2021. szeptember 17.
Visszatér a Fradiba a PL-t is megjárt közönségkedvenc
Hét Angliában töltött év után ismét klubunkat erősíti a 45-szörös bosnyák válogatott, Muhamed Besic.

Harminckétszeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerződtette a klub korábbi játékosát, a FTC-szurkolók által a klubtörténet legjobb légiósának megválasztott, 45-szörös bosnyák válogatott Muhamed Besicet.

Besic 2012 nyarán érkezett először labdarúgócsapatunkhoz, ahol csupaszív, lelkes játékát hamar megszerették a Fradi-szurkolók. Amellett, hogy minden mérkőzésen a maximumot nyújtotta és az utolsó pillanatig küzdött, különleges volt benne, hogy több poszton is kiválóan megállta a helyét: játszott középső védőt, jobbhátvédet, de védekező középpályásként is bevethető volt. A Fradiban eddig összesen 71 mérkőzésen lépett pályára, és két találatot szerzett, köztük az alábbit is, amit utólag csak „gengsztergólnak” nevezett:


2014 után nem csak a Fradi-szurkolók, de egész Magyarország megtanulta, hogy ki is az a Muhamed Besic. Ekkor ugyanis Bosznia-Hercegovinával a világbajnokságon szerepelt, ráadásul nem is epizodistaként: az Argentína, a Nigéria és az Irán elleni csoportmeccsek mindegyikét rendre végigjátszotta. Az egész világ megcsodálhatta, hogy az NB I színvonalához szokott játékos hogyan állt helyt az azóta már hatszoros Aranylabdás Lionel Messivel szemben.

Visszatért a közönségkedvencVisszatért a közönségkedvenc

A brazíliai világbajnokságon nyújtott teljesítménye alapján egyértelművé vált, hogy Besic kinőtte a magyar bajnokságot, így Európa legrangosabb bajnokságaiban szereplő klubok bombázták jobbnál-jobb ajánlatokkal. Végül csaknem öt millió euróért a kilencszeres angol bajnok Evertonhoz szerződött a Premier League-be. Azóta 46 PL-mérkőzésen lépett pályára, az előző éveket kölcsönben töltötte a Middlesbrough-nál, valamint a Sheffield Unitednél.

Besicnek 2021 júliusában lejárt a szerződése a liverpooli együttesnél, így szabadon igazolható játékosként csatlakozik klubunkhoz.

NÉVJEGY
Név: Muhamed Besic
Nemzetiség: bosnyák
Születési idő, hely: 1992. szeptember 10., Berlin

Cikkajánló

Baráth Péter távozik labdarúgócsapatunkból

A 23 éves középpályást a kölcsön után kivásárolta szerződéséből a lengyel Raków.

Ki volt júliusban az iForex Europe Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Keane: "A szünetben taktikát váltottunk, és bejött"

Vezetőedzőnk arra is kitért, hogy készül-e ajándékkal Dibusz Dénesnek kapusunk 100. meccsére.

Videó: Így jutottunk be a BL-selejtező 3. körébe

Négy játékosunk is betalált a Noah elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn.

A Ludogorec Razgrad következik a BL-ben

A Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulóját idegenben kezdjük a bolgár bajnok ellen.

Gólfesztivállal jutottunk tovább a Bajnokok Ligájában

Férfi labdarúgóink 4-3-ra nyertek az FC Noah ellen, és bejutottak a selejtező harmadik fordulójába.

HSA Hónap Játékosa: Szalai május legjobbja

Szurkolóink magyar válogatott védőnket látták május legjobb Fradi-futballistájának.

Vegyék meg új hazai Macron-mezünket!

A Noah elleni BL-selejtező visszavágó napján több árusítópontunkon is megvásárolhatják új hazai mezünket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin