Svájc szorosabb sikerben bízik ellenünk. A németek pedig inkább csak fotóhoz pózoltak – pl. abban a rózsaszín mezben, amelyben majd ellenünk játszanak -, nyilatkozni kevésbé akartak. A szurkolói zónában, amelyből a Rajna túl oldalán is található egy az árak elfogadhatóak, sört már 4 euróért lehet kapni, az ételek 5-7 euró között mozognak. 


Aki pedig a meccs előtt, vagy után egyéb szórakozásra vágyik, annak ajánljuk a kerpeni Michael Schumacher Cart and Event Centert, amely egy gokart-pálya, de a tulajdonos csak a teljes név leírása esetén engedte, hogy videót készítsünk bent… A hétszeres vb-győztes F1-pilóta pályafutása az itteni, szabadtéri aszfaltcsíkról indult, vagyis maga a sporttörténelem. Tiktok-videónkat lentebb láthatjátok!

A válogatott megismerkedett a kölni stadionnal


A magyar fociválogatott a péntek délelőtti edzés után elhagyta bázisát, Weiler im Ällgaut, ahol hétfő óta készül az Eb-re, és Kölnbe repült. Marco Rossi szövetségi kapitány és a Bolla Bendegúz, Nego Loic duó sajtótájékoztatón beszélt várakozásairól, míg Varga Barnabás korábban telefonon állt rendelkezésünkre. „Izgatottak vagyunk, készülünk. Reméljük sikeres lesz a rajt. Egészséges vagyok és jó a hangulat, örülök, hogy Izrael ellen betaláltam, önbizalommal telve érkeztem a tornára. Eb-célokat, egyénieket nem fogalmaztam meg, minél tovább szeretnénk jutni a csapattal az Európa-bajnokságon. Mind a négy csapat - velünk együtt - a csoportban nagyon erős, ki-ki meccsek lesznek, de mi magunkra koncentrálunk elsősorban. A szurkolók Németországban is mellettünk vannak, támogatnak minket, szeretnénk megörvendeztetni őket” – mondta gólkirályunk, aki elárulta a válogatott főhadiszállásán mindenki egyedül van egy szobában, az ételek jók, semmire sem lehet kifogásuk.

A válogatott a stadionnal ismerkedik

A sajtótájékoztató alatt a keret többi tagja a kölni stadionnal ismerkedett, Botka Endréék mosolygósan beszélgettek, nyoma sem volt az arcukon, hogy szombaton milyen komoly téttel bíró meccs vár rájuk.


Meccsnap


Szombaton már jó időben be kell jutnunk Kölnbe Kerpenből, a jelzőtáblák már ma is mutatták, hogy meccsnapon hatalmas dugó várható a korai kezdés miatt 11 és 18 óra között, mi pedig nem szeretnénk lemaradni semmiről sem, így a hagyományos szurkolói vonulásról sem, amelynek helyszíne és címe, ha valaki még nem tudná: Köln – Girlitzweg 30, 50829, gyülekező 10 órától. A mérkőzésről tudósítással jelentkezünk, majd reakciókkal. 

Kövessetek minket és élvezzétek folyamatosan frissülő tartalmainkat a FradiMédia minden felültetén: a fradi.hu mellett Facebook- és Instagram-csatornánkon, valamint a Youtube-on és Tiktokon is.

Szabó Dávid (Németország)

 

Labdarúgó-Eb-programunk

A csoport:
Június 15., szombat  Magyarország-Svájc 15 óra, Köln
Június 19., szerda     Németország-Magyarország 18 óra, Stuttgart
Június 23., vasárnap  Skócia-Magyarország 21 óra, Stuttgart

A fradista Eb-útinapló részei:

1. rész ITT olvasható!

@fradimedia Programajánló, ha jöttök az Eb-re Kölnbe, ne hagyjátok ki a szomszédos Kerpenben a helyet, ahol a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher megtanult vezetni! Kèsz múzeum a Michael Schumacher Cart and Events Center, nemcsak egy sima gokart-pálya. Tudtátok, hogy a Fradiban évtizedeken át volt motorsport-szakosztály? #eee #ftc #wearefradi #mik #motorsport #formula1 #michaelschumacher #michaelschumachercartandeventcenter #visit #kerpen #euro2024 ♬ The Champion - Lux-Inspira
Cikkajánló

„Legyen tele a stadion, és akkor pokol vár a Nice-re!”

Dán védőnk, Stefan Gartenmann elmondta, mit tudtak meg eddig a francia csapatról - VIDEÓ

FTC-DVSC: indul a jegyértékesítés

Ha volt jegye a Puskás Akadémia és a Fehérvár ellen is, akkor a DVSC elleni belépőt ajándékba adjuk.

FTC-Nice: várja a Fradi Kamion

A csütörtöki UEFA Európa Liga-mérkőzés napján 15.45 és 18.45 között csodálhatják meg országjáró járművünket.

Fontos szurkolói információk az ETO elleni bajnokira

A rendőrség jelezte, a szigorú átvizsgálás miatt lassú beléptetésre kell számítani.

FTC-Nice: színes programkínálattal várjuk

Érdemes lesz időben érkezni a stadionba a franciák elleni UEL-mérkőzésünkre.

Betegségből gyógyuló gyermekeket láttunk vendégül

Élményprogramunk során a gyermekek stadiontúrán vettek részt, majd a Fehérvár FC elleni bajnokit nézték meg.

Indul a jegyértékesítés a Győr elleni bajnokira

Férfi labdarúgócsapatunk október 27-én, vasárnap 17.45-től lép pályára a Győr vendégeként.

„Ha a fiam kísért be, nyertünk, hozom a Nice ellen is”

Dibusz Dénes elmondta, amikor kislánya kinn volt a meccsen, még gólt sem kapott – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin