2025. szeptember 6.
Varga betalált, fontos ponttal távoztunk Írországból
Az első világbajnoki selejtezőn 2-2-re végeztünk. • Dibusz, Tóth és Varga kezdett, de beállt Ötvös Bence is.

Marco Rossi szövetségi kapitány végül három ferencvárosi labdarúgónak, Dibusz Dénesnek, Tóth Alexnek és Varga Barnabásnak szavazott bizalmat az írek elleni kezdőcsapatban. Szenzációsan indult a dublinban megrendezett világbajnoki selejtező, ugyanis a 2. percben a Ferencváros támadója, Varga Barnabás Callum Styles passzát lőtte kapásból az írek kapujába.

Varga a 13. percben Kerkez Milos beadása után is fejelhetett, de kísérlete alig kerülte a bal kapufát. Két perc múlva viszont már újabb magyar gólnak örülhettünk, amikor Szoboszlai Dominik szögletét Sallai Roland csúsztatta a hazaiak kapujába.

A mieink sokkal jobban játszottak az első félidőben, amelynek utolsó pillanataiban még Dibusznak is be kellett mutatnia egy védést Ferguson 14 méterről leadott lövésénél.

A második játékrészben elején szépített Írország. Manning szabadrúgását még kitütötte Dibusz, de a visszafejelt labda Collinstól Ferugoson elé került, aki 4 méterr már nem hibázott. A problémáinkat csak tetézte, hogy a második gólunkat szerző Sallait egy durva szabálytalanságért azonnal kiállította a játékvezető.

Az 55. percben Tóthot egy újabb ferencvárosi játékos, a debütáló Ötvös Bence váltotta. Bolla Bendegúz percei következtek, de a Rapid Wien játékosa előbb kapu mellé lőtt, majd nem tudott túljárni Kelleher eszén. 

A 72. percben Azaz hét méteres fejesét nagy bravúrral védte Dibusz, majd kapusunk néhány perccel később Ogbene kísérletét is hárította. Vargát a 80. percben cserélte le a szövetségi kapitány, egy perccel később pedig ismét Dibusz védett egy távoli kísérletet.

Az írek a hajrára beszorítottak minket a kapunk elé és sajnos ennek meglett az eredménye. A 93. percben Manning beadását Idah fejelte öt méterről a kapuba. A vége 2-2 lett, folytatás szeptember 9-én, kedden 20.45-től Portugália ellen a Puskás Arénában.

A többi pályán
Gabriel Kanikovszki győztes csapat tagja volt, miután Izrael 4-0-ra nyert Moldovában. Középpályásunk a 65. percben állt be.

Edgar Szevikjan csereként állt be a magyar válogatottal azonos selejtezős csoportban szereplő örmény csapatba, amely viszont nagy pofonba szaladt bele hazai pályán. Örményország a Cristiano Ronaldo vezette Portugáliától kapott ki 5-0-ra.

FÉRFI LABDARÚGÁS
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
F-csoport, 1. forduló
Írország–Magyarország 2–2 (0–2)
Írország: Kelleher - O'Brien, Collins, O'Shea, Doherty (Ogbene, 66.) - Knight (McAteer, 90.), Cullen (Taylor, 66.), Azaz (Idah, 78.) - Szmodics (Johnston, 78.), Ferguson, Manning.
Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrimsson.
Magyarország: Dibusz - Kerkez (Nagy Zs., 80.), Szalai A., Orbán, Nego - Styles - Sallai, Szoboszlai, Tóth A. (Ötvös, 55.), Bolla (Mocsi, 67.) - Varga B. (Tóth B., 80.)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi.
Gólszerzők: Ferguson (49.), Idah (90+3.), ill. Varga B. (2.), Sallai (15.)
Sárga lap: Ferguson (42.), Cullen (54.), Collins (90.), ill. Szoboszlai (30.), Szalai A. (48.), Dibusz (60.), Varga B. (79.), Tóth B. (85.)
Kiállítva: Sallai (52.)

Cikkajánló

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin