2021. január 11.
Velük találkozhatunk az MK nyolcad- és negyeddöntőjében
Már a nyolcaddöntőben összejöhet a Fradi-MOL Fehérvár összecsapás.

Bár következő MOL Magyar Kupa-ellenfelünk már korábbról ismert (a 8. fordulóban a Dorog ellen lépünk pályára február 10-én), az MLSZ hétfő este már az ezt követő két forduló, azaz a nyolcaddöntők és a negyeddöntők sorsolását is megtartotta.

Ennek értelmében kiderült, hogy a Dorog legyőzése esetén Sergei Rebrov együttese a Vasas-MOL Fehérvár párharc győztese ellen folytathatja a sorozatot. Ezt követően pedig a Csákvár/Paks-Dunavarsány/Budafok párharcokból kikerülő győztessel találkozhatunk.

A kis Fradi, azaz a Soroksár (amely a Kisvárda ellen játszik február elején) továbbjutás esetén előbb a Pécs-Haladás, majd a Tiszafüred/ZTE-III. Kerület/Budapest Honvéd párharc győztesével játszhat.

A tavaszi szezon hazai versenynaptára rendkívül sűrű lesz, május 8-ra véget érnek az OTP Bank Liga és a MOL Magyar Kupa küzdelmei, emiatt a MOL Magyar Kupában is közelebb kerülnek egymáshoz a játéknapok, a 8. és a 9., valamint a 9. és a 10. forduló között csupán két hét telik el.

A 8. forduló előtt még mind a 12 OTP Bank Liga-csapat versenyben van a végső győzelemért, és mindannyian alacsonyabb osztályú rivális ellen lépnek pályára február 10-én. A mezőnyben már csak a Tarpa SC és a Dunavarsány képviseli a megyei bajnokságokat, az NB III-ból öten (Tiszafüred, Tállya, Taksony, III. ker. TVE, Hódmezővásárhely), a Merkantil Bank Ligából 14-en juthatnak a legjobb 16 közé. A legjobb 16 csapat között értelemszerűen már nem lesz kiemelés, és továbbra is egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról. 

Cikkajánló

Csontos: „Úgy volt, ma Soroksáron edzem, de...”

A 18 esztendősen első NB I-es gólját szerző védőnk édesapjának ajánlotta gólját.

Sergei Rebrov: „Sok munkát tettünk a meccsbe”

Így értékelt vezetőedzőnk a Budafok 3-0-s legyőzését követően.

Csontos Dominik is betalált, 3 góllal győztünk

18 éves játékosunk élete első NB I-es találatát szerezte. Mellette Uzuni és Haratin volt eredményes.

Wingo: „A szurkolóktól már fél éve is kirázott a hideg”

Tokmac volt az első, aki az edzőközpontban köszöntette amerikai védőnket - VIDEÓ!

Sergei Rebrov: „Egy recept létezik: a kemény munka”

Továbbra is erős csapatunk van – hangsúlyozta edzőnk, aki lelkes és erős Budafokra számít.

Góllal hangolt ellenünk fiatal játékosunk - beharangozó

Nem sok tétmérkőzést játszottunk eddig szerdai ellenfelünk, a budafoki együttes ellen.

Redzic: „Bátran, ahogy szoktam, ezt kérte tőlem Rebrov”

A Puskás Akadémia ellen életében először lépett pályára az NB I-ben a mindössze 17 éves Redzic Damir.

Tokmac: „Saját magammal voltam elégedetlen”

Norvég támadónk elnézést kért, amiért túlságosan frusztráltan vette tudomásul lecserélését.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most