A Soroksár tizedik NB II-es bajnoki mérkőzésére utazott el Szolnokra vasárnap délután. A Csábi József vezette Szolnok jó formában volt, az utóbbi két meccsén nyerni tudott, így egy kicsit elszakadt a kieső helyen lévő csapatoktól.
Lipcsei Péter egyesületében a kezdők között kapott helyet a kölcsönben itt védő Varga Ádám, a Fradiban már több lehetőséghez jutó Csonka András, illetve végigjátszotta a második negyvenöt percet Szerető Krisztofer is.
Az első játékrész 33. percében a hazaiak jutottak előnyhöz, és 1-0-s vezetéssel is mehettek pihenni a szünetre. A második félidőben a Ferencváros volt csapatkapitánya, Gyömbér Gábor kétszer is betalált: először a 60. percben, majd négy perccel később ismét ő köszönt be. Több gól már nem esett az összecsapáson, így idegenben 2-1-re nyert a Soroksár, amely fellépett a nyolcadik pozícióba a tabellán.
NB II, 12. forduló
Szolnoki MÁV FC–Soroksár SC 1-2 (1-0)
Gólszerző: Gyömbér Gábor (2)
Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.
Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.
Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.
Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.
Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.
Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.
Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!
Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.