Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Kecskemét 2-0-s legyőzése után a Fehérvár FC otthonába látogatott az OTP Bank Liga 24. fordulójában. Dejan Sztankovics vezetőedző a Dibusz - Makreckis, Wingo, Cissé, Civic - Abu Fani, Maiga, Loncar - Zachariassen, Varga B., Marquinhos kezdőcsapatot küldte pályára. A forduló korábbi mérkőzésén a Paks döntetlent játszott a DVSC-vel, így azzal a téttel kezdhettük a harmadik helyen álló Fehérvár elleni találkozót, hogy győzelmünk esetén átvesszük a vezetést az NB I tabelláján.
I. félidő
A mérkőzés első perceiben a fehérváriak tizenhatosának előterében tartottuk a labdát, több íveléssel és beadással próbálkoztunk, az első lövés mégis a hazaiaktól érkezett, Stefanelli labdájába azonban beleért a védelmünk. A 22. percben egy szöglet után Stefanelli ezúttal közelről, fejjel veszélyeztetett, de Dibusz Dénes nagy bravúrral védett! Zachariassen és Loncar is a szélről kereste a társakat, de nem jutottak célba a labdáik. A 31. percben Marquinhos a tizenhatos sarkáról tüzelt, fölé szállt. A 39. percben újra kapusunk reflexeire volt szükség, aki nagyot vetődve védett Gradisar lapos lövésénél. Két perccel később Varga Barnabás került helyzetbe Loncar beadása után, támadónk a felsőlécet találta el, de már lesen is volt. Ezután Marquinhos adott be balról Vargának, akinek a fejesével megszereztük a vezetést (0-1)! Az első játékrész hosszabbításában még Marquinhos próbálkozott, de fogta a labdát Tóth Balázs.

II. félidő
A 49. percben Gradisar lőtt éles szögből, Dibusz védett. Két perccel később Civictől érkezett beadás a szélről, Varga nagyszerűen helyezkedett, és fejesével megszerezte saját maga és csapatunk második gólját (0-2)! Ezt követően Zachariassen lőtt távolról, de védett a hazaiak kapusa. A 70. percben Csongvai szabadrúgását ütötte ki Dibusz. A 75. percben egy mélységi indítás után Varga emelte át a labdát a kapus felett, ám játékosunk lesen volt, így érvénytelen lett a találat. A 78. percben jöttek a cseréink, a duplázó Vargát Pesics, Marquinhost Szevikjan, míg Makreckist Botka váltotta. Botka Endrének ez volt a 150. bajnoki mérkőzése a Ferencváros színeiben.
Csapatunk tehát immár a tabella éléről várhatja az egy héttel későbbi, március 17-i Puskás Akadémia elleni hazai bajnokit.
OTP Bank Liga, 24. forduló
Fehérvár FC - FTC 0-2 (0-1)
Fehérvár FC: Tóth. B. – Bese, Gergényi, Serafimov, Csongvai, Spandler (Simut, 59.) – Christensen (Tóth. T., 60.), Sigér (Berki, 87.), Katona M. – Stefanelli (Pető, 69.), Gradisar (Kovács P., 87.)
Vezetőedző: Bartos Grzelak
FTC: Dibusz - Makreckis (Botka, 78.), Wingo, Cissé, Civic - Abu Fani, Maiga, Loncar - Zachariassen, Varga B. (Pesics, 78.), Marquinhos (Szevikjan, 78.)
Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Sárga lap: Katona M. (22.), Serafimov (50.), Varga B. (59.)
Gólok: Varga B. (42., 51.)
A törökországi UEL-selejtezőnkre augusztus 20-án, magyar idő szerint 19:00-tól kerül sor.
A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.
Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.
Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.
Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.
A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.
Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.