2022. március 11.
Végső búcsút vettek Dr. Fenyvesi Mátétól
Az FTC legendás labdarúgója február 17-én, 88 éves korában hunyt el.

2022. március 11-én, pénteken a budapesti Szent István Bazilikában helyezték örök nyugalomra a Ferencvárosi Torna Club egykori futballistáját, dr. Fenyvesi Mátét. A néhai támadó búcsúztatóján jelen volt élvonalbeli labdarúgócsapatunk több jelenlegi játékosa és stábtagja, vezetője is, emellett az FTC elnöke, Kubatov Gábor gyászbeszédet mondott.

Dr. Fenyvesi Máté 2022. február 17-én, 88 éves korában hunyt el. Labdarúgóként 1953 és 1968 között szolgálta a Ferencvárost, amelynek színeiben összesen 551 alkalommal lépett pályára. Négyszer magyar bajnokságot (1962/63, 1964, 1967, 1968), az 1955/1956-os idényben pedig egyszer Magyar Kupát nyert. Két VVK-döntőben szerepelt, ezek közül az 1965-ös kiírás fináléját az ő találatával nyerte meg a Ferencváros 1-0-ra a Juventus vendégeként, Torinóban.

A magyar válogatottban 1954 és 1966 között 76 alkalommal lépett pályára, 8 találatig jutott. Tagja volt az 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző csapatnak, illetve két világbajnokságon is szerepelt.

Dr. Fenyvesi a pályafutása befejezését követően állatorvosként dolgozott, de politikusként a közéletben is szerepet vállalt. 1999-ben, a százéves jubileum idején visszatért az FTC-hez, mint a klub ügyvezető elnöke. Haláláig az FTC baráti kör tiszteletbeli elnöke is volt. Az FTC örökös bajnoka, FTC Aranydiplomás, Springer-díjas, Centenáriumi Aranydiplomás volt, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét is.

Nyugodjék békében! Emlékét örökké megőrizzük!

Cikkajánló

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Feldobta a csapatot a Celtic elleni győzelem”

Asszisztens edzőnk, Szalai Áron nyilatkozott a Nyíregyháza Spartacus elleni vasárnapi bajnoki meccsünk előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin