2021. szeptember 27.
Vécsei: „Ledermedtem, amikor kiderült, hogy sikerült”
Játékosunk hosszú évek megpróbáltatásai után újra a magyar válogatottban szerepelhet – EXKLUZÍV INTERJÚ!

Ahogy megírtuk, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kihirdette keretét az októberi, albánok és angolok elleni vb-selejtezőkre. Dibusz Dénes, Bogdán Ádám és Botka Endre mellett ezúttal egy újabb játékosunknak, Vécsei Bálintnak is bizalmat szavazott az olasz mester. 

Labdarúgónk remek formában játszik a 2021/2022-es szezonban, eddig négy-négy kupaselejtezőn és bajnokin szerepelt, valamint a Leverkusen elleni UEFA Európa Liga csoportmérkőzésen is húzóemberünk volt, többek között az ő indításából futott el a balszélen Tokmac Nguen, majd az ő centerezését váltotta gólra Ryan Mmaee. Ezt követően Vécsei Bálint maga is betalált, ám a gólját egy erősen megkérdőjelezhető döntés után érvénytelenítették.

Az elmúlt hetek remeklésének köszönhetően 28 éves labdarúgónk már nemcsak Peter Stöger, hanem Marco Rossi bizalmát is elnyerte, így 2014 után ismét válogatott mérkőzésekre készülhet.

- Annyit tudtam, hogy a válogatottnál figyelemmel kísérik a teljesítményemet, de akkor is nagyon örültem, amikor hétfő reggel felhívott a válogatott csapatmenedzsere, hogy meghívást kaptam az októberi vb-selejtezőkre – mondta Vécsei Bálint a FradiMédiának. – Elég régóta vágytam már rá, hogy ismét válogatott lehessek, de az elején picit ledermedtem, amikor kiderült, hogy tényleg sikerült. 

Középpályásunk hosszú-hosszú éveket követően, 2014 után húzhatja újra magára a magyar címeres mezt. 28 éves labdarúgónk még korábbi játékosunk és edzőnk, Pintér Attila irányítása alatt lépett pályára két felkészülési mérkőzésen Albánia és Kazahsztán ellen. Vécsei Bálint azóta légiósként is helytállt Olaszországban, a Bolognában és a Leccében, illetve a svájci Luganóban.

- Az elmúlt években sokat fejlődtem játékosként és emberileg egyaránt. Sikerült nemzetközi rutinra is szert tennem, ami mindenképpen az előnyömre vált. Korábban nem tudtam beverekedni magam a válogatott keretbe, így most rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült. 

Játékosunk szerint az elmúlt évek keményen próbára tették sportszakmailag és emberileg is, ám a jelenlegi szezontól megkapott bizalom a játékán is megmutatkozik.

- Az elmúlt időszak nem volt könnyű a számomra, kevés szerephez jutottam, egyszerűen nem élveztem a szakmai stáb bizalmát. Ezen a nyáron ez megváltozott, habár az első időkben keveset játszottam, de Peter Stögerrel történt beszélgetésemnél egyértelművé vált a számomra, hogy Peter számít rám. Ez a bizalom pedig a pályán mutatott teljesítményemen is meglátszik, úgy érzem, ez is az oka az utóbbi időszak jó teljesítményének. Azt gondolom, hogy segítségére tudok lenni a Fradinak, és most ez a bizalom a válogatottnál is megvan.

A magyar nemzeti csapat október 9-én, szombaton 20.45-től a valószínűleg Myrto Uzunival felálló Albániát fogadja a Puskás Arénában, majd három nappal később Anglia ellen, idegenben lép pályára.  Érdekesség, hogy Vécsei két válogatott mérkőzéséből az egyiket éppen az albánok ellen vívta még 2014-ben, amikor a mieink 1-0-ra nyertek a korábban szintén a Fradit erősítő Priskin Tamás góljával. 

- A múltkori albán-magyar találkozó után Myrto jókedvűen, nagy mosollyal az arcán érkezett az öltözőbe, amikor találkoztunk, de remélem, hogy most mi fogunk mosolyogni. Emlékszem, hogy korábban elmondta, hogy nekem is a magyar válogatottban kéne lennem és most tessék, valóban ott leszek!

Cikkajánló

Keane: „Jó lesz végre már hazai pályán játszani”

Vezetőedzőnk elmondta, miben vár mást a Kisvárdai elleni vasárnapi meccsen a csütörtökihez képest.

Szombathelyi advent a Fradi Kamionnal

Országjáró járművünkben szurkolói kártya regisztrációjára is lehetőség lesz.

Nottingham-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk az UEFA Európa Liga-találkozónkra szóló voucherek beváltásáról!

Varga Barnabás a világ legjobbjai között

Válogatott támadónk a 13. legeredményesebb játékos volt 2025-ben.

Sajtóakkreditáció a Rangers elleni UEL-meccsre

A média munkatársai december 9-e, kedd 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin