2019. február 28.
Vidi elleni motiváció
Sigér Dávid szerint a MOL Vidi elleni kupapárharc nem egy mérkőzésen fog eldőlni.

Mint arról már beszámoltunk, labdarúgócsapatunk ellenfele a Magyar Kupa negyeddöntőjében a MOL Vidi FC lesz.

 

- Az első reakcióm az volt, hogy lesz még két nagyon jó meccsünk ellenük a bajnokin kívül – kezdte Sigér Dávid. - Amikor megtudtam, hogy a MOL Vidi ellen játszunk a Magyar Kupában, egyből feltörtek bennem az érzelmek a legutóbbi egymás elleni mérkőzésünkről. Maximálisan megvan a motivációm nekem is, és a csapatnak is ellenük, még akkor is, ha tavasszal még összesen háromszor játszunk ellenük.

 

Középpályásunk szerint a továbbjutásról két mérkőzésen döntő párharc más lesz, mint egy bajnoki összecsapás.

 

- A kupában az összesített eredmény számít, és nagyon fontosak az idegenben lőtt gólok. Amint túl leszünk az első mérkőzésen, lesz egy képünk arról, hogy mi kell a második mérkőzésen a továbbjutáshoz, de ez nem egy olyan párosítás, ami akár egy találkozón is eldőlhet.

Cikkajánló

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

„Hiányzik már a tétmeccs, hosszú volt a szünet”

Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin