2024. augusztus 28.
Vincze Ottó ötven esztendős
Korábbi futballistánk 1995-ben két gólt lőtt a svájci Grasshoppers elleni BL-csoportmeccsen.

Ötvenedik születésnapját ünnepli Vincze Ottó, aki 1974. augusztus 29-én, Ózdon született. 10 esztendősen az Ózdi Kohászban kezdett el futballozni, majd 1986-ban került a Ferencvárosi Torna Club kötelékébe, ahol a Fradi utánpótlásában pallérozódott.

16 évesen Svájcba igazolt, ahol az FC Sionnál kapott lehetőséget. 1994-ben visszatért Magyarországra, egy idényen keresztül erősítette a Vasast. 1995-ben tért vissza a Ferencvároshoz. Történelmet írt csapatunkkal, amely első magyar klubként bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Vincze Ottó pályafutása (egyik) legemlékezetesebb mérkőzését a svájci Grasshoppers elleni játszotta. Az idegenbeli BL-találkozón 3-0-ra nyertünk úgy, hogy az akkor 21 esztendős középpályás két gólt lőtt. Bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert együttesünkkel.

1997-ben rövid időn keresztül a spanyol FC Barcelona B csapatát erősítette, majd ismét visszatért a Népligetbe. 1997 és 1999 között 60 bajnokin 19 gólt jegyzett a Fradiban. Ezt követően Németországba igazolt, két szezont töltött el az SVW Mannheimben (60 bajnoki meccs/9 találat), majd az Energie Cottbusban játszott, ahol kilenc Bundesliga-találkozón szerepelt. 2002 és 2004 között a ZTE-ben, 2004 és 2007 között pedig a Győri ETO-ban játszott. Karrierje végén 2007-ben ismét a Ferencvároshoz igazolt.

A magyar válogatottban 1998-ban mutatkozott be, összesen 11 találkozón viselte a címeres mezt.

Vincze Ottóval a jeles ünnep alkalmából interjút készítettünk, amelyet a Fradi TV keddi adásában láthatnak.

Korábbi labdarúgónknak boldog születésnapot kívánunk!

Cikkajánló

„Életem a labdarúgás, ami pedig kikapcsol, az a foci”

Nyilas Elek nem számolja az éveket, a pozitív hozzáállásban hisz. Születésnapi interjú korábbi játékosunkkal!

Fradi Zóna Értékelés Live az Újpest ellen is

Vasárnap 15:30-tól a derbin is várjuk önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe-ban.

A játékosoknak és a szurkolóknak is fontos meccs lesz

A derbi előtt bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk edzője, Robbie Keane osztotta meg gondolatait.

Tippeljen, és nyerjen egy Fradi ultra ágyneműt!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Újpest elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Különleges Fradi-majális a Groupama Arénában - VIDEÓ

A pályán és a virtuális térben is összemérhették tudásukat a Goals x Games résztvevői.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Lenny Joseph érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Tudás és szórakozás: kreatív nyári táborok a Fradinál

A Creative Science Nyári Táborai a Fradi Élményműhelyben megismert tematikával várják a gyerekeket.

Fradisták gondozták a IX. kerületi kiserdőt

A Provident ProviGreen programjának keretében klubunk sportolói is ecsetet és metszőollót ragadtak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin