2025. augusztus 27.
„Volt játékos, aki nagyon kérte a mentális tréninget”
Sportpszichiáterünk, dr. Kárpáti Róbert szerint egy technikának van a legfontosabb szerepe ilyen helyzetben.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunknak történelmi fordítást kellene produkálnia az azeri Qarabag ellen a Bajnokok Ligája rájátszásának visszavágóján, amelyet magyar idő szerint 18.45-től rendeznek meg Bakuban. Vezetőedőnk, Robbie Keane, illetve védőink, Toon Raemaekers és Stefan Gartenmann az elmúlt egy hét munkájáról mesélt a FradiMédia stábjának, de kíváncsiak voltunk, hogy a fizikai és taktikai felkészülés mellett, milyen mentális oldala van egy ilyen szituációnak, hogy a Bajnokok Ligája főtáblája előtt áll a csapat, de ehhez még egy nagy lépést kell megtennie.

„Profi sportolókról van szó, akik ilyenkor átértékelik a helyzet súlyát - kezdte sportpszichiáterünk, dr. Kárpáti Róbert. - Alapvetően mindenkinek nagy álma, hogy a Bajnokok Ligájában szeretné megmutatni magát. Ezért nem csak, hogy száz százalékot szeretnének nyújtani, hanem erőn felül is akarnak teljesíteni. Persze lesz egy másik csapat a pályán és attól függ majd, hogy a saját akaratunkat rájuk tudjuk-e erőltetni. Ilyenkor már inkább a fókuszgyakorlatoknak van nagy szerepe, ez pedig a lehető legjobb koncentrációban segít. Például azokat a lehetőségeket, helyzeteket, amelyek a mérkőzésen adódhatnak, akár mi alakítjuk ki, vagy az ellenfél „teremti meg” nekünk, ezeket már nem lehet elnagyolni, kihagyni, hanem maximális koncentrációval ki kell használni.”

Dr. Kárpáti Róbert elmondta, ezúttal többen is kérték a mentális segítséget.

„Nem gondolom, hogy érdemben nagyobb nyomást helyezne a csapatra az, hogy a BL-főtábla kapujában vagyunk. Persze óriási a tét, és ha jobban alakult volna az első meccs, akkor kisebb szorongásfaktorral állnának bele a játékosok ebbe. Volt olyan játékos, aki abszolút igényelte ezt a mentális segítséget, felkészítését, amit igyekeztünk nekik megadni. Nyilván az első mérkőzés tapasztalatait kellett átbeszélnünk, és reméljük, hogy azok a helyzetelemzések, tanácsok, amelyeket adtunk nekik, azok megmutatkoznak majd az esti találkozón” – tette hozzá sportpszichiáterünk.

Cikkajánló

Vigye haza a Fradi kabaláját!

Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.

Távozik Alekszandar Pesics

Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.

„Pénzt ritkán láttunk, de küzdöttünk az aranyért!”

A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!

Ki lesz az Év Fradi-futballistája? - Szavazzon!

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Múzeum

A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Shop

A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.

Zachariassen lett a ZTE elleni győztes meccs legjobbja

Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.

Robbie Keane: Mindig többet, és többet akarok

A Ferencváros edzője az idény utolsó mérkőzése után bővebben is értékelte a mögöttünk hagyott hónapokat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin