I. félidő
A 2. percben Dzsudzsák szabadrúgása után egy fejes kerülte el a kapunkat. A 10. percben alakult ki először komolyabb veszély a debreceniek kapuja előtt, Traoré lecsúszott beadását kellett Megyerinek szögletre ütnie. Öt perccel később Owusu lőtt mellé. Rögtön ezt követően Zachariassen gurított le Ryan Mmaee-nak, a tizenhatoson belüli kísérletet azonban védte a vendégek kapusa. Félórányi játék után Lisztes és Megyeri is megsérült egy ütközésnél, a vendégek kapusa hordágyon hagyta el a pályát, helyére Milosevic érkezett.
A 36. percben Kyziridis fejese ment a kapunk mellé. A 42. percben tört meg a jég, amikor Pászka éles szögből ballal mesterien a jobb felsőbe tekert (1-0). Ezután Zachariassen hagyott ki egy nagy lehetőséget, majd Lisztes sem talált kaput. Az első félidő hosszabbításában Traoré adta be a labdát Marquinhosnak, aki a kapuba talált, de les miatt érvénytelenítették a találatot, így a szünetre maradt az egygólos Fradi-vezetés.

II. félidő
A második félidőre kettőt is cserélt a Debrecen, mi nem változtattunk. Az 51. percben Babunski lövését Knoester blokkolta. Két perccel később Gojak lőtt fölé. Egy szöglet utáni kavarodás során Traoré és Knoester is lőhetett, de lepattant mindkét próbálkozás. A 61. percben Marquinhos egy szóló után kapura tört, de a lövése mellé ment. Két perccel később Babunski egyenlített lapos, közeli lövésével (1-1). Három perccel később Babunski már a vezetést is megszerezte a vendégeknek (1-2). A vezetés megszerzése után ismét cserélni kényszerült a DVSC, a megsérült Dzsudzsák helyére Ojediran érkezett.
A 74. percben büntetőhöz jutott ellenfelünk, Gojak percekkel korábbi belépőjét nézték vissza a videóbíró segítségével. Bódi értékesítette a büntetőt, ezzel kétgólosra növelte a debreceniek előnyét (1-3). Próbáltunk visszajönni a mérkőzésbe, de Marquinhos lövése megpattant, a szöglet már nem volt veszélyes. A 84. percben Mercier, Kaján és Tóth Alex érkezett Marquinhos, Pászka és Gojak helyett. A hosszabbításban Owusu beadása után Zachariassen fejese a kapufáról pattant le, R. Mmaee pedig nem tudott ismételni. Mercier ívelt ezután egy szabadrúgást, a fejes nem volt pontos utána.
Csapatunk tehát már biztos bajnokként 3-1-re kikapott a DVSC-től a szezon utolsó hazai bajnokiján a Groupama Arénában.
OTP Bank Liga, 32. forduló
FTC-DVSC 1-3 (1-0)
FTC: Dibusz – Pászka (Tóth A., 84.), Botka, Knoester – Traoré, Zachariassen, Gojak (Mercier, 84), Marquinhos (Kaján, 84.), Owusu – R. Mmaee, Lisztes. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
DVSC: Megyeri (Milosevic, 34.) – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Manrique, Kyrizidis (Varga K., 46.) – Szécsi (Bódi, 51.), Dzsudzsák (Ojediran, 70.), Loncar (Romanchuk, 46.) - Babunski. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic
Gól: Pászka (42.), illetve Babunski (64., 67.), Bódi (75.)
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!